Rácz Zsuzsa

Édes jó anyanyelvünkben biztosan nem véletlenül termett hasonlóra ez a három szó: a könyvek, a könnyek és megkönnyebbülés.

Ha férjhez megyek egyszer, mire is mondok pontosan nemet az igennel?

Mosolygott rám. Tetőtől talpig, egy méter kilencvenkét centi színmosoly. Hogyan tud egy ember a karjaival, a lábaival, a hosszú, imbolygó felsőtestével egyszerre mosolyogni?

Egy láthatatlanságra kárhoztatott gyermek a csillagokat is képes lehozni az égről, csak hogy végre láthatóvá váljék. De az egész diadal fabatkát sem ér, ha az egyetlen ember, akinek elismerése után egész életében ácsingózott, nem vesz róla tudomást.

Az egyedüllét soha vissza nem térő alkalmat kínál arra, hogy a belső csendben az ember végre meghallja saját, igazi hangját. Ez a belső hang gyógyító és vigasztaló, akár sorsfordító változtatásokat képes elindítani az életedben!

Az egyedüllét csendje olyan, mint a csend a víz alatt. Mintha mélyen a felszín alatt úszna az ember, fülében csak a vére dobol, és néha, ha megcsörren a telefon, kiemelkedhet végre levegőért. De minél ritkábban csörren meg, annál ritkábban jut levegőhöz. Ezt a súlyos csöndet nem oldja sem rádió, sem tévé hangja, csak egy másik hús–vér ember közelsége hozhat megkönnyebbülést.

Szeretni mindig is mámorítóbb érzés, mint szeretve lenni. Hát még mennyivel biztonságosabb.

Dicséretei olyan állhatatosan melengették didergéshez szokott lelkemet, mint egy merülőforraló.

Az a legfontosabb, hogy az ember rátaláljon a belső egyensúlyára. Az írás erre kiváló spirituális eszköz.

Úgy szerettem volna magamhoz ölelni néha, de eltolt magától, még karácsonykor is a fa alatt. Azt hiszem, a szeretet minden megnyilvánulása vak riadalmat keltett benne.

Mi közöm ehhez az egész felhajtáshoz, ami momentán az életem?

Egyáltalán, mi az isten az a boldogság? Mondja már meg valaki nekem, de tényleg.

Ez a baj az író emberekkel egyébként, hogy intellektuálisan (is) végtelenül hiúak. Rém komolyan bírják venni magukat.

Be kellett látnom, hogy senkinek nem tudok segíteni. Édes mindegy, hogy mit mondok vagy mit írok, attól senkinek az élete se jobb, se rosszabb nem lesz.

Egy könyv nem képes gyökeresen megváltoztatni az ember életét. Néhány ezer betû, ugyan, milyen megváltó hatalommal bírna bárki élete fölött?

Nem olyan nagy baj, ha az ember társtalan, még akkor sem, ha már vészesen közelről szagolja a harmincat. Amennyiben ettől eltekintve többé–kevésbé rendes mederben halad az élete.

Barátságunk olyan nekem, mint a kifeszített védőháló a légtornásznak.

A fizikai rosszullét egy csapásra elfújja a lelki bajokat.

Én igen makacs fajta vagyok. Én integetek a távolodó hajónak, míg a karom le nem szakad.

Én többet nem merek írni. Egyfolytában attól rettegtem, hogy írok egy következő könyvet és akkor bezzeg kiderül: csupán egy közönséges szélhámos vagyok.