Richard Bach

Szabadságodban áll meggondolnod magad. Választhatsz másik jövőt, vagy másik múltat.

Nem kél olyan vágy benned, melyhez ne kelne erő is benned valóra váltani. Meglehet, hogy azért meg kell dolgoznod érte.

Az igazságnak, melyet kimondasz, múltja s jövője sincs. Létezik, s nincs is több dolga ennél.

Íme próbája annak, hogy földi küldetésed véget ért-e már: ha élsz: még nem.

Ne légy szomorú, ha búcsúzni kell. Búcsúra szükség van az új találkozáshoz.

Olyan szerelmest kell magunknak keresnünk, akivel a kapcsolatunk az idő múlásával nemhogy fakulna, de egyre jobb lesz; aki iránt a csodálatunk és a bizalmunk csak erősödik a megpróbáltatások során.

Amit magasabb rendû belső énünk hinni akar, az valóság. Tudatunk aztán nem nyugszik addig, amíg szavakba nem önti.

Amikor hallgatunk valakit, aki válaszol a kérdéseinkre, nem is az illetőre figyelünk, nem igaz? Inkább saját magunkat hallgatjuk, a másik meg beszél, beszél. De magunknak mi magunk mondjuk meg: ez meg ez igaz, az meg őrültség, amaz pedig megint igazság. Ettől olyan izgalmas másokra figyelni. A közlés öröme abban van, hogy a lehető legkevesebb tévhitet terjesszük.

Ha valaki eléggé elkeseredett ahhoz, hogy önmaga elpusztítására szánja el magát, akkor ahhoz is elég kétségbeesett lehetne, hogy találékonyabban, szélsőségesebb, szokatlan módon vessen véget a problémáinak: lépjen ki a testéből éjfélkor, vagy szálljon fel egy Új-Zélandba tartó hajóra, és kezdjen mindent elölről - csináljon bármit, amit mindig is szeretett volna, de nem mert.

Kérdésekkel együtt születnek meg a válaszok.

Ameddig a folytonosan előrehaladó időben hiszünk, addig minden csak idővel válik valamivé ahelyett, hogy minden időben csak úgy egyszerûen létezne. Az időn túl mind egyek vagyunk.

Ha valakit gyorsan fel akarok térképezni magamnak, elég, ha egy pillantást vetek a könyvespolcára.

Nem érezted egyszer-egyszer akár társaságban, akár egyedül, hogy úgy elszomorodsz, hogy sírni lenne kedved, mintha az egész világon nem lenne senki más, aki olyan, mint te? (...) Soha nem érezted úgy, hogy hiányzik valaki, akivel sohasem találkoztál?

Bármit képzel el a tudat, azt látja is; háborút, békét, betegséget és egészséget, kegyetlenséget és gyöngédséget.

Az igazi szerelmi történetek befejezetlenek. Ha az ember tudni akarja, mi következik az "ásó-kapa-nagyharang" után, a tökéletes társ oldalán, akkor nincs más lehetőség, mint hogy saját maga megélje a dolgot.

A sors kegyeibe fogadott pár egyike mindig azt nyújtja, ami a másikból hiányzik.

A dolgok nem mindig úgy zajlanak, ahogy az iskolában tanultuk, az amerikaiak nem mind jó fiúk, és a kormány nem mindig áll a szabadság és az igazság oldalán.

Vizsgák nélkül nem fejezhetjük be az iskoláinkat. Ezeken a vizsgákon időnként különös válaszok hangzanak el, és hébe-hóba előfordul, hogy az egyetlen helyes válasz felettébb szokatlan.

A gondokat mi idézzük saját fejünkre, hogy próbára tegyük az erőinket... ha nem lennének ezek a gondok, akkor más, ugyanennyire embert próbáló kihívással kellene szembenéznünk.

A "nem győzheted le a hivatalt" jelszót a hivatal terjeszti. Ha pár ember egy szál magában elhatározza, hogy legyőzi ezt a gonosz mamuterőt, akkor semmi - érted, semmi! - nem állhat az útjukba.