Az időnek nincs eleje, sem vége. A kerék forog, a kör visszatér önmagába. A kerék forog, és minden lélek a küllőihez kötődik az örökkévalóságon át. A forma és az anyag elenyészik, csupán a láthatatlan lényeg, a lélek, az én szárnyal át a korokon.

Kapcsolódó idézetek

1. Az idő végtelen, az idő rajtunk kívül létező, nem fogyhat el, nem veszíthetjük el, nem állíthatjuk meg. Velünk vagy nélkülünk, az idő halad.
2. Minden elhalványul, minden, a test, a kő, még maguk a csillagok is. Az idő mindent elragad. Ez a világ rendje. A múlt távolodik, az emlékek fakulnak, és így maga a szellem is. Az időnek nem állhat ellen még a lélek sem.
3. A világ kereke körbe forog a szeretet és az énlátás tisztasága felé, hogyne... Csakhogy azokat soha el nem éri: körbe forog, és az ember képtelen elfedni makacs tengelyét, önmagát. Tudod, mások világát mindig a magunkén keresztül szûrjük, értjük és... és... akarjuk!
4. Az ember nem ura az időnek, nem tudja megállítani az idő folyását, és nem őrizheti meg saját külsejét évtizedekig. Az évek mindig elvégzik a maguk munkáját.
5. Az idő csak egy önmagába visszatérő kör. Az egész világ csak vissza-visszatér, amíg fel nem falja önmagát. Taffy Brodesser-Akner
6. Az idő tekervényes. Hol lelassul, hol felpörög, értelmezhetetlenül, kiszámíthatatlanul.
7. Mint egy kerék, ami forog, szinte soha meg nem áll, így az ember tipeg-topog, örök útvesztőben jár. Mint a mámor, ami kerget, ami ûz és visszatart, mint az óra, mit percek szédült karneválja hajt. Látod, mindig egymást váltva jön az árnyék meg a fény, míg a világ körbe-körbe forog fáradt tengelyén, vihar tépte szárnyakon, mint egy régi szélmalom. Michel Legrand
8. Mindennek vége van egyszer. Mindnyájan menet közben élünk. A körülöttünk lévő tárgyak a mi mozgásunkhoz képest egyszer csak elmaradnak. Ezen nem lehet segíteni. Ha valaminek itt az ideje, hát elvész. Csak addig van jelen, míg el nem jön megszûnésének órája. Murakami Haruki
9. Az idő olyan, akár egy kerék, amelyik egyre forog és soha meg nem áll.
10. Születésem órájában vándorútra indultam a mozdulatlan és végtelen időben, s ez a vándorlás az én számomra csak a halál órájában ér véget. Ha elgondolom, körülbelül úgy történik, mint mikor egy piktorlétra egyik oldalán elindul az ember, és fokról fokra, napról napra, évről évre halad fölfelé, s mikor a csúcsra ért, a létra másik oldalán megindul lefelé, fokról fokra, napról napra, évről évre. Közben megöregszik, de az idő ugyanegy marad körülötte, áttörhetetlen és kimeríthetetlen. S ahogyan az idő egyszerre van jelen mindenütt, ugyanúgy van jelen az emberben a múltja, jelene és jövője. Kassák Lajos