Oravecz Nóra

A kifogások komolytalan dolgok - akinek van személyisége, az nem keresi őket, hanem kielégíti a képességeit azzal, hogy gyakorolja őket, és nem felejti el minden áldott nap, hogy kötelessége magasabb szintre vinni azokat.

Építs egy életet, hagyd, hogy összetörjön, darabokra hulljon, aztán építs fel egy újat, egészen addig, amíg eljutsz oda, ahova mindig is vágytál. Oda, ahol jól érzed magad, ahol te is boldog vagy. Odáig nagyon sok világot kell felépíteni. Falakat húzni, téglákat pakolni, kudarcot vallani, nehézségeket leküzdeni, megoldásokra találni... Erről szól az út, meg arról, hogy a régi házból mindig tudd, hogy mit viszel magaddal.

Néha csak légy laza, meggondolatlan, tegyél olyat, amit addig soha, mert azokra a pillanatokra fogsz emlékezni. Azokra, amikor kiléptél abból, amiben eddig voltál, és megmutattad, hogy jóval több van benned, mint a hétköznapjaidban. Onnantól, hogy ezt egyszer, legalább egyszer kipróbáltad, biztos lehetsz benne, hogy csak arra fogsz vágyni, hogy újra meg újra ilyen pillanataid legyenek.

A legjobb tanulók kapják a legnehezebb leckéket - viszont a jó tanulók előtt mindig több lehetőség nyílik meg.

Akard a hitet magadban, ami megtart, ha zuhannál - akard az erőt, ami megteremti azt. Ha nincs, kérd, hogy megkaphasd.

Neked kell tudni, hogy mit miért érdemes feláldozni. De ha érzed a késztetést, azt, hogy képtelen vagy nélküle létezni, talán érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy hol van a helyed. Mert lehet, hogy ott, ahol a szíved boldog.

Nem te mondod meg, hogy mikor van vége. Az élet majd megmondja, elhozza azt, akivel még dolgod van, és csak akkor enged menni, ha minden szót megkaptál ahhoz, hogy értsd a leckét, hogy mehess tovább az utadon. Ha új kezdődik, búcsúzz a régitől - ha azt gondolnád, nincs kitől, majd az élet megmutatja, hogy mennyire tévedsz. Az utadba fogja sodorni őket, a kérdés, hogy elfogadod-e azt, hogy semmit sem tesz véletlenül.

Egy mosoly annál nagyobb és őszintébb, minél inkább a helyeden vagy. De oda kell kerülnöd, hiszen addig úgysem fogsz nyugodni. Az nem élet, amikor nem a helyeden vagy. Az szenvedés, kínlódás, szomorkodással teli pillanatok keveréke, valami, ami sohasem tesz majd boldoggá. A kérdés, hogy elhiszed-e, hogy lehet másképp, hogy van benned annyi erő, hogy eljuss oda, ahol az életed megváltozik.

Ha az élet magadra hagy, nem véletlenül teszi. Célja van vele, tanítani akar, segíteni, ugyanis zajban nem hallod meg azt, amit meg kell hallanod - de aki egyedül van, annak kinyílik a szeme, az mindent látni fog. Látni fogja a leckéket, az okokat, és a szívét - a saját szívét.

Rettegsz, már megint. Megkérdezném, hogy miért, de nem tudnád a választ. Nem tudnád, hogy miért félsz attól, hogy szerethetnek, hogy valaki megölelhet, szívből, úgy, mint addig még senki. Talán azért, mert el is veszhet, mert egyszer eltûnhet, és véget érhet addigi életed legszebb időszaka. De vajon megéri-e mindentől elzárva élni, meg nem tapasztalva a legjobb dolgokat? Azokat, amikért érdemes élni? Ne rettegj, merj. Próbáld ki a szíved, hagyd, hogy szeressék, és tanítsd meg, hogy szeresse, ha szeretik, hogy elfogadja azt, amit kap, és még véletlenül se támadjon, ha valaki szebbé akarja tenni az életét.

Tudom, milyen türelmetlennek lenni. Mindent tönkretesz: a pillanatokat, a napjaidat, mindent, mert már ott akarsz lenni, amire még meg sem értél. Bízz abban, hogy van tökéletes időzítés, ami téged támogat, téged erősít, mert azt akarja, hogy el tudd viselni azt, ami rád vár.

Talán a titok a türelem. A lehetőség biztosítása arra, hogy a másik engedjen be az ajtón anélkül, hogy rátörnéd azt, amikor még nincs is felkészülve arra, hogy belépj.

