Per Petterson

A lelkiismeret fogaskerékhez vagy körfûrészhez hasonlóan forog körbe-körbe, és reszeli a lelkünket. Iszonyúan fáj, mikor valami nagyon rosszat teszel, csak úgy fröcsög a vér. De nem tanulsz belőle, és a végén a fogak eltompulnak, a lelked elvarasodik, és már nem érzel semmit, hiába forog a fûrész.

Az ember könnyen megfeledkezik róla, hogy fiatalon mindent másképp lát, minden sokkal szebbnek tûnik. (...) A romlás hirtelen következik be, a világ egyik napról a másikra hullik darabokra.

Van, hogy az ember nem tud tisztán visszaemlékezni rá, mi minden történt egy bizonyos időszakban. Mit tettem, miket mondtam, kivel beszéltem? Nem tudom lebontani az időt hétköznapokra, iskolanapokra, születésnapokra.

Ugyan mennyi minden férhet bele egy átlagos szeptemberi napba? Megtölthető az idő, akár egy zsák? És vajon lineárisan halad, vagy körbe-körbe, hogy az ember bárhonnan is indul, mindig ugyanoda jut vissza? Azért ez utóbbi nem valószínû. A fiatalság elmúlt, és nem tér vissza soha.

Az üzletek csak a fiatalokat célozzák meg, vagy az olyan idősebb embereket, akik küzdenek az öregség ellen, és karcsúak akarnak maradni.

Egy álmatlan éjszaka több rákövetkező napot is beárnyékol, hosszú időre ingerlékennyé tesz.