Paulo Coelho

Különleges a sors: alig ismerek valakit, aki az első szerelmével házasodott volna össze. És aki mégis, az mind arról panaszkodik, hogy hiányzik valami az életéből, hogy nem volt ideje kiélni magát.

Mi, nők, amikor az életünk értelmét vagy a megismerés útját keressük, mindig a négy klasszikus archetípus valamelyikével azonosulunk. A Szûz (és itt most nem a szexualitásról beszélek) az a típus, aki a teljes függetlenségen keresztül keresi az utat, és mindent, amit tanul, annak köszönhet, hogy képes egyedül szembenézni a kihívásokkal. A Mártír a fájdalomban, az odaadásban és a szenvedésben találja meg az önmegismerés módját. A Szent a határtalan szeretetben találja meg élete értelmét, és abban a képességben, hogy úgy adjon, hogy nem kér cserébe semmit. A Boszorkány pedig a teljes és határtalan gyönyört keresi, hogy ezzel adjon értelmet létének.

Mondják, hogy az extrovertált emberek boldogtalanabbak, mint a magukba fordulók, és ezt azzal igyekeznek ellensúlyozni, hogy örökké boldognak, energiától duzzadónak és elégedettnek mutatják magukat.

A titok a jelenben rejtőzik; ha a jelenre összpontosítasz, meg tudod jobbítani. És ha jobbá tetted a jelent, akkor az is, ami utána következik, jobb lesz. Felejtsd el a jövőt, s éljed életed minden napját a Törvény tanítása szerint, és abban a hitben, hogy Isten gondoskodik gyermekeiről. Minden nap magában hordozza az Örökkévalóságot.

A szenvedély miatt az ember nem tud enni, aludni, dolgozni, megnyugodni. És sokan megijednek tőle, mert amikor megjelenik, összetör minden régit, ami az útjába kerül. Senki nem akarja szétrombolni az életét. Ezért sokan távol tudják tartani maguktól ezt a veszélyt, és képesek fönntartani egy olyan házat, amely belülről már rothad. Õk a tudatosság mérnökei. Mások épp az ellenkezőjét gondolják: gondolkodás nélkül átadják magukat a szenvedélynek, és azt várják tőle, hogy minden problémájukra megoldást nyújtson.

Van valamitek, amit nem adnátok oda? Mindent, amitek van, oda fogtok adni egy napon. Gyakran mondjátok: "Adnék, de csak az arra érdemesnek." Kertetekben a fák nem mondják ezt, sem nyájatok a legelőn. Adnak, hogy élhessenek, mert a nem-adás elpusztít.

Ez a való világ csupán képmása és tükre a Paradicsomnak. Ennek a világnak a puszta léte azt bizonyítja, hogy létezik egy tökéletesebb világ. Ezt azért teremtette az Isten, hogy az emberek a látható dolgokon keresztül fölfoghassák az ő lelki tanítását és bölcsességének csodáit.

Néhány súlyos elmekórtani esettől eltekintve az emberek többsége abba őrül bele, hogy megpróbál kitörni a hétköznapok egyformaságából.

A krónikus keserûségben szenvedő beteg hetente egyszer vesz tudomást a betegségéről: vasárnap délután. Mivel ilyenkor sem a munka, sem a hétköznapok egyformasága nem enyhíti a tüneteit, ráeszmél, hogy valami nagyon nincs rendjén, mert ezek a nyugodt, békés délutánok pokoliak a számára, és soha nem akarnak véget érni. Ilyenkor egész nap ingerülten viselkedik.

Hagyd ezt abba, ne gondold mindig azt, hogy zavarsz, ne érezd örökké feszélyezve magad! Ha valakinek nem tetszik, majd szól. Ha meg nem mer szólni, az az ő baja.

- Bolond az, aki nem képes kifejteni a gondolatait. Mintha idegen országban lennél: mindent látsz, mindent értesz, ami körülötted zajlik, de képtelen vagy kifejezni magad, és nem tudsz segítséget kérni, mert nem érted a nyelvet, amit beszélnek. - Mindannyian éreztünk már ilyet. - Így vagy úgy, mindannyian bolondok vagyunk.

Az emberek általában akkor halnak meg, amikor éppen nem gondolják, hogy meg fognak halni.

Abszolút szabadság nem létezik, helyette csak a választás szabadsága létezik, vagyis az, hogy magunk választjuk ki, mi mellett kötelezzük el magunkat.

Sok sebet hordozok, de hordozok magamban olyan pillanatokat is, melyek soha nem történtek volna meg, ha nem merészkedek túl a határokon.

Mindig az erősebbnek van igaza. És ebben az esetben, paradox módon, a gyávák a bátrabbak, és ők tudják keresztülvinni az elképzeléseiket.

Azt hiszem, hogy ők nem azok, akik tanítanak, hanem én vagyok az, aki tanul.

A halál rendszerint azt váltja ki az emberekből, hogy mélyebben élik át az életet.

Isten a gyümölcséről ítéli meg a fát, nem pedig a gyökeréről.

A próba nem vár. Az élet nem néz hátra. Egy hét nagyon is elegendő arra, hogy eldöntsük: vállaljuk-e a sorsunkat vagy nem.

Kockáztatni kell, bizonyos utakra rá kell lépni, másokról pedig le kell térni. (...) De nem ez a legrosszabb. A legrosszabb az, amikor az ember választ, és aztán egész életében azon rágódik, hogy vajon jól választott-e. Senki nem tud félelem nélkül dönteni.