Paulo Coelho

Fölfedeztem, hogy sokkal jobb vagyok és sokkal többre vagyok képes, mint gondoltam, s a kor csak az olyan emberek lépteit lassítja meg, akiknek soha nem volt bátorságuk a saját ritmusukban menetelni.

Nem tudjuk, miért sodort minket az áramlat éppen ahhoz a szigethez, ahová sodort, és miért nem ahhoz, ahova eredetileg el akartunk jutni.

Az, aki csak a fényt keresi és közben kitér a felelősség alól, az sosem lel rá a megvilágosodásra. Éppúgy, mint az is, aki hosszan néz a napba, végül megvakul.

Hogy szép volt, azt sosem vettem észre. Azért sírok, mert amikor fölém borulva rám vetette pillantását, láttam, hogyan tükröződik szemének mélyén az én szépségem.

A fény harcosa tudja, mi az, amiért érdemes harcolni. Megérzései és hite alapján cselekszik. De vannak emberek, akik olyan harcba hívják, ami nem az övé, olyan harcmezőre, amit nem ismer vagy ami egyszerûen nem érdekli. Az ilyen emberek olyan küzdelmekbe akarják bevonni a harcost, melyek nekik nagyon fontosak, de neki nem jelentenek semmit. Ezek gyakran hozzá nagyon is közel álló emberek, akik szeretik őt, bíznak az erejében, és mindenáron meg akarják szerezni a segítségét. Ilyenkor mosolyog, és biztosítja őket a szeretetéről, de nem fogadja el a kihívást. Az igazi harcos egyedül választja ki magának a harcmezőt.

Megpróbálhatunk előírásokat követni, uralkodni az érzéseinken, megpróbálhatjuk előre eltervezni a cselekedeteinket - de ostobák vagyunk, ha így cselekszünk. Úgyis a szív dönt, és csakis az ő döntése számít.

Minél boldogabbak lehetnének az emberek, annál boldogtalanabbak.

Az ember azért szeret, mert szeret. Nem kell hozzá semmi indok.

Csak azért zavarja őket a látvány, mert szívesen lennének a helyükben. Ez a botrányok lényege.

Vicces, hogy amikor az ember egy városban lakik, mindig azt gondolja, hogy ráér még megismerni - és addig halogatja az ismerkedést, míg a végén egyáltalán nem ismeri meg.

Rosszindulatú megjegyzésekbe még senki nem halt bele - egyszerûen hozzátartoznak az élethez, főleg, ha az ember sikeres valamiben.

A hazugság nagyon fáradságos dolog, az embernek meg kell erőltetnie a memóriáját, ha nem akar lebukni.

Két nő lakik bennem: az egyik meg akar ismerni minden kalandot, át akar élni minden örömet és szenvedélyt, a másik viszont hétköznapi életet szeretne, biztonságot, nyugalmat, boldog családot. Én vagyok a háziasszony és a szajha, két lélek egy testben, akik egymás ellen harcolnak.

De mi értelme van egy férfi miatt szenvedni? Semmi. És a poklok kínját járjuk, ahol nincs nemesség és nagyság - csak a gyötrelem.

Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását: vagy azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre történik.

Egy ember méltósága nem azon méretik le, hogy hányan vannak körülötte, amikor sikeres, hanem azon, hogy nem feledkezik-e meg a kezekről, amelyeket akkor nyújtottak felé, amikor a legnagyobb szüksége volt rá.

Nem volt nehéz rájönnie, hogy a Szuperosztály éppúgy függ a saját sikereitől, akár a drogfüggő a kábítószertől, és hogy sokkal boldogtalanabb azoknál az embereknél, akik nem vágynak többre, csak egy házra, egy kertre, egy szaladgáló gyerekre, az asztalra tett ételre és télen egy begyújtott kandallóra. Õk tisztában vannak a korlátaikkal, tudják, hogy az élet rövid, és miért is akarnának ennél többet?

Isten csak ennyit kérdez: "Szerettél, amíg éltél?" Ez az élet lényege: a szeretet képessége, nem pedig a név, amit az útlevelünkben, a névjegykártyánkon és a személyi igazolványunkban hordunk. A nagy misztikusok cserélgették a neveiket, sőt, volt, aki örökre elhagyta. Amikor Keresztelő Szent Jánostól megkérdezték, hogy ki ő, csak annyit mondott: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában." Amikor Jézus rátalál egyik követőjére, nem törődik vele, hogy a férfi egész életében a Simon névre hallgatott, és elnevezi Péternek. Mózes megkérdezi Istentől a nevét. A válasz: "Én vagyok."

Végtére is az teszi az embert igazán emberré, ha elhatározza, hogy beteljesíti a sorsát - nem pedig a lét misztériuma köré szőtt elméletek.

Aki ápolja baráti kapcsolatait, azt soha nem tépázzák meg a lét viharai: van elég ereje, hogy túllépjen a nehézségeken, és folytassa útját.