Ugrás a tartalomra
-
A mai szülők 20 év alatt akarják felkészíteni a gyerekeiket az életre ahelyett, hogy megtanítanák őket arra, hogyan tudnak egy életen át alkalmazkodni a változó körülményekhez. És azon sem igen gondolkodnak, mit tesznek akkor, ha a gyerekeik már felnőtt emberek lesznek. Végképp elmúltak azok az idők, amikor csak azért élt és dolgozott az ember, hogy felnevelje a gyerekeit, majd a szó szoros és átvitt értelmében nyugalomba vonult. Napjainkban azok a szülők, akiknek a gyermekei már elhagyták a szülői házat, egyfolytában azon törik a fejüket, mivel töltsék ki a hosszúra nyúlt életet.
-
-
-
-
-
Nem azért öregedünk meg, mert élünk, hanem egyszerûen azért, mert "vagyunk". Ez egy egyetemes érvényû elv. A könyvek, a poharak, a rugók és a mosógépek akkor is elöregednek, ha nem használják azokat. Ahogy telik az idő, az anyagban törések keletkeznek, és idővel ezek a tárgyak a legkisebb terhelésre is szétesnek. Ez ugyanaz a mechanizmus, mint amikor károsodások alakulnak ki az élőlényeket alkotó szövetekben, és az emberek megbetegszenek, majd végül a kialakuló rendellenességek következtében meghalnak.
-
-
-
-
-
-
Tévedés azt hinni, hogy a genetikai meghatározottsággal szemben tehetetlenek vagyunk. Igen, a genetikai kód bele van programozva a DNS-be, de a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint vagy a nikotinfüggőség és a túlzott evésre való késztetés igen jól kezelhető, illetve jó eséllyel megelőzhető. Vannak diéták, vannak tabletták, van akaraterő és van kitartás, és vannak tanácsokkal szolgáló szakemberek. Az, hogy valakiben genetikailag jelen van a késztetés, még nem jelenti azt, hogy bele is kell törődnie abba, hogy a sorsa eleve elrendeltetett.
-
-
Gyakran hallható állítás, hogy az élettartamunk egyharmadát a génjeink határozzák meg. Egy másik harmadát a környezet, az életkörülmények, hogy gazdagok vagyunk-e vagy szegények, hogy dohányzunk-e vagy sem, hogy sokat vagy keveset mozgunk-e stb. A harmadik harmad pedig a véletlen függvénye. De nem szerencsés, ha ezt a három okot mereven különválasztjuk, mintha az egyik betegség genetikailag meghatározott volna, a másik pedig a mi hibánkból következne be, minden mást pedig a körülmények véletlen összjátéka magyarázna. Az, hogy valaki megbetegszik vagy meghal, egy összetett rendszer meghibásodásának következménye, amiben éppúgy szerepet játszanak a gének, mint a környezeti tényezők.
-
-
-
-
-
-