Egy láthatatlanságra kárhoztatott gyermek a csillagokat is képes lehozni az égről, csak hogy végre láthatóvá váljék. De az egész diadal fabatkát sem ér, ha az egyetlen ember, akinek elismerése után egész életében ácsingózott, nem vesz róla tudomást.

Kapcsolódó idézetek

1. A láthatatlanságnak is megvan a maga nehezen felfedezhető, de sokszor roppant előnye. Például nem kell elmagyarázni a lehetetlent: ha úgy látja mindenki, hogy nem csinálok semmit, én mégis miért gondolom ezt a semmit nagyon is soknak. Ha szem előtt vagy, lehetetlen bámulni az eget anélkül, hogy ne vonj le belőle konklúziót, ne tedd fel a kérdést, hogy kékebb-e a tegnapinál, egyszerûen képtelenség önmagában látnod, nézned, élned. Önmagadat is mindenképp valamiféle eszmény részeként kell szemlélned; apád, anyád, nagyanyád, a szomszéd vagy a szomszéd lányának szemszögéből, és nem lehetsz csak úgy, önmagadban, ahogyan az ég, vagy az égen a felhők, felhők között a nap, a nap alatt a tó, a tavon egy csónak, a csónakban az esővíz, esővízen némi jég, némi jégben a fagyott juharlevél, levélben az ér, érben a szín, színben az érzés, érzésben a tudás, a tudásban minden, mindenben a semmi, a semmiben pedig te.
2. Megfelelő tehetséggel és kitartással a csillagokat is el lehet érni az égen.
3. Ha gyereked lesz, már nem látod annyira sötéten a világot, mint korábban. Tompul a világ abszurditása és rútsága, az emberek többségének határtalan ostobasága, és azok gyávasága, akik falkában támadnak. Ha gyereked van, fényesebben ragyognak a csillagok az égen. Minden hibádat, tévedésedet és baklövésedet helyrehozza a hála, amit a gyermek tekintetében látsz. Guillaume Musso
4. Van, aki azt mondja: "A fogyatékos gyerek az ég ajándéka." És ők ezt nem viccből mondják. Nekik rendszerint nincs fogyatékos gyerekük. Ha az ember megkapja ezt az ajándékot, legszívesebben az égre kiáltaná: "Ó! Ezt azért nem kellett volna..." Jean-Louis Fournier
5. Láttam a holdat, a napot az égen, Láttam a könnyeket az Õ szemében, Láttam az arcát, ahogyan elrohant, Lassan megértettem miért boldogtalan. Edda
6. Olyan felemás, tanácstalan kifejezést láttam az arcán, mint egy gyerekén, aki nem tudja eldönteni, megverik vagy megdicsérik-e azért, mert sikeresen feljutott a csillárra. Vavyan Fable
7. Mi örök gyerekek, valamennyien, örök megbántottak és örök bizakodók. Maga így szokta mondani: "A csillagok azok a kis lámpások, amik felé haladnunk kell, ha boldogok akarunk lenni. Nézd meg csak jól, a te csillagod is ott fönt van." S én úgy véltem, az ezermillió csillag között látom is a magam kicsi csillagát, amelyet bizonyára Anyám meszelt fel az égre a hosszú nyelû, festékes fejû meszelőjével ugyanúgy, ahogyan a házak falára szokta felmeszelni a lila, kék, vörös, zöld és mindenféle díszeket. S azóta is úgy hiszem, a felé a csillag felé menetelek szakadatlanul. Roppant utakat tettem meg, roppant megpróbáltatások között, fáradhatatlanul és azzal a tudattal, hogy sohasem érkezhetem be a célba. Mert csodálatos valami - nemhogy közelednénk, de egyre inkább távolodunk a céltól. Mennél többet tanulunk, annál kétségbeejtőbb a tudatlanságunk, mennél többet dolgozunk, annál inkább elveszítjük értékünket. De nincs kibúvó: a csillag csakugyan ott ragyog a fejünk felett, s akinek sikerül hozzátámasztania a létráját, az fel is jut a közelébe. Kassák Lajos
8. A világon minden ember kapott valami adományt az égtől. (...) Ez valakiben magától megmutatkozik, valakinek viszont meg kell dolgoznia érte, hogy megtalálja. Paulo Coelho
9. Tégy valamit annak érdekében, hogy újra megteljen az életed fantáziával. A fejünk fölött itt az égbolt, amelyet az emberiség évezredes megfigyelések során már annyiféleképpen magyarázott. De most felejts el mindent, amit a csillagokról tanultál, és újra angyalokká változnak, vagy gyermekekké, vagy bármivé, amiben éppen kedved van hinni. Ettől még nem leszel buta, hiszen ez csak egy játék, de gazdagabbá teheted az életed. Paulo Coelho
10. Azt hiszem, az emberek addig érnek valamit, amíg gyerekek képesek maradni. És mi a gyerek? Kicsi ember, aki még élvezetét leli a játékban. Én már csak unatkozni tudok játék közben is. Kiveszett belőlem a gyermek egészen. Elpárolgott a képzelgés adománya, amely talán egyedül képes tetszetőssé festeni a dolgokat, az eseményeket. Nincs erőm hozzá, hogy legalább a képzeletem szülte erényekkel ruházzak fel embereket, vagy legalább csak a magam cselekedeteibe magyarázzak bele némi magasabbrendû szépséget... Szilvási Lajos