Oravecz Nóra

Van az a szeretet, amit nem tudsz leírni, ami túlmutat mindenen, amit valaha éreztél, mert több, erőteljesebb, megszakíthatatlan, amolyan mindent felülíró. (...) Ha kell, elengeded, megválsz tőle, kiiktatod, élsz nélküle, mert tudod, hogy mindennek idő kell, és néha a legnagyobb próba pont az idő, ami megmutatja az igazi érzéseket, azt, hogy valójában semmi sem számít, csak az, hogy vagytok egymásnak.

Az emberekben a legnagyobb gát az, hogy arra figyelnek, mit szólnak mások.

Szabadságot csak annak adnak, aki tudja kezelni, aki megérett rá. Aki nem törik össze a súlya alatt, aki több lesz általa. Aki nem lustul el, aki tudja, hogy egyszerûen még keményebben kell dolgozni, és nincs megállás. A szabadság nagy áldás - és egyben átok is. Ha azt csinálhatod, amit szeretsz, szabad vagy.

Rettegj csak az érzéseidtől, zárd el őket, tegyél úgy, mintha nem lennének, és azon kapod majd magad, hogy semmi sem oké. Hazugságban élsz, próbálod nem észrevenni azt, ami nyilvánvaló, hiszen menekülni még mindig egyszerû. Te döntesz: rettegsz, vagy felvállalsz. Hagyod, hogy hassanak rád, vagy bezársz.

Az életedet te választod meg, nem más helyetted. Eldöntheted, hogy mit akarsz, és ha azt választod, amit a sors is neked szánt, akkor bizony segíteni fog. Választhatsz mást is, ő mindig arra fog várni, hogy merj rálépni a sajátodra, hogy segíthessen. Hiszen a cél az, hogy teljes legyél, hogy abban az életben élhess, amit mindig is a magadénak éreztél.

Ha az utadat választod, fájni fog. Fájni, mert néha egyedül kell menned, és bizony törni fog a cipő. Néha hozzád vágnak valamit, vagy csak te rogysz le a földre teljes kimerültségben. De tudod, ahhoz, hogy ragyoghass, bizony néha össze kell törnöd. (...) Onnantól, hogy ismered az utat, ragyogás váltja fel a félelmet, hiszen tudni fogod: elég erős vagy mindenhez.

A szürkeség időszakos, ha sokat teszel azért, amiben hiszel, az majd kiszínezi, eltünteti a fájdalmakat. De eleget kell tenni érte, mert a csodákat csak az kaphatja meg, aki hisz benne, és bízik abban, hogy megérdemli, hogy lesz majd olyan nap, amikor úgy ébred fel, hogy végre nem érzi magát kívülállónak.

Ne merd feladni. Ne gondolj rá, nincs ilyen opció, nem létezik. Aki feladja, veszít, csak vesztes döntésekre képes, hasonló embereket vonva maga köré, egy életre megnyomorítva a jövőjét. Te döntöd el, hogy mennyire nehéz, rajtad áll, hogy mikor adod fel - meg az is, hogy erőt veszel-e magadon, és nem törődve a nehézségekkel folytatod az utad.

Az, ami túlságosan nagy tûzzel lobban fel, ugyanolyan hamar ugyanannak a tûznek a martalékává válik. A tûztől pedig sokan félnek. Megégetni magukat, fájdalmat érezni, sebeket szerezni senki sem szeret. Úgyhogy abban a pillanatban, ahogy véget ér a varázslat, már próbálják is kiverni a fejükből azokat a pillanatokat, amikért élünk, (...) lehetetlenbe vágják a fejszéjüket, mert bizony ha valaki hatással van rád, azt nem tudod csak úgy kiverni a fejedből, akármennyire is kontroll alatt akarod tartani az életedet.

Nem akkor kell megijedni, amikor egy nő túl sokat törődik veled. Igen, rémisztő lehet. Kicsúszhat az irányítás a kezeid közül, mármint az érzelmeid felett... Na és aztán mi van? Nem élhetsz jégcsapként egy életen át. Elfogadhatod, vagy nem. De nincs olyan, hogy kérek is meg nem is. Jövök, ha elfogy és épp más nem adja meg, de egyébként meg magas ívben elkerülöd. A szeretet nem játék. Nem szórakozhatsz vele kényed kedve szerint. Akkor kezdhetsz el igazán aggódni, ha már magas ívről tesz rád, és még véletlenül sem közeledik. Akkor aztán kapálózhatsz, lehet, hogy késő lesz.

