Philip Zimbardo

Mindig vannak olyanok, akik nem engednek a csoportnyomásnak, akik nem tartanak a tömeggel. Én őket nevezem hősöknek. A legtöbben teljesen hétköznapi emberek, de amit tesznek, az egyáltalán nem hétköznapi. A közös jellemzőjük, hogy meg is teszik a dolgokat, nem csak gondolnak rá. Megsérülhetnek, vagy akár hátrányuk is származhat abból, hogy másnak segítenek, de ők mégis cselekszenek.

A legboldogabb emberek nem azok, akik megszerzik, amit akarnak, hanem azok, akik arra vágynak, amijük van.

A kiközösítés egyfajta néma zaklatás.

Minden ember egyetlen szerző ugyanazon mûvének része; amikor egy ember meghal, nem szakad ki vele egy fejezet ebből a könyvből, csak egy szebb nyelvre írják át; és minden fejezettel ez történik.

Másoknak nem csak azzal lehet ártani, ha valami rosszat teszünk. Ártás a tétlenség, a közbe nem avatkozás is akkor, amikor valaki segítségre szorul.

A kultúra egy társadalom személyisége.

A gének hajlamosítanak, a környezet kibontakoztat.

Az emberek, amióta világ a világ, társadalmi viszonyban állnak egymással. Szerepeket játszanak egyfajta színpadon állva, és mindig van közönség, mindig vannak további színészek, mind jelmezben vagyunk, gyakran álarcot viselünk, és ezek a helyzeti tényezők befolyásolják, hogyan gondolkodunk, mit csinálunk, hogyan érzünk.

Tiszteld azt a hatalmat, amely megérdemli a hûségedet, de bátran kérdőjelezd meg és nyíltan mondj ellent azoknak a hatalomgyakorlóknak, akik igazságtalanok! A legtöbb családban és az iskolákban nem tanítják meg a gyerekeknek, hogy felismerjék ezt a különbséget. Csak a hatalom tiszteletére nevelnek. Márpedig nem minden hatalom érdemli meg a tiszteletet.

Ha a rosszakra úgy tekintünk, mint gonosztevőkre, akkor azokra, akik ellenálltak, hősként kellene tekintenünk. Ez még csak az ellenállásról szólt, nem volt szó a jótettekről.

A kritikus gondolkodás arról szól, hogy megnyomom a szünet gombot, megállok, megnézem a tényeket, elemzem, mit mutatnak a tények, mi az üzenet, mit kellene tennem és gondolnom az üzenet szerint, hogyan kellene viselkednem és miért. Aztán elemzem, hogy milyen bizonyítékaik vannak, és kritikusan kérdéseket fogalmazok meg, mi történik, ha nem teszem, amit az üzenet kér, mi történik, ha az ellenkezőjét teszem, és így tovább.

A személyes vélemények és a tekintély az a politikával és a vallással jár. A politikus azt mondja: "higgy nekem, mert én ezt mondom, és én vagyok a főnök". A vallás azt mondja: "higgy nekem, mert Isten ezt mondta nekem, én pedig most elmondom neked". Ám a pszichológia azt mondja: "higgy, amit akarsz, de a hited alapja valamiféle bizonyíték kell, hogy legyen. Ezek a tények, ahogy jelenleg tudjuk".

A nőknek ma nagy kérdés, hogy hol vannak a jó férfiak, a választ pedig senki sem tudja. Ez az igazság.

Ahhoz (...), hogy hősökké váljunk, deviánsnak kell lennünk, szembe kell mennünk a normával.

A kedvesség egy öngerjesztő folyamat: ha az emberek kedvesek, mások is azok lesznek.

A hősiesség az elmében kezdődik, a képzeletben, azzal, hogy elhiszem, én is lehetek hős. Aztán minden nap adott a lehetőség, hogy elgondolkodjak, mit tehetek azért, hogy ma valaki különlegesnek érezze magát, egy bók, egy kézfogás, bármi lehet bármilyen élethelyzetben, bárkivel a kollégáktól kezdve mindazokig, akikkel az utcán találkozom.

A pszichológiában nincs helye a tekintélynek, vagy csak a bizonyítékoknak van tekintélyük, embereknek soha.

Nagyon fontos, hogy tudatában legyünk annak, amikor másokról vagy akár önmagunkról előítéletesen gondolkodunk, és hogy megkérdőjelezzük ezeket a sokszor automatikus gondolatokat, enélkül ugyanis nem fogunk tájékozott döntéseket hozni társainkról és magunkról. Áldozatként pedig azt is tudatosítanunk kell, hogy nem kell csöndben tûrnünk, amikor más emberek mindenféle címkékkel ellátott dobozokba zárnak minket.

Természetünknél fogva társas lények vagyunk, igyekszünk csoportokhoz tartozni (...). Ugyanakkor a csoportos létnek vannak árnyoldalai is, olyan nyomás, kényszer, amelyet a csoport fejt ki az egyénre. Fontos ezekkel is tisztában lennünk, hogy jól tudjunk védekezni ellene.

Van egy olyan illúziónk, hogy a döntéseink bentről jönnek, és mi magunk vagyunk felelősek a cselekedeteinkért, pedig ezeket a kultúránk, a családunk, a nemünk, a barátaink és még sok más faktor befolyásolja. A ruhákat, amiket hordunk, a videókat, amiket Youtube-on nézünk, mind a barátaink hatására választjuk. Nem is kellene személyiségtesztet kitöltetnem, már az ismerősi köre alapján meg tudnám állapítani, ki milyen ember.