Ugrás a tartalomra
A mai idősek azt állítják, hogy az életük megkérdőjelezhetetlen érték, még a legmagasabb életkorban is. Tőlük lehet megtanulni, hogyan öregedhetünk meg úgy, hogy ne legyünk öregek.
Kapcsolódó idézetek
-
Van abban valami jó is, ha öregszik az ember. Az életnek onnantól van értéke, ha felfogjuk, hogy minden mulandó. És ehhez bizony éveknek kell eljárniuk a fejünk felett.
Borsa Brown
-
Az élet sokkal értékesebb és érdekesebb, ha fennáll a valószínûsége, hogy elveszítjük. Míg fiatalok, erősek és egészségesek vagyunk, és előttünk az élet, nem is értékeljük igazán.
Agatha Christie
-
Az idős kornak éppúgy megvannak a szépségei és kincsei, mint a fiatalkornak. És ezek a kincsek nyilvánvalóan sokkal értékesebbek, mint a fiatalkor kincsei, hiszen az öreg emberek megélték a maguk fiatalságát, ezért ismerik és megtapasztalták annak a kornak az értékeit is.
Osho
-
Az idősek olyasmit birtokolnak, amit a fiatalok nem. A testük is többet tud, bármennyire képlékeny, artisztikus, vagy veszített a rugalmasságából. Az embernek a teste is bölcsül.
-
A fiatalságot tartjuk az igazi értéknek. Ami fiatal, az szép és egészséges. A korra való utalás valamilyen módon a szépség hiányára való utalás is.
-
Igenis van jelentősége annak, hogyan viszonyul valaki az öregedéshez, és milyen hatással vannak rá az öregedéssel kapcsolatban uralkodó eszmék. A pozitív beállítódás - ami számos tekintetben nagyon is indokolt, ugyanis sok idős ember még jó egészségnek örvend - fiatalon tartja őket.
-
Elképzelni sem tudjuk, milyen érzés lehet valakinek, amikor azt hallja, hogy az idős kor a hanyatlás szakasza. Azt kellene mondanunk, itt az idő, hogy most ők is adjanak másoknak, és ezzel tényleg megszépíthetnénk az öregségüket.
-
Az élet értékét nem a hosszúságával mérjük. Az a fontos, hogyan használjuk ki a ránk bízott életet. Te hogyan használod ki ma az életed?
Shunmyo Masuno
-
Szeretnék sokáig élni: mindaddig, amíg értelmet tudok adni napjaimnak, és fizikai állapotom lehetővé teszi önmagam ellátását. Az idős embernek már van annyi élettapasztalata, hogy bölcsen maga elé vetíthesse, hogyan is végződhetnek az éppen megélt események - de amíg idáig eljut, sok buktatón kell átvergődnie. Az, akinek minden magától adódik, aki mindent készen kap, nem szerez ilyen tapasztalatokat - ezért én a rosszat is hasznosnak tartom, mert az edzi meg az embert. Vallom, hogy csak saját kárunkon tanulunk - ha egyáltalán képesek vagyunk rá. Én mindenesetre törekszem erre.
Reményik László
-
Az élet igaz és állandó értéke a halhatatlanság, és annak megismerése, megértése. Megtanulni, hogy minden mindennel összetartozik. És azt, hogy se kezdete, se vége nincsen a létnek, mert halál nincs, az élet örök. Állandó érték megtanulni azt, hogy tulajdonképpen egy ember lelke akkor látható, amikor nem látható a teste. És mindeközben az igazi, a legigazibb érték maga az élet. Az a nagy tapasztalás, amire mindenkinek szüksége van.
Szepes Mária