Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Természetünknél fogva társas lények vagyunk, igyekszünk csoportokhoz tartozni (...). Ugyanakkor a csoportos létnek vannak árnyoldalai is, olyan nyomás, kényszer, amelyet a csoport fejt ki az egyénre. Fontos ezekkel is tisztában lennünk, hogy jól tudjunk védekezni ellene.

Philip Zimbardo
🔮 Jövőkép 👴 Após
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Emberi vonásunk, hogy társas kapcsolatokra van szükségünk. Megtehetjük, hogy úgy teszünk, mintha ezek nélkül is lehetne élni, de olykor nagy árat kell fizetni ezért. A biztonságot adó magány egyben szorongással is fenyeget, ami a külvilágot még veszélyesebbnek, az embereket ijesztőbbnek mutatja. Tari Annamária
  2. Az ember bonyolult teremtmény. Egyrészt nemes, jótékony cselekedetekre képes, másrészt a legaljasabb csalásokra kapható. Állandó küzdelem ez, amely ott dúl mindannyiunkban, természetünk angyalai viaskodnak belső démonaink kísértésével. És néha a sötétség elûzésének egyetlen módja az, ha felragyogtatjuk az együttérzés fényét.
  3. A magányt, a magányosságot sokan egyértelmûen negatív állapotnak tekintik, pedig valójában nem az, csak nehéz elfogadni. Mindannyian magányosak vagyunk, ez az alapállapotunk, amit mások társaságával, érzelmekkel, kötelékekkel próbálunk ellensúlyozni, pedig az csak eltakarja a saját valónkat. Hántsuk le magunkról az összes társadalmi réteget, minden kapcsolatunkat, mélyedjünk el önmagunkban, és akkor közelebb tudunk kerülni a világ, a teremtés, az ittlétünk megértéséhez. Istók Anna
  4. Az élet abból áll, hogy szereplünk benne, vagy éppen rendezzük, de semmiképpen nem maradhatunk mindvégig kívülállók. Sőt, inkább azzal nehéz megbirkózni, ha folyton csak mellékszerepet osztanak ránk.
  5. Érzelmi lények vagyunk. Mire a külvilág jelei elérik a tudatos agykérgünket, már színezve vannak érzelmeink által. Érdemes és lehetséges megpróbálkozni ezektől a hatásoktól elvonatkoztatni, de tudnunk kell, hogy ez egy folyamatos küzdelem. És biológiánk ebben a tekintetben éppenséggel nem a partnerünk. Hraskó Gábor
  6. Sokféle szerepet játszunk. Van, amelyik szórakoztat, és van, amelyiket azért játszunk, mert mások elvárják tőlünk. Legtöbbször azért, hogy védjük magunkat. Ingmar Bergman
  7. Emberek vagyunk. Tökéletesebb képet szeretnénk sugallni magunkról valamennyien, mint amit megérdemlünk. Megbocsátható gyengénk ez, de jó tudomásul vennünk, mert ha elhisszük, hogy olyanok is vagyunk, mint amilyennek szeretnénk feltûnni a szélesebb vagy szûkebb nyilvánosság előtt, az súlyos következményekhez vezet. Verebes István
  8. Mindennapi életünkben vigyázunk arra, nehogy gyöngének és bizonytalannak mutatkozzunk. Bizonyítani akarjuk határozottságunkat és erőnket. Õrizkedünk sebezhető vonásaink felmutatásától, és igyekszünk egyenrangú félként részt venni a kapcsolatban. Az erőt demonstráló jelzéseket ugyanakkor békítő, csillapító megnyilvánulások egyensúlyozzák, amelyek barátságos szándékunkat közlik. Pontosan e kettős szerveződés teszi lehetővé a társas kapcsolat megteremtését és fenntartását. Bereczkei Tamás
  9. Mi, emberek, társas lények vagyunk; szociális behatásra tesszük dolgaink nagy részét. Az emberek nem azért ugranak tüzet oltani, mert látják a füstöt, hanem mert a többiek szaladnak a vízzel.
  10. Emberi lényként mindannyiunkban van valami közös, mégpedig éppen az, hogy különbözőek vagyunk. Ez a sokféleség az, ami az idők során előrevitt minket utunkon, ugyanakkor annak veszélyét is magában rejti, hogy visszatartson bennünket. Pillantsunk körbe, és vegyük észre, mennyi különböző kultúra, tehetség, vélemény és tapasztalat jelenik meg a világunkban. Azután képzeljük el, milyen lenne az élet, ha minden ugyanolyan és egyszínû volna. Próbáljunk meg erőt meríteni a különbségeinkből ahelyett, hogy megítélnénk a másikat. Mungi Ngomane
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat