Oscar Wilde

Sértegessetek, dobáljatok meg sárral, de az istenért, nézzetek rám.

Minden férfi a nőnek első szerelme akar lenni, a nők pedig a férfi életében az utolsók szeretnének lenni.

Nem vagyok cinikus, csak tapasztalataim vannak, ami persze majdnem ugyanaz.

Ha egy férfi szeretett valaha egy asszonyt, úgy megtesz érte mindent, csak azt az egyet nem, hogy tovább szeresse.

Az asszonyok fülükkel, a férfiak szemükkel szeretnek.

Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket - ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka - ez a két dolog kormányoz bennünket.

Imádok a semmiről beszélgetni. Ez az egyetlen téma, amit kicsit ismerek.

A pesszimista olyan valaki, aki, ha két rossz közül kell választania, mindkettőt választja.

A tudat, hogy szerethetsz és szeretnek, olyan melegséget és gazdagságot ad az életnek, amit semmi más nem pótolhat.

Csak az gondol többet a pénzre, mint a gazdag, aki szegény.

Az élet mindig ott a legnehezebb, ahol él az ember.

Az öregember mindent hisz, a középkorú mindenben kételkedik, a fiatal mindent tud.

Nem a tökéleteseknek van szükségük szeretetre, hanem azoknak, akik nem tökéletesek.

Minden mûvészet haszontalan. Nem a mûvészet utánozza az életet, hanem az élet a mûvészetet.

Ha el akarod mondani az embereknek az igazságot, akkor nevettesd meg őket, máskülönben megölnek.

Az egyetlen dolog, amit egy jó tanáccsal tehetünk, hogy továbbadjuk.

Az elégedetlenség a legfőbb hajtóerő egy ember vagy nemzet haladásában.

Senki sem lehet olyan gazdag, hogy visszavásárolhassa a múltját.

A szerelem mindig úgy kezdődik, hogy saját magunkat csapjuk be, és rendszerint azzal zárul, hogy végül másokat csapunk be.

Az ember képes hinni a lehetetlenben, de nem képes hinni a valószínûtlenben.