Paulo Coelho

A hiba hozta mûködésbe a világot is. Soha ne félj hibázni.

Vannak pillanatok az életben, mikor nincs más lehetőség, mint elveszítsük a fejünket.

Aki szeret, annak egyformán képesnek kell lennie elveszítenie és megtalálnia önmagát.

Akkor, ha már mindent százszor elmeséltem, ha a helyek, ahol jártam, a pillanatok, amiket átéltem, a lépések, amiket miatta és érte tettem, távoli emlékekké válnak, akkor nem marad más, csak a színtiszta szerelem.

A Szerelem - megosztani a másikkal a világot.

Nincs az a szenvedély, ami hiábavaló volna, és nincs az a szeretet, amit el kéne utasítani.

A szomorúság sem marad meg örökké, ha arrafelé tartunk, ahová mindig is eljutni kívántunk.

Az a legerősebb szerelem, amelyik meg meri mutatni a gyengeségeit is.

A Másik Felünket föl lehet ismerni a szeme csillogásából - az emberek az idők kezdete óta így ismerik föl az igaz szerelmüket.

Ha valami fontos dologra bukkansz az életben, az nem jelenti azt, hogy az összes többiről le kell mondanod.

Az, hogy választunk egy utat, azt jelenti, hogy a többit elhagyjuk - aki megpróbál követni minden lehetséges utat, a végén mindegyiket elveszíti.

Minél jobban megérted önmagad, annál jobban megérted a világot is.

Nem a magyarázatok visznek előre, hanem az akarat, hogy továbbmenjünk.

Ahelyett, hogy vennék neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája.

A küzdelem során mindig azt keressük, hogyan védjük gyenge oldalunkat, miközben az ellenség oda csap le, ahol védtelenek vagyunk - oda, amiben a legjobban bízunk.

Az angyal a páncél, és a Hírnök a kard. A páncél minden körülmények között oltalmaz, véd, de a kard kieshet a kézből, sőt, a saját ura ellen is fordulhat. Mi több, a kard majd` mindenre jó, kivéve a hegyén ülni.

Meg kell hallanunk a gyermek hangját, aki egykor mi voltunk, s aki még mindig itt él bennünk. Ez a gyermek észreveszi a mágikus pillanatokat. És a sírását talán visszafojthatjuk, de a hangját nem némíthatjuk el. Ez a gyermek még itt van. Boldogok a gyermekek, mert övék a Mennyek Országa. Ha nem születünk újjá, ha nem vagyunk képesek az életet a gyermek ártatlanságával és lelkesedésével szemlélni, nincs értelme tovább élnünk.

Ahhoz, hogy áthághasd a szabályokat, előbb ismerned és tisztelned kell őket.

Ha már sokat gyakoroltunk, nem kell többé minden egyes mozdulatra odafigyelnünk: ezek lassacskán létezésünk részévé válnak. De ahhoz, hogy elérjük ezt az állapotot, rengeteget kell gyakorolnunk, ismételnünk. És ha még mindig nem elég, tovább kell ismételnünk és gyakorolnunk.

Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott.