Oravecz Nóra

Egyetlen szál sem fut véletlenül az életedbe. Nincs olyan, hogy csak úgy érzed, hogy szóba kell vele állnod, hallgatsz a késztetésre, megteszed, és annak nincs oka. Ha az érzéseid vezetnek, a sorsod vezérel.

Van, ami kihívás, és van, ami nem az. Tudnod kell különbséget tenni. De bizony jönni fognak olyanok, akik minden erejükkel ártani akarnak, csak épp nem tudnak. (...) Higgy magadban, abban, amit csinálsz, és tudd, hogy mi tartozik hozzá és mi nem. A gonoszság felőröl, de van, akit még így is éltet. A gonoszság is energia, vissza is megy ahhoz, aki adja.

Találd meg az erőt magadban ahhoz, hogy mindent átalakíts azzá, ami boldoggá tesz. Találd meg az erőt ahhoz, hogy meg merd tenni az első lépést. (...) Lehet pislogni, meg lehet figyelni. Lehet pihenni, de tudni kell, hogy mikor kell felállni, és menni tovább. Lehet élni csukott szemekkel, elzárva egy jobb élet lehetőségét magadtól, egy életre becsapva, átverve a lelked, de egy dolgot jó szem előtt tartani: az erő benned van. A kérdés, hogy mersz-e találkozni vele, és rábízni magad.

Hajszolva éled az életed, bízva abban, hogy (...) megkapod majd azt, ami eddig elmaradt. Valahogy így tesszük tönkre a kapcsolatainkat ahelyett, hogy vágyakozás nélkül élnénk meg azt, ami jut. Azt, amit az élet hoz, amit eléd rak, amibe botlasz. Szeresd, fogadd el, bármilyen nehéz is, mert a vágyakozás mindent megöl, leginkább a kapcsolataidat.

Nem érted, hogy eddig hogy gondolhattad, hogy az életed teljes. Nem. Nem volt az. Az a tekintet teszi azzá. Az, amelyik úgy néz rád, hogy elhiszed, valójában tényleg nincs lehetetlen. Az, ami minden kaput megnyit előtted csupán azzal, hogy hitet áraszt. Van ilyen. De tudni kell elengedni. Meg kell tanulni bízni abban, hogy amikor el kell jönnie, el fog jönni. Ha ő, akkor ő, ha nem, akkor nem.

A pillanatokat nem tervezzük, ahogy a boldogságot sem - az csak úgy megtörténik, az Élet hozza, alakítja, te meg vagy megéled, vagy nem. Ellenkezhetsz, szabadkozhatsz is, de akár egyszerûen csak beleengedheted magad a pillanatba, ami úgysem jön vissza újra.

Van az a pillanat, amikor már nincs kedved magyarázkodni, hogy mit miért érzel úgy, ahogy - olyankor már nem érdekel, hogy bárkivel bármit is megértess. Nem szomjazol a megoldásukra, megvagy nélküle is - de ne menekülj, akármennyire is egyszerûnek tûnne, ne zárkózz be, találj valakit, aki ugyanazon megy át, amin te. Nála lesz a kulcs. Megnyugtat és felemel a zavarból, amiből egyedül képtelen lennél felállni, mert magad sem tudtad, hogy miben vagy. Addig, amíg van, aki érti és érzi azt, amit te, könnyedén léphetsz még egyet. Nyugodtan, boldogan, mert nem vagy egyedül - más is érzi a pofonokat, azt a frusztrációt, azokat a nehézségeket, amikből neked is bőven jutottak.

Kevesebbet agyalni, megérteni, elfogadni, nem elégedetlenkedni, kivárni, megérezni, rálelni, megszerezni, megszeretni, megbecsülni, ha kell, elengedni, újra várni, visszavárni, megölelni, szeretni, sírni utána, sírni vele, élni. (...) Ennyi az Élet. Talán csak ennyi. De ez épp elég.

A gonoszság is energia, vissza is megy ahhoz, aki adja. Látszik az arcukon. Feszültek és mogorvák. Boldogtalanok és keserûek. Csináld, éld meg te is, és az életedet valami igazán szürke és szomorú fogja bejárni. Valami, ami egy percre sem adja meg a lehetőséget arra, hogy úgy igazán boldog legyél, hogy az emberek szeressenek, és vágyják, hogy velük legyél: az életükben, a hétköznapjaikban, de leginkább a gondolataikban.

