Publius Naso Ovidius

Sorsod amíg kedvez, szám nélküli lesz a barátod, ámde magadra maradsz, hogyha eged beborul.

Sok mindent írtam, de amit gyengének ítéltem, hogy kijavítsa a tûz, én magam adtam oda.

Hát, hogy még élek s a bajoknak is ellene állok, és a halálvágy még nem vesz e szíven erőt, hála neked, Múzsám! Most már egyedül te vigasztalsz, megszabadítsz gondtól, s írt sebeimre te adsz.

Tûrtem idáig a hûtlenséged; vége, elég volt! Szégyenteljes vágy, hagyd el örökre szívem! Fölszabadultam már, a bilincstől megmenekedtem, s mit nem szégyelltem, szégyellem azt ma nagyon. Győztem a csúf vágyon s lábbal tapodom ma szerelmed.

Jutalomra ha nem számíthat az álság, el kell hinni, amit a hiteles tanú vall.

Új az erő, mi magával ránt. Mást súg a kivánság, mást az eszem. Látom, mi a jobb, jól látva helyeslem; és ami rossz, követem.

Másokat gyönyörködtessenek a régiek, én annak örülök, hogy most születtem.

Oly hatalom, mely örök, soha nincsen.

Újra aranykor van földünkön: a pénz a becsûlet kútfeje: pénzen akár vonzalom is vehető.

Az ellenség is sokra taníthat.

Ahány kagyló van a tengerparton, annyi a szerelemben a fájdalom.