Ugrás a tartalomra
Az oroszlán, a zsiráf, az erszényes medve és a többiek azt teszik, amit tesznek, azok, amik, elvannak valahogy ott a ketrecben, és élik öntudatlan életüket. De embernek lenni azt jelenti, hogy tudunk, érdeklődünk és kérdezünk. Rázzuk a lét ketrecének rácsait, és a csillagok, a kövek láttán azt üvöltjük: "Mire való?", és a visszhangzó válaszokból börtönöket és palotákat építünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember először olyan, mint egy teve. Cipeli az élet sivatagán át kondicionáltsága és függőségei terhét. Orcája verejtékével keresi kenyerét. Utána az ember olyan, mint egy oroszlán. Lázad minden ellen és mindent a feje tetejére állít. Kilép a megszilárdult normákból, és szétfeszíti a határokat, ahol csak tudja, és rájön mindarra, ami nem megfelelő neki. Végül az ember olyan ártatlan, mint egy gyermek, de olyan bölcs, mint egy aggastyán. A saját maga által felismert játékszabályok önkéntes követése révén fokozatosan belenő egy "sikeres életbe", és ezzel egy mindent síkot felölelő függetlenségbe.
-
Ahogy egyikünk sem "csak egy ember", hanem összetett egyén, akinek a teste csak egy eszköz, amin keresztül megtapasztalhatja az életet, ugyanez igaz az állatokra is. Lehet, hogy másként néznek ki, másként "beszélnek", másként viselkednek, de a lényeg ugyanaz, főleg abban a tekintetben, ami erkölcsileg számít. Élnek, tudatosak, éreznek, szenvedni tudnak, családjuk és barátaik vannak, biztonságot és kényelmet keresnek.
-
Az élet nem egymástól független egyének meghatározott céljainak sorozata, hanem egy kapcsolatrendszer kifejeződése. Ez a hangyára, a zsiráfra meg a farkasra éppúgy érvényes, mint az emberre.
-
Az emberek szeretnének kitörni a biztonságos rutinokból, kapcsolataikban vagy máshogy, csak hogy elmondhassák, hogy megtették, ezért másznak hegyet, ezért úsznak a nyílt óceánon. Érezni akarják, hogy képesek megcsinálni, és ha megteszik, oroszlánnak vagy tigrisnek érzik magukat: vadnak, függetlennek és bátornak.
James Fallon
-
- Csak tudni szeretnék a tényeket. Egyszerûen csak tudni. Ilyen az emberi természet. Ezért fedezünk fel dolgokat. Ezért repülünk a Holdra, ezért szállunk le a tengerek mélyébe, ezért akarjuk, hogy az Északi-tenger természetes gázai lássanak el bennünket oxigénnel, ne pedig az erdő fái, növényei. Örökösen kutatunk. Puszta kíváncsiságból. Kíváncsiság nélkül olyanok lennénk, mint a teknősbéka. Nagyon kényelmes életet él. Télen alszik, nyáron él. Nem érdekes, de nagyon békés. Másrészről viszont...
- Másrészről az ember a mongúzhoz hasonlít.
Agatha Christie
-
Mi, emberek, csak egy másik állatfajta vagyunk, és csupán bizonyos mértékig különbözünk a többi állattól. Egy ilyen jellegû szemléletváltás nem máról holnapra történik, és nem is egyszerû. A kaméleonok önátalakító képességére lesz szükség hozzá, az ökrök makacsságára, a vándorló bálnák kitartására és emberi észre meg együttérzésre. De mindez nem lesz hiábavaló.
Laurel Braitman
-
Az embernek hivőnek kell lennie, vagy keresnie kell az igazságot, különben az élet sivár, sivár... Élni, és nem tudni, miért repülnek a darvak, miért születnek a gyerekek, mire vannak a csillagok az égen... Vagy tudja az ember, miért él, vagy pedig minden hiábavaló ostobaság.
Anton Pavlovics Csehov
-
Minden élőlény, a rovaroktól kezdve, boldogulni akar, nem szenvedni. Az ember csak egy a végtelen számú többi élőlény között. Ezért kétségtelen, hogy nem lehet fontosabb az ő boldogulása az összes többinél, főleg nem azok kárára.
Tendzin Gjaco
-
Két lény él bennünk tehát, az egyik egy tudatos és racionális, alapvetően közvetlen, a másik gátlásos, félénk, néma álmodozó. Általában béke van köztük, amik vagyunk, kettőjük közös mûve. De sokszor éljük át, hogy mást súg az eszünk és mást a szívünk. (...) A bennünk élő két lény olykor ide-oda rángat minket. Az ember az evolúciója során megtanulta, hogyan nyomja el az egyiket vagy a másikat.
Szendi Gábor
-
Senki nem engedhet ki másvalakit a ketrecéből, még egy oroszlánt sem. A lényeg az, hogy ne a rácsokat nézd, hanem nézz keresztül rajtuk! Mert ha csak a rácsokat látod, soha nem jutsz semmire, és egy szemernyi örömöt sem találsz majd az életben.
William Wharton