Lehet, hogy bosszús leszel, de az élet semmit sem csinál ok nélkül. Csak épp mindennek megvan az ideje. És ha neked akkor ott épp csak ártana egy tapasztalás, az élet elvonja tőled - de csak ha az utadat járod. Akkor aztán egy pillanatig sem kell félned attól, hogy olyat kell megtapasztalnod, amire nincs szükséged. Csak azt kapod, ami tanít. Eltaszít attól a tapasztalástól, amire nincs szükséged, nem enged a közelébe. Ami viszont az utad része, amit látnod kell, azt látni fogod. Semmi mást. De az épp elég lesz ahhoz, hogy tanulj belőle. Csak soha ne felejtsd el, hogy semmi sem történik ok nélkül. SOHA.

Amikor megkérdezik, hogy ki vagyok, egyértelmûen válaszolom azt, hogy egy lélek, aki hallgat az intuícióira, az érzéseire, és azok alapján halad előre.

Ne akard, hogy úgy szeressen, ahogyan te szereted őt. Lehet, hogy semmit sem érnél vele. Lehet, hogy te sem tudod igazán, hogy mit érzel. Lehet, hogy csak valaminek a hiányát akarod pótolni. Ne akard, hogy ezt kapd vissza. Engedd el az elvárásokat. Sodródj. Ne azért szeresd, hogy majd ő ugyanazt adja vissza. (...) Hagyd, hogy úgy szeressen, ahogyan neki jó. Hagyd, hogy végigjárja az utat a maga tempójában a szívedig.

Bármikor új életet lehet kezdeni. Bármikor eldöntheted, hogy a legtöbbet hozod ki magadból. Csak el kell kezdeni, neki kell látni, és tudnod kell, hogy mi a cél. (...) Kiiktatni fájdalmakat, görcsöket, hitetlenséget, bizalmatlanságot csak úgy lehet, ha mersz szeretni, ha mersz nyitott lenni, a pillanatban maradni, és kihozni abból a legtöbbet.

Talán a szerelem csak akkor jön, ha nincsenek benned elvárások. Ha nem akarsz, ha nem képzeled el, hogy milyen lesz, csak hagyod, hogy megtörténjen. Van még tovább, van még több is annál, mint amit el tudsz képzelni. Van, létezik, csak merned kell megnyitnod magad és befogadni, elfogadni, érte nyúlni, és bizony viszonozni. Azt is tanulni kell. Merni ugyanazt az élményt adni a másiknak, amit ő ad, és bízni benne, hogy arra van szüksége, amit kap. Ez az igazi kihívás. Adni és kapni. Hasonlót, ugyanazt, érzéseket, törődést.

Csak két láb kell. Két olyan erős láb, amit nem tudnak kirúgni alólad, vagy ha mégis, képes újra felkelni, lábra állni, lépni egyet, leporolni magát, és ezredszer is folytatni az útját. Akkor is, amikor újra meg újra elgáncsolják, akkor is, amikor már senki sincs ott, hogy támogassa. Ne akarj mást, csak ezt. Merd használni. Tudd, hogy elbír, hogy benne van a következő lépés. Hogy képes a folytatásra.

Vajon még hányszor vagyunk képesek hisztérikusan akarni valamit, majd őrült nagyot csalódni, amikor kiderül, hogy valami teljesen másra vágytunk?

Minél nagyobb csatát vívsz meg, annál nagyobb utána a boldogság. Olyan szintekre emel a saját erőd, amiről azt gondoltad, hogy nem is létezik, vagy egyszerûen csak a képzeleted szüleményeként élheti meg a holnapot. De ott van, jön, csak hinni kell benne. Felülemelkedni a szomorú szürkeségen, állni a sarkadon, kiállni magad mellett, és hinni a saját erődben.

Honnan tudnád, hogy mit érez, amikor semmit sem mond - de te épp ezért döntesz. Döntesz helyette is, és esélyt sem adva egymásnak lépkedtek előre, miközben a másikat tapossátok magatok alá - pedig ő a legfontosabb. Miért döntöd el, hogy csak barát, miközben legbelül minden nap meghal egy picit? Érted. Veled együtt úgy, hogy közben nem is tudtok arról, hogy a másik min megy keresztül.

Nem mondod, hogy szereted, mert nem mondhatod neki. Mindent elrontanál. Elfutna, elrohanna abban a pillanatban, ahogy megértené, hogy ez most más. Ez nem amolyan baráti ölelés, hanem annál több. Darabokra törtség, fájdalom marad minden érintés után, mert más az, amire te vágysz - de nem mondhatod el. Nem mondhatod el, mert túl fontos neked ő. Nem veszítheted el, bárkit elveszíthetsz, bármit túlélsz, de azt, hogy ő ne lenne többet... na azt nem.

Nem kell látni a holnapot ahhoz, hogy boldog lehess. Elég érezni, hogy nincs miért aggódnod.