Még egy mosoly, ami felkavar, még egy érzés, amiről már rég azt hitted, hogy nem létezik, hogy senki sem tudja kihozni belőled, de neki sikerül. Aztán meg van, hogy csak jön és megy. Mosolyog, és eltûnik, megölel és ennyi, te meg ott maradsz már megint egyedül, kiábrándultan a hitből, hogy egyszer majd marad, hogy egyszer majd tovább tart.

Vannak nagy pillanatok, olyanok, amik időről-időre megtörténnek, keringenek mindannyiunk élete körül, és csak arra várnak, hogy bekopogtassanak, hogy jöjjenek. Hatalmas erő van bennük, az viszont, hogy mit hogyan alakítanak, nagyban függ attól, hogy akarsz vagy nem. Akarsz élni, vagy csak éldegélsz. Mert bizony bekövetkeznek ők, csak épp az a nem mindegy, hogy a nagy változás előre visz, vagy összerombol mindent körülötted.

Egyetlen út van. A boldogság, a kiteljesedés, az, hogy rád találnak azok a pillanatok, amik kiszíneznek mindent, olyanra, ami a célodhoz visz. Előre, tovább, egészen addig, amíg el nem jutsz a helyedre, oda, ahova születtél. Persze rögtön nem kaptad meg, rögtön nem raktak oda, de az élet mindig adta a jeleket, te meg hallgattál rá. Ha volt eszed. Megteheted, hogy elhessegeted az érzéseidet, és úgy teszel, mintha nem is lennének, de semmi értelme. Egy ronccsá válnál, olyanná, aki nem mer elég mélyre hatolni magában, aki nem mer elég nagyot álmodni, aki nem mer a helyére kerülni. Pedig csak ennyi dolgunk van. Indulj el, menj előre, találd meg a helyed, mert hidd el, mindenkinek megvan a maga helye. Mindenki okkal jött, de nem elég rájönni az okra. Rá kell szolgálni, hogy abban is élhess, ami a tiéd.

Amikor azt kérdezed, hogy miért vettem olyan mély levegőt, némán hallgatok, mert nem mondhatom el azt, hogy nem tudok nélküled élni. Talán az a mély levegő könnyebbé teszi elviselni a fájdalmat, amit akkor érzek, amikor tudom, mégis nélküled kell élnem. Talán egyszer elfogadom, egyszer majd azt tudom mondani, hogy nekem ez így is jó, őszintén, belenyugodva, de tudod, amíg látom az arcodat a mosollyal, amit csak én láthatok, valahogy mindig egy picit darabokra törik a szívem.

Hiszek abban, hogy az élet folyton tesztel, és ha valamit nem kapok meg, az csak azért van, mert sokkal jobb dolog vár rám. Egy nagyobb mosoly, egy őszintébb, egy szív, ami jobban szeret, és amíg hiszek benne, addig biztosan így lesz.

Ismerd ki magad, tudd, hogy mi tartozik hozzád, és csak abban a valamiben élj, mert az fog boldoggá tenni. Más cél pedig nincs. Csak az, hogy megtaláld a helyedet, hogy addig menj, amíg azzá nem válsz, akivé válnod kell. Ugyanis mindenki okkal érkezett ide, mindenkiben van valami, amit edzeni kell. Megmozgatni, kiismerni, tudni, hogy mi miért mûködik, és mi az, ami sohasem fog. Az előnyös oldaladat megmutatni, azon dolgozni, mert az fog boldoggá tenni. Téged és másokat is. Szomorkodhatsz egy életen át afelett, ami nem tetszik, de attól nem fog megváltozni, csak depresszívebb leszel. Egyetlen dolgod van: elfogadni magad, szeretni a ragyogást, a csillogást, ami bizony ott van a szemedben, amikor valami boldoggá tesz. Lásd meg, hogy mi az, vedd észre, és csak azzal foglalkozz.

Az érzelmi hullámvasutak mindig megviselnek. Próbára tesznek, tesztelnek, mert kíváncsiak, hogy elhiszed-e, hogy végig tudod csinálni, hogy fel tudod ismerni, hogy a mi a baj, hogy mi gátol. A szuperbrutális és még annál is drasztikusabb hullámvasutakat nem kapja meg akárki. Az csak azoknak jár, akik mernek, akik bátrak, akik semmitől sem rettennek meg. Viszont ami nagyon mélyre lemegy, az ugyanolyan magasságokat is fog meglovagolni, szóval tarts ki.

Nekem ez a szerelem. Az első igazi szerelmem a szabadság, az érzés, hogy azt az életet élem, ami az enyém. Nem másét, nem elvárások szerint, nem korlátozva magam, egyszerûen ennél jobb érzés a világon nincs.