Ha azt akarod, hogy szeressenek, először merj szeretni. Nem félni, nem rettegni, hogy vajon most mi lesz, hanem egyszerûen nyitni. Nyitni mindig, kérdés nélkül, adni, bátran. (...) Idővel rájössz. Rájössz arra, hogy ki érdemli meg és ki nem. Hogy ki tud bánni vele, és ki nem. Onnantól már egyszerû lesz. Kevesebb csapda, több szív - mástól is, másoktól is.

Vannak világok, amiket kinövünk. Megharcolunk érte, benne élünk, aztán meg érezzük a késztetést, hogy egy újat hódítsunk meg. Ugord csak át az akadályokat, merj csak hinni abban, hogy képes vagy legyőzni a nehézségeket, merd elengedni a biztosat a bizonytalanért, hiszen ha hiszel abban, hogy nincs vége a világnak azután, ahol most vagy, és mindig csak jobbat kaphatsz attól, amiben épp élsz.

Vannak határok, falak, korlátok, el is döntheted, hogy szépen megbújsz mögöttük, de dönthetsz egész másképp. Úgy, hogy azt mondod, olyan nincs, hogy képtelen vagy átugrani, vagy hogy mögötte már nincs semmi, és inkább addig feszegeted a határokat, bontogatod a falakat, vagy próbálod átugrani a korlátokat, amíg rá nem jössz, hogy képes vagy eltüntetni őket. Hiszen minden legyőzhető, ha hiszel magadban.

Semmi sem történik véletlenül, senki sem viselkedik véletlenül úgy, ahogy. Mindennek oka van, és bizony addig, amíg nem nyitod fel magad, és nézel mélyen a lelkedbe, azt fogod hinni, hogy veled van a baj. (...) De a saját korlátaid felfeszegetése mindig újabb kapukat nyit meg a szabadság felé.

Korlátok valójában nem léteznek, csak azok, amiket te állítasz - az is mind illúzió. Egyszer elhitted, hogy kell, hogy legyenek, mert másoknak is vannak, és máris leblokkoltad magad. De tudod, csak egyszer kell elhinned, hogy az élet többről szól, mint ácsorgásból és annak elfogadásából, hogy ez az egész csak annyi, hogy vagy, és nem történnek csodák.

A jóga arról szól, hogy bármi van körülötted, te magadra figyelsz, és nem érdekel az, hogy valaki esetleg bámul, vagy rajtad nevet. Te csak magadra koncentrálsz, arra, hogy mennyire tudod a testedet rábírni arra, hogy megoldja a feladatot. Uralkodnod kell a testeden és magadon - és nem a kifogásokat keresni.

Mindenki a szeretetre vágyik, mindenki azt éhezi. Ugyanakkor a többségük feláldoz valamit. Szinte mindenki. Szerelmet, barátságokat, családot, egészséget, karriert... csak épp mindig nézd meg, hogy mi éri meg az áldozatot. Ne félj egyedül élni addig, amíg nem jön a nagy szerelem, amíg meg nem valósítod magad, hiszen nem arra van szükséged, hogy egy másik feled legyen, valaki, aki ugyanannyira fél egyébként, mint te... arra van szükséged, hogy egész legyél és az egészet kapd meg.

Még mindig van olyan, hogy valaki jön, és egy olyan részedet mozdítja meg, aminek a létezéséről eddig nem is tudtál. Felkavar, összezavar, teljesen megbénít. Aztán meg van, amikor ehhez az társul, hogy még véletlenül sem a tökéletes időzítésben érkezik. Akkor aztán jön a zavar, ami gyengít, ugyanakkor talán megtanít arra, hogy még mindig örülni kell, ha azt a valamit akár pár órára is, de átélted. Hiszen erre vágyunk mindannyian.

Ha kéred, jön. Ha akarod, megérkezik, bekopogtat és segít. Kérni és elfogadni, szeretni és nyitottnak lenni - fontos.

Az élet annak sohasem lesz katasztrófa, aki tesz azért, amire vágyik, ahelyett, hogy másokon előre mászva, érdekbarátságokon keresztül érné el a vágyait - helyette saját erőből, maga valósítja meg azokat, megtapasztalva a saját erejét. Hisz abban, hogy van miért menni, és bár néha nem látja a célt, kitart, mert tudja, hogy valami vár rá.