Richard Feynman

Az emberek gyengék. A jó lelkiismeret nem elég a helyes viselkedéshez. És bár úgy érezhetjük, hogy tudjuk, mit szándékoztunk tenni, mindnyájan tudjuk, hogy nem úgy cselekszünk, ahogy mi magunk is szeretnénk.

A hamisságot és gonoszságot igen könnyen oktathatjuk jóként. Az oktatás nagy erő, de mindkét irányban hathat.

Amit ma tudományos ismeretnek nevezünk, az különböző fokú bizonytalansággal terhelt állítások halmaza. Ezek némelyike teljesen bizonytalan, némelyike csaknem biztos, de egyik sem abszolút biztos. A tudósok ezt már megszokták. (...) Némely ember azt mondja: "Hogy tud élni tudás nélkül?" Nem tudom, hogy ezzel mire céloz. Én mindig tudás nélkül élek. Ez könnyû. Azt szeretném tudni, hogy ő hogyan jut a tudáshoz.

Egy soha meg nem oldott probléma megoldásához félig nyitva kell hagynunk az ajtót az ismeretlen felé. Meg kell engednünk azt a lehetőséget, hogy nincs teljesen igazunk. Másképpen nem tudjuk megoldani akkor sem, ha már eltökéltük is magunkat.

Meglepő, hogy az emberek nem hiszik, hogy a tudományban a képzeletnek is van szerepe. Pedig ez a képzeletnek egy érdekes fajtája, amely különbözik a mûvészekétől. A nagy nehézség abban van, hogy meg kell kísérelni elképzelni valamit, amit sosem láttál, ami minden részletében konzisztens azzal, ami már eddig is látható volt, de különbözik attól, amit korábban gondoltak róla; továbbá pontosan körülírtnak kell lennie, és nem lehet csupán egy határozatlan terv. Ez valóban nehéz dolog.

A természet képzelőereje sokkal, de sokkal nagyobb, mint az emberé. Senki, akinek nem volt megfigyeléseken alapuló sejtése, nem képzelhetett el ilyen csodálatos dolgot, mint amilyen a természet.

Az a képesség, hogy valamit el tudunk végezni, értéket képvisel. Az, hogy a kapott eredmény jó dolog-e, vagy rossz, azon múlik, hogy azt hogyan használják fel, de maga a képesség értékes dolog.

Ha adott esetben "furcsa" következtetésekre jutunk (...), akkor lényegtelen, hogy ez tetszik-e nekünk, vagy sem. Az egyetlen lényeges kérdés az, vajon ezek a következtetések összeegyeztethetők-e a kísérleti tapasztalattal vagy sem.

A matematika nagysága abban áll, hogy nem kell megmondanunk, miről is beszélünk.

Egyes dolgokat sohasem "ismerhetünk" meg biztosan és teljes pontossággal. Tudásunk nagy része mindig bizonytalanságnak lesz alárendelve. Csak valószínûségeket ismerhetünk meg.

A költők az mondják, hogy a tudós elhatárolja magát a csillagok szépségétől - egyszerûen gázatomokból álló gömböknek tartja őket. Semmi "egyszerûen". Magányos éjszakákon én is látom a csillagokat és érzem szépségüket. Többet vagy kevesebbet látok-e, mint a költők? Az égbolt végtelensége kiterjeszti a képzeletemet, s mintegy csodahintón utazgatva, saját kis szememmel akár egymillió éves fényt is megláthatok a végtelen csillagrendszerben, amelynek én is része vagyok... talán az én testem anyaga éppúgy dobódott ki valamilyen elfelejtett csillagból, mint ahogyan lám, most is anyag lökődik ki ott, abból a csillagrobbanásból. (...) A világmindenség nem lesz kevésbé misztikus, ha tudunk egyet-mást róla. Sokkal csodálatosabb az igazság, mint azt a múltban bármelyik mûvész megálmodhatta!

Képzeljük el, hogy a "világ" állandóan mozgásban lévő tárgyak bonyolult elrendeződése, egyetlen hatalmas sakkjátszma, az istenek játsszák, s mi csak megfigyelhetjük a játék szabályait. E világméretû játszma szabályai: a fizika alapjai. Viszont ha az összes szabályt ismernénk is, akkor sem lennénk képesek megérteni, miért pont a megfigyelt sakkhúzásra került sor a játszmában - ez már túlságosan bonyolult, és értelmünk véges. A sakkozók jól tudják, hogy a szabályok megtanulása nem nehéz feladat, mégis gyakran nehéz a legjobb lépést kiválasztani, vagy megérteni, hogy egy játékos az adott helyzetben miért éppen azt húzza, amit húz. Mindez a természet nagy sakkjátszmájára sokkalta inkább érvényes.

Tanítani haszontalan, kivéve, ha felesleges.

Sokkal érdekesebb bizonytalanságban élni, semmint olyan válaszokat tudni, amik talán nem is igazak.

Egy időben az újságok azt írták, hogy a világon csak tizenkét ember érti a relativitás elméletét. Nem hiszem, hogy valaha is lett volna ilyen időszak. Elképzelhető olyan időpont, amikor csak egyetlen ember értette, mert ő volt az, aki kitalálta, de még nem írta le. Amint azonban az emberek elolvasták közleményét, ilyen vagy olyan módon sokan megértették, bizonyosan többen, mint tizenketten. Másrészt viszont azt hiszem, nyugodtan elmondhatom: a kvantummechanikát senki sem érti.

Amit nem tudok megépíteni, azt nem tudom megérteni sem.

Az élő anyagnak nincs olyan tevékenysége, amelyet ne lehetne megérteni annak a szemléletnek alapján, hogy minden atomokból épül fel és ezek a fizikai törvényeknek engedelmeskednek.

Mikor azt mondjuk, hogy mi is atomokból állunk, nem azt értjük alatta, hogy pusztán egy halom atom vagyunk, mivel az atomoknak egy olyan elrendezése, amelyben nincsen ismétlődés, nagyon is rendelkezhet olyan tulajdonságokkal, amelyeket Önök a tükörben láthatnak.

Ha egy világkatasztrófa következtében minden tudományos ismeretanyag megsemmisülne és csak egyetlenegy mondat maradna örökségül a következő civilizációra, mi lenne az a mondat, amely a legtömörebb megfogalmazásban a legtöbb információt sûrítené magában?

Azoknak, akik nem ismerik a matematikát, nehézséget okoz keresztüljutni a szépség valódi érzéséhez, a legmélyebb szépséghez, a természethez. (...) Ha a természetről akarsz tanulni, méltányolni akarod a természetet, ahhoz szükség van arra, hogy értsd a nyelvét, amin szól hozzád.