Richard H. Thaler

Az élet még azoknak is nyújt feledhetetlen pillanatokat, akiknek folyton kihullik az emlékezetükből, hová tették a kulcsaikat.

Az életet a változásokban tapasztaljuk meg.

Egy-egy igazán kiváló vásárt csapni sokkal élvezetesebb, mint kicsiny, jószerint észrevehetetlen összegeket megspórolni minden egyes tételen.

Az emberi lények általában nem rendelkeznek egy Einstein (vagy Barro) szellemi képességeivel, és korántsem jellemzi őket egy aszketikus buddhista szerzetes önuralma. Nagyon is erőteljes szenvedélyek fûtik őket, nem látnak jól távolra.

Szó sincs arról, hogy mindenki minden lehető alkalommal potyázni akarna, ám ha nem ügyelünk eléggé, valaki egykettőre kiüríti a zsebünket.

Semmi sem kelti fel annyira a figyelmet, mint egy jó kis perpatvar.

A veszteségek okozta kín jobban a húsunkba vág, mint amennyire az ugyanakkora nyereség megörvendeztet.

A tehetségkutatók túlságosan könnyen mondják rá egy bizonyos játékosra, hogy alighanem szupersztár válik belőle, holott az ilyen sportcsillagok nyilvánvalóan eléggé ritkák.

Bármely ötletért a vele összefüggésbe hozható legismertebb személy kapja az elismerés oroszlánrészét.

Egy bizonyos pénzösszeg kicsinek és nagynak egyaránt tûnhet a körülményektől függően.

Amikor emberi lényekkel van dolgunk, a megfogalmazás igenis számít!

A szervezetek számos hibás lépése könnyûszerrel elkerülhető lenne, ha a beosztott venné a bátorságot és a főnöke szemébe mondaná, hogy valami baj van.

Az embernek néha akkor is a sarkára kell állnia, amikor a főnökével beszél, és figyelmeztetnie kell az illetőt a fenyegető katasztrófa veszélyére.

A jó vezetőnek olyan környezetet kell teremtenie, amelyben a beosztottak úgy érzik, hogy a bizonyítékalapú döntéseket mindenkor megfelelően jutalmazzák, bármi legyen is a végeredmény. Az eszményi szervezeti környezet mindenkit megfigyelésre, adatgyûjtésre és szókimondásra buzdít. Azok a főnökök, akik ilyen munkahelyi miliőt alakítanak ki, csupán egyvalamit kockáztatnak: azt, hogy az egójuk olykor megsínyli a helyzetet.