Paulo Coelho

Képes vagyok szeretni és tisztelni azt az embert, akit nem kedvelek.

Mindannyian tartozunk annyival a szeretetnek, hogy megengedjük neki: olyan formában nyilvánuljon meg, amilyenben akar.

- Ezek szerint amellett, hogy elfogadod, amit csinálok, még segíteni is akarsz? - Igen (...). Akkor is, ha nem értelek, akkor is, ha néha úgy szenvedek, ahogy a Szûzanya szenvedett egész életében, akkor is, ha te nem vagy Jézus Krisztus, de üzeneted van a világ számára. Melletted vagyok, és azt akarom, hogy te győzz.

Az igazi Hagyomány ez: a mester sohasem mondja meg a tanítványának, hogy mit csináljon. Csak útitársak ők, akik együtt szembesülnek a rácsodálkozás nehéz élményével, amikor ajtók csukódnak be, és horizontok nyílnak meg előttük, amikor az észlelés állandó változásban van, amikor a folyók keresztezik az útjukat - amelyeken nem átkelni kell, hanem végigmenni.

A sötétben bármit el tudunk képzelni, de általában csak a fantomjainkat képzeljük el.

Ha meghalok, állva temessetek el, mert egész életemben térdepeltem!

Mindenünk megvolt, csak az az egy nem, amire a legjobban vágytunk: nem született gyermekünk. Így hát voltaképpen nem volt semmink.

Azt mondom, hogy inkább hívjanak minket továbbra is cigányoknak, de számoljanak le a legendákkal, amelyek bemocskolnak minket a világ színe előtt!

A pogány hagyományokban a természet kultusza nagyobb hangsúlyt kap, mint a szent könyvek ismerete: az Istennő benne van mindenben, és minden benne van az Istennőben, vagyis minden az Istennő része. A világ pedig csak az Õ jóságának a kifejezése.

Nem lep meg, hogy egyre többen érdeklődnek a pogány hagyományok iránt. Miért? Mert az Atyaisten képéhez mindig a szigor és a kultusz fegyelme társul. Ezzel ellentétben az Anyaisten a szeretet elsőbbségét hangsúlyozza minden általunk ismert tiltás és tabu felett.

A fény harcosának szüksége van a szerelemre. A szeretet és a gyöngédség éppen olyan elemi szükségletei, mint az evés, az ivás, és a Jó Harc. Ha a harcost nem teszi boldoggá a naplemente, tudja, hogy valami baj van. Ha így érzi, leteszi fegyverét, és elindul, hogy társat keressen magának, akivel együtt gyönyörködhet az alkonyatban.

A harcos arra törekszik, hogy minél jobban megismerje képességeit. Mindig ellenőrzi fegyverzetét, ami három dologból áll: hitből, reményből és szeretetből.

Nem fogok többé hinni az emberekben, mert egy ember becsapott. Gyûlölni fogom azokat, akik elrejtett kincset találnak, mert én nem találtam meg az enyémet.

Boldog voltam, és a boldogságomat terjesztettem magam körül. Az emberek örültek nekem, amikor látták, hogy jövök.

A Világlélek az emberek öröméből táplálkozik. Vagy a bánatból, az irigységből, a féltékenységből. Az ember egyetlen kötelessége, hogy beteljesítse személyes Történetét.

Az emberek nem félnek attól, hogy álmodjanak, és akarják mindazt, amit az életben szívesen csinálnának.

Nem teszem meg azt, ami a legkézenfekvőbb lenne: nem próbálok meg találkozni vele, mert nekem az kell, hogy ő keressen föl engem.

Amikor az ember elkezd gondolkodni, mielőtt meghoz egy fontos döntést, rendszerint letesz a tervéről: nagy bátorság kell ahhoz, hogy megtegyünk bizonyos lépéseket.

Jobb kiugrani egy helyzetből, akkor is, ha kicsit megégünk, de élünk, és készek vagyunk a cselekvésre.

Nem vettem észre a változásokat. Azt hittem, hogy minden rendben, hogy a rossz majd elmúlik, csak idő kérdése.