Richard Feynman

Szerencsések vagyunk, mert olyan korban élünk, amikor még lehet új dolgokat felfedezni. Olyan ez, mint Amerika felfedezése - csak egyszer történhet meg. Korunk az a kor, amelyben felfedezzük a természet legalapvetőbb törvényeit.

Lehet kételkedni Krisztus isteni mivoltában, és lehet ugyanakkor erősen hinni, hogy jó dolog azt cselekedni a felebarátodnak, amit szeretnél, hogy a felebarátod cselekedje neked is. Ezt a két nézőpontot lehet egyidejûleg is elfogadni.

Az egyik módszer a természettudomány mûvelésének beszüntetésére, ha mindig csak ott végeznénk kísérleteket, ahol ismerjük a törvényeket.

A természet látszólag kimeríthetetlen bonyolultsága nagyon is szoros összefüggéseket takar. Ám ha nem méltányoljuk azt a segítséget, amit a matematika nyújthat, elveszünk a tények sokaságának erdejében, ahol csakis a logika mutathatja meg az utat.

A matematika (...) nyelv és logika egysége. A matematika az ésszerû gondolkodás eszköze. Valójában nem egyéb, mint jól átgondolt állítások és következtetések hatalmas gyûjteménye.

Ez is közös a fizika valamennyi törvényében: megfogalmazásuk egyszerû, de tényleges hatásaik már meglehetősen bonyolultak.

Ha egy törvény igaz, akkor annak alapján újabb törvények is felismerhetők. Ha erősen hiszünk egy elmélet igazában, és olyan tényt fedezünk fel, amely annak ellentmondani látszik, az eltérés magyarázatára tett erőfeszítések gyakran elvezethetnek egy új jelenség felismeréséhez.

Ez a modern tudományok kulcsa, és a természet igazi megértésének kezdete - hogy alaposan megnézzük a dolgokat, följegyezzük a részleteket és reméljük, hogy az így nyert ismeretekben fölleljük egyik vagy másik elméleti értelmezés igazolását.

Maguk a mûvészek is elgyönyörködnek a naplementében, az óceán hullámzásában vagy a csillagok járásában. Így hát érdemes néha ilyen dolgokról is beszélnünk. És ha figyelmünkre méltatjuk ezeket a jelenségeket, már maga a megfigyelés is esztétikai gyönyört szerezhet.

A vita elengedhetetlen az ismeretlen felé tartó folyamatban. Ha olyan problémát kívánunk megoldani, amelyet még sohasem oldott meg senki, akkor az ismeretlenre nyíló ajtót tárva-nyitva kell tartanunk.

A természet fantáziája sokkal-sokkal nagyobb, mint az emberé. Vajon mennyivel bámulatosabb kép például az, hogy valami titokzatos vonzerő hatására valamennyien hozzátapadtunk (az emberiség fele ráadásul fejjel lefelé) egy pörgő golyóhoz, amely évmilliárdok óta a világûrben kering, mint az, hogy a feneketlen tengerben úszó teknőc hátán álló elefánt hordoz bennünket a hátán!

A rossz legalább olyan hatékonyan tanítható, mint a jó. Az oktatás hatalmas erő, de rosszra és jóra egyaránt felhasználható.

A kételkedéshez való jogunk a tudomány korai időszakában a tekintély elleni harcból született. Mélyreható és ádáz harc volt ez: legyen szabad kérdeznünk - legyen szabad kételkednünk - hadd legyünk bizonytalanok. Szerintem fontos, hogy ne felejtsük el ezt a küzdelmet, mert akkor esetleg azt is elveszíthetjük, amit megnyertünk.

A tudományos ismeretek tára valójában változó bizonyosságú állítások tömege - némelyik nagyon bizonytalan, némelyik majdnem biztos, de abszolút bizonyosság egyik mögött sincs.

Amikor a tudós nem ismeri a választ a kérdésére, akkor tudatlan. Ha már megsejti, hogy mi lehet az eredmény, olyankor bizonytalan. És amikor már teljesen, sőt fenemód biztos abban, hogy mi lesz az eredmény, akkor is van benne némi kétely.

Amit az egyéniségemnek nevezek, az csupán minta vagy tánc - erről van szó akkor, amikor az ember felfedezi, hogy mennyi idő alatt váltják fel agyában az atomokat más atomok. Az atomok megjelennek az agyamban, eljárják táncukat, majd lelépnek a színről - mindig vannak új atomok, de mindegyik ugyanazt a táncot járja, emlékezvén a tegnapi tánc lépéseire.

A tengerparton áll, gondolkodik a gondolkodásról: én - atomok univerzuma az univerzum egy atomja.

A tudományos ismeretek segítenek minket a hatalomhoz, hogy jót vagy rosszat cselekedjünk - de nem tartalmaznak útmutatást e hatalom helyes használatára vonatkozóan. Ennek a hatalomnak nyilvánvalóan van értéke - még akkor is, ha ezt az értéket visszájára fordíthatja az, hogy az ember mire használja fel.

A tudós, ha a tudományágán kívül eső problémával foglalkozik, ugyanolyan ostoba, mint akárki más - ha pedig nem tudományos dolgokról beszél, a szava éppolyan naivnak hangzik, mint mindenki másé, aki szintén járatlan a kérdésben.

Amikor azt látom, hogy egy képviselő véleményt nyilvánít valamiről, mindig az jár a fejemben, hogy vajon az igazi véleményét hangoztatja-e, vagy valami mást, amit azért talált ki, hogy megválasszák.