Robert E. Howard

Csak kevesen vagyunk azok, aminek látszunk.

Sértsd meg egy szájhős hiúságát, ezzel az egyik legsebezhetőbb pontjára tapintottál.

A barbarizmus az emberiség természetes állapota. A civilizáció természetellenes. Nem egyéb, mint a körülmények hóbortja. De végül is mindig a barbarizmus győzedelmeskedik.

A forma árnyék, az anyag káprázat, a valóság álom; az ember azért létezik, mert hisz önmagában; pedig nem egyéb az istenek álmánál.

A halál kezdete a születés, s mindenki haldoklik, attól a perctől fogva, mikor világra jött.

Mit számít, hogy hol vagy? Mit számít, hogy meghaltál-e? Bárhová is sodródsz, része maradsz az élet hatalmas tengerének, amely sokfelé mos különös partokat; és idővel vissza fogsz térni a forráshoz, amelyből minden élet fakad.

Egy dolog tagadása önmagában nem érv, nem bizonyíték. Gyakorlatilag semmi.

A világ a kudarc vagy a siker alapján ítél.

Ha az ember hátat fordít a veszedelemnek, fojtogató tudata sokkal nyomasztóbb, mint amikor szemből közelít hozzá.

Az időnek nincs eleje, sem vége. A kerék forog, a kör visszatér önmagába. A kerék forog, és minden lélek a küllőihez kötődik az örökkévalóságon át. A forma és az anyag elenyészik, csupán a láthatatlan lényeg, a lélek, az én szárnyal át a korokon.

A civilizált ember inkább udvariatlan, mint vademberszerû, mert pontosan tudja, hogy nyugodtan lehet udvariatlan, nem törik be a fejét.