Robert Fulghum

Az esküvők mintha mágnesként vonzanák a bajt és mindazt az őrültséget, ami a családi készletben meglapul. Sokféleképp tudják kihozni a résztvevőkből az elmebajt.

A megélhetés és az élet nem ugyanaz. A megélhetés és a valamirevaló élet megteremtése sem ugyanaz. A helyes életet élni és EGY helyes életet élni nem ugyanaz. A munkahelyi titulus még csak meg sem közelíti a "Mivel foglalkozik?" kérdésre adandó választ.

Ha megélem a hetvenötödik évemet, addigra már több mint huszonöt évet fogok átaludni. Nincs még egy tevékenység, amely egy helyben ennyi időmet venné igénybe. Amíg alszom, senkinek sem okozok fájdalmat és gondot, ráadásul ez ökológiailag is hasznos. Ha azért fizetnének, hogy milyen jól csinálom, már igazán nagyon gazdag lennék.

Jobb lenne a világ, ha többet aludnánk, vagy legalábbis több időt töltenénk az ágyban. Vannak emberek, akiket nem nagyon kedvelek, amikor ébren vannak, viszont egyáltalán nem zavarnak, amikor alszanak, és a nyáluk a párnájukra csorog.

Ismét nyakunkon az Anyák Napja. El ne felejtsek a fiamnak küldeni pár szál virágot meg egy lapot.

Ha a pitypang ritka volna és kényes, az emberek boldogan fizetnének 14,95 dollárt egy cserépért, saját kezûleg, üvegházban nevelgetnék őket, pitypangegyleteket alapítanának és így tovább. De a pitypang mindenütt él, semmi szüksége ránk, és azt csinál, amit akar. Ezért aztán gyomnak tituláljuk, s irtjuk, ahol csak érjük.

Azzal, hogy havazik, Isten szólítja fel az embereket, lazítsanak egy kicsit, maradjanak egy napig ágyban és pihenjenek.

A csoda, az áhítat és a vidámság ott lakozik mindenki fejének padlásán, és nem kell hozzá sok, hogy lekerüljön.

A karácsonynak nincsen semmi köze a valósághoz. És mégis, mégis... ahhoz túl öreg vagyok, hogy higgyek benne, ám ahhoz túl fiatal, hogy lemondjak róla. Túl cinikus, hogy átadjam magam neki, túl szeretetéhes, hogy kívül maradjak.

Szeretném visszakapni a gyerekkoromat. Tudom, hogy ezt a kérésemet senki nem fogja teljesíteni, de ha nagyon igyekszem, talán legalább az emlékével meg tudom ajándékozni magamat.

Az egyenjogúság, azt hiszem, azt jelenti, hogy mindenki megkapja, amit akar, anélkül, hogy a teljes igazsággal tisztában lenne. Másképpen fogalmazva: felszabadít bennünket azok alól a dolgok alól, amelyeket nem szeretünk, hogy aztán az általunk helyesnek tartott dolgok rabszolgáivá váljunk.

Mindenki, aki él, öntudatlanul hátrahagy és magával is visz valamit. Ezek legtöbbje nem látható, nem hallható, nem megszámlálható. Népszámlálások nem mutatják ki őket. Nélkülük azonban mit sem ér az egész.

Ha nem is érdemes megcsinálni valamit, azért érdemes jól nem megcsinálni.

Az emberek egy része a földi személyzethez tartozik, tartja a köteleket, rakja a tüzeket, álmodja az álmokat, és útjára engedve nézi a felfelé szállót. Mások az égbe, a dolgok peremére vágyakoznak.

Ha az álmok gyökeret vernek a szívünkben, és alkotó módon használjuk környezetünk tárgyait, minden lehetséges.

A gombák alkotják az élőlények sötét alvilágát - halál, betegség, elmúlás, enyészet részesei. (...) Mindenhol élnek. A földben, a levegőben, tavakban, tengerekben, folyókban, éltünkben és ruháinkban, bennem, benned, mindenkiben és teszik a dolgukat. Gombák nélkül nem lenne kenyér, nem lenne bor, te sem lennél. Kenyér, bor sajt, sör, jó társaság, porhanyós marhasültek, finom szivarok - a gombáknak köszönhetjük mindet. A gombák, írja a nagykönyv, "bontják le a szerves anyagokat", és vagy a földbe, vagy a légkörbe juttatják a felszabadult szenet, oxigént, nitrogént és foszfort, melyek máskülönben örökre be volnának zárva az elpusztult növényi, állati s emberi testekbe. Õk közvetítenek élet és halál közt.

Az oroszlán, a zsiráf, az erszényes medve és a többiek azt teszik, amit tesznek, azok, amik, elvannak valahogy ott a ketrecben, és élik öntudatlan életüket. De embernek lenni azt jelenti, hogy tudunk, érdeklődünk és kérdezünk. Rázzuk a lét ketrecének rácsait, és a csillagok, a kövek láttán azt üvöltjük: "Mire való?", és a visszhangzó válaszokból börtönöket és palotákat építünk.

Az emberi faj legmélyebb rejtélyei a fürdőszoba eldugott szegleteiben lakoznak, ahová azért megyünk, hogy egyedül legyünk, hogy szembenézzünk tükörképünkkel, hogy lecsutakoljuk, levakarjuk irhánkat, hogy átsegítsük öregedő, ráncos testünket egy újabb napon, hogy megtisztuljunk és elfrissüljünk, hogy kifessük és szagtalanítsuk bőrünket, hogy eltöprengjünk és jó tanácsot kérjünk a jövendőmondóktól, hogy legjobb formánkat varázsoljuk elő.

Az emberek egy része azzal van elfoglalva, miért történnek jó dolgok rossz emberekkel, míg mások arra kíváncsiak, miért történnek rossz dolgok jó emberekkel.

Biztosan van élet odafönt, és akármilyenek is az ottaniak, ők is bennünket néznek.