Ugrás a tartalomra
Az emberi lények általában nem rendelkeznek egy Einstein (vagy Barro) szellemi képességeivel, és korántsem jellemzi őket egy aszketikus buddhista szerzetes önuralma. Nagyon is erőteljes szenvedélyek fûtik őket, nem látnak jól távolra.
Kapcsolódó idézetek
-
A racionalitás nem sajátja az embernek, és nem is jellemző rá. Inkább elérendő cél - nem könnyû, ám nagyon behatárolt cél.
Karl Popper
-
Az ember a természet rendje szerint nem tehetséges. Az a csodálatos erő, a géniusz, mint idegen vendég, mint valami másik, különböző én lakozik benne. Ez a két lélek teljesen megegyezni nem tud soha.
Tóth Béla
-
Egy bizonyos intelligenciaszint alatt nem éri meg emberekkel foglalkozni, mert egyszerûen képtelenek összetetten látni a világot. Amit az ösztönük sugall, arra mennek, nem látnak se jobbra, se balra, csak előre.
Kordos Szabolcs
-
Akármennyire igyekszik az ember, akármennyire is akarja, a dolgok nincsenek az irányítása alatt, még akkor sem, ha a saját elméjében zajlanak, sőt akkor főleg.
Kim Stanley Robinson
-
A tudósok nagyon ambiciózus személyiségek, tele versenyszellemmel. Ha úgy gondolnák, hogy a filozófia a segítségükre lehet, megtanulnák és használnák. De nem teszik...
Lewis Wolpert
-
Furcsa szerzet az ember: elvei vannak, és mégse azok szerint cselekszik.
Szilvási Lajos
-
Nem tudok elképzelni egy olyan Istent, aki jutalmazza és bünteti teremtményeit, vagy olyan akarata van, amilyent mi tapasztalunk magunkban. Nem tudok, és nem is akarok elfogadni egy személyt, aki túléli fizikai halálát; vagy hagyni, hogy a félelemtől, vagy abszurd egoizmustól gyenge lelkek dédelgessenek ilyen gondolatokat.
Albert Einstein
-
Az ember (...) nem racionális lény, rengeteg érzelem és hiedelem áll az útjában. Nem lehet tőle azt várni, hogy lássa be, hogy milyen kellemetlen, amit mûvel, és legyen ésszerû.
Csányi Vilmos
-
Az ember néha csak azt látja meg, amit látni akar, nem pedig azt, ami a szeme előtt van. Néha pedig egyáltalán nem lát tisztán.
Jodi Lynn Picoult
-
Az embereknek nem nagyon vannak kvantumfizikai, agysebészeti vagy szerves kémiai megérzéseik, mert ezek a tudományterületek nagy szakértelmet igényelnek; laikus elméleteknek vagy botcsinálta ötleteknek nem adnak teret.