Richard Bach

A világnak szüksége van modellekre, olyan emberekre, akik érdekes életet élnek, rájönnek dolgokra, vagy éppen megváltoztatják korunk zenéjét. Tudni akarjuk, mit kezdenek magukkal az olyanok, akiket nem köt gúzsba szegénység, háború, bûn. Meg kell ismernünk olyan embereket, akik valóban emberhez méltóan választottak életutat, és példaképeink lehetnek, mert ez a választás nekünk is módunkban áll. Ha nem követjük a példájukat, dúskálhatunk az ennivalóban, de mire való az egész? Szükség van modellekre, kell, hogy az emberek követni tudják valakinek a példáját.

Egy ismeretlen ember addig semmit nem jelent, amíg nem találkozunk vele személyesen, vagy nem olvasunk felőle, vagy nem látjuk a képernyőn.

Ha egy beszélgetés fontossá válik számunkra, megpendülnek az izgalom húrjai. Az ember úgy érzi, új erők törnek föl benne.

Bármit is jelentsen egy szó, ha az ember sohasem használja, az ő fülének zavaróan cseng. Még az is, hogy csûrő, furán hangzik attól, aki távol áll a repülőgépek világától. De végül is egy szó az csak egy szó, néhány hang, felcsendülnek, elszállnak. Miért ne ejthetnék ki bármilyen szót a számon anélkül, hogy kínosan érzeném magam?

Mindenkiben van valahol belül magánterület; határán megvasalt barikád és körkörösen meredező karók jelzik: eddig jöhetsz velem, és tovább nem.

Ha az embernek egy rakás pénzt nyomnak a markába, az olyan, mintha üvegkardot adnának a kezébe, méghozzá élével előre. Jó lesz vigyáznia, kedves uram, csak óvatosan azzal a karddal, amíg nem világos, hogy mire való!

Ha a tökéletes lélektárs az, aki minden pillanatban megfelel minden igényünknek, (...) és ha igényeink egyike éppen a változatosság, akkor soha sehol egyetlen ember sem lehet ideális társ! Az egyetlen igazi lélektársat csak sok különféle emberben találhatjuk meg.

Hibák márpedig nincsenek. Bármit zúdítsunk is a saját fejünkre, bármilyen kellemetlen dolgokat, mindenképpen szükségszerûek, mert megtanuljuk belőlük, amit kell; bárhová lépjünk is, kellenek ezek a lépések ahhoz, hogy elérjük a kitûzött célt.

Lényünk egy része mindig résen van. Figyel. Mit sem törődik vele, hogy boldogok vagyunk-e vagy boldogtalanok, egészségesek vagy betegek, élünk vagy halunk. Csak annyi a dolga, hogy ücsörögjön a vállunkon, és elbírálja, hogy szóra érdemes emberi lények vagyunk-e.

Ha az ember a pillanatnak él, az ejtőernyős szabadesés szórakozás. Csak akkor válik nyomasztóvá, ha az ember azzal is törődni kezd, hogy mi lesz a következő pillanatban.

A cigarettával a következőket tudatod a környezeteddel: "Fütyülök rátok, érdekel is engem, kaptok-e levegőt vagy sem! Tőlem megfulladhattok, én akkor is rágyújtok!" Nem valami udvarias szokás ez a dohányzás. Az ember ne tegyen ilyet a barátaival!

Ez a világ a legkevésbé sem az, aminek látszik: (...) amire gondolatban vágyunk, életünkben meg is valósul; (...) a csodákon egyáltalán nem kell csodálkoznunk.

Nagyon izgalmas, ha az ember könyvét tömegek olvassák. De az ember, miközben százzal siklik egy óriási hullám hátán lefelé, könnyen megfeledkezhet róla, hogy ha nem ördögien ügyes, a következő pillanatban újabb meglepetés érheti: a másik hullám átcsap a feje fölött, s ahogy jöttünk, olyan nyomtalanul tûnünk el a hullámvölgyben.

A bolondok zsebében a pénz nem szokott megmelegedni.

Tortaszeletek voltunk egymás mellett, de ketten nem adtuk ki a torta egészét.

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.

Bizonygasd saját korlátaidat, s bizony, szert teszel rájuk.

Az igaz szerelmi történeteknek sosincs végük.