Paulo Coelho

Én őszintén szólva nagyon élvezem, amikor egy férfi kinyitja nekem az ajtót, és maga elé enged. Az etikett azt mondja: "Azért kell kinyitnom neki az ajtót, mert törékeny és gyenge." Én viszont azt gondolom: "Úgy bánik velem, mint egy istennővel, királynő vagyok."

Miközben mosogatsz, imádkozz! Adj hálát a mosogatni való tányérokért, hiszen ez azt jelenti, hogy volt bennük étel, hogy tápláltál valakit, hogy szeretettel gondoskodtál valakiről: főztél, és asztalt terítettél. Képzeld el, hány ember van a földön, akinek nincs mit elmosnia, vagy nincs kinek megterítenie.

A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. A legenda szerint minden, ami ebbe a vízbe hullik - a falevelek, a bogarak, a madártollak -, a folyó fenekén kaviccsá változik. Ó, ha kitéphetném a szívemet a keblemből, és belehajíthatnám az áradatba! Nem volna többé fájdalom, sem szenvedés, sem emlékek. A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. Hideg téli nap volt, és éreztem, ahogy a könnyeim lecsorognak az arcomon, azután elvegyülnek a jeges vízzel, amely a lábaim előtt hömpölyög. Valahol ez a folyó is csatlakozik majd egy másikhoz, aztán megint egy másikhoz, míg végül - távol a szememtől és a szívemtől - ez az összes víz beleömlik a tengerbe. Folyjanak hát minél messzebbre a könnyeim, hogy kedvesem soha ne tudja meg, hogy sírtam miatta. Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem, a Piedra folyót, a kolostort, a templomot a Pireneusokban, a ködöt, az egész utat, amit megtettünk. Hadd felejtsem el álmaim országútjait, hegyeit és mezőit. Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekről mégsem tudtam.

Két út áll előttetek: vagy ti uralkodtok az elmétek fölött, vagy az elmétek uralkodik fölöttetek.

A szeretet nem szokás, elkötelezettség vagy hála. A szeretet nem az, amit a romantikus dalok mondanak róla. A szeretet van. (...) Nincs definíciója. Szeress, és ne kérdezz sokat. Csak szeress.

Az ember csak akkor képes fejlődni, ha figyeli, mit csinálnak a társai - nem azért, hogy ítélkezzen felettük, hanem azért, hogy csodálja odaadásukat és bátorságukat.

Mindenki tud szeretni, hiszen mindannyian ezzel az adottsággal születünk. Van, aki eleve jól csinálja, de a többségnek újra kell tanulnia, vissza kell emlékeznie, hogyan szeretett, és mindenkinek - kivétel nélkül mindenkinek - el kell égetnie az elmúlt érzelmeket, újra kell élnie néhány örömöt és fájdalmat, botlást és gyógyulást, hogy észrevehesse a vezérfonalat, ami ott rejlik minden új találkozásban.

A szövetségesed ne feltétlenül olyan legyen, akiről mindenki áradozik, és mindenkit elkápráztat, mert nincs nála jobb. Épp ellenkezőleg: olyan ember legyen, aki nem fél hibázni - így aztán hibázik is. És az elkövetett hibái miatt nem feltétlenül ismerik el. Ám az ilyen ember formálja a világot, mert ha időnként hibázik is, olyat tesz, ami javulást hozhat a közösségében. Olyan ember legyen, aki nem ölbe tett kézzel várja, mi történik, hogy aztán eldönthesse, miként viselkedjen. Inkább cselekszik, és az alatt hoz döntést, még akkor is, ha tudja, hogy ez kockázatos.

A víz is ilyen: megkerüli a sziklákat, alkalmazkodik a folyó áramlásához, néha tó lesz belőle - míg meg nem telik a medre -, majd folytatja útját. Mert a víz nem felejti el, hogy a végső célja a tenger, és előbb-utóbb úgyis odaér.

A rózsa akkor is rózsa, ha még csak mag, és rózsa marad addig, míg el nem pusztul. Minden pillanatban tartalmazza teljes potenciálját. Úgy tûnik, hogy egyfolytában változik, de közben életének minden szakaszában, minden pillanatban pontosan úgy jó, ahogy van.

Miként a telet is a tavasz követi, a világban semmi sem állhat meg. Ha eléred a célod, újra kell kezdened, immáron mindannak a tudásnak a felhasználásával, amit az úton szereztél.

Az öröm ragályos, és nem engedi, hogy megbénítson a bánat, a magány és a gondok.

Tapsoltam, amikor a józan ész elveszítette a csatát, és nem maradt más választásom, mint hogy megadjam magam és elfogadjam, hogy szerelmes vagyok.

Azokhoz csatlakozz, akik kísérleteznek, kockáztatnak, elesnek, megsérülnek, és újra kockáztatnak. Tartsd távol magad azoktól, akik folyton a saját igazukat hangoztatják. Akik mindenkit bírálnak, aki másképp gondolkodik, mint ők, és egyetlen lépést sem tesznek meg anélkül, hogy ne mérlegelnék, milyen elismerésben lesz majd részük, és jobban szeretik a bizonyosságot, mint a kételyt.

Minden ország jövőjét a gyermekek biztosítják. Az idősek pedig olyan bölcsesség birtokában vannak, amelyre az egész társadalomnak szüksége van.

Az írás öntudatlan és nőies folyamat. Olyan, mintha terhes lennék a könyvvel.

Az a fontos, hogy együtt legyünk, hogy ne érezzük magunkat egyedül. Ha elmeséljük egymásnak az életünket, rájövünk, hogy az emberek többsége ugyanazokon a dolgokon megy keresztül.

Az igazság az, hogy magamnak írok. Vagy a nőnek, aki minden férfiban benne lakozik. Azért írok, hogy megértsem énem női felét.

Azt akarom, hogy az arcomba essen az eső, s hogy rámosolyoghassak minden férfira, aki tetszik, és el akarom fogadni az összes kávét, amire meghívnak. Meg kell csókolnom az anyámat, meg kell mondanom neki, hogy szeretem, ki akarom sírni magam az ölében - hogy végre ne szégyelljem kimutatni az érzelmeimet, amelyek mindig is léteztek, bár magamnak sem mertem bevallani.

Légy akárki, csinálj akármit, ha valamit igazán akarsz, az azért van, mert ez a kívánság a Mindenség lelkében született meg. Ez a te küldetésed a földön.