Sadhguru

Az "élet" alatt a legtöbb ember az élet kiegészítőit érti: a munkáját, a családját, az emberi kapcsolatait, az otthonát, a kocsijait, a ruháit vagy az isteneket, akikhez imádkozik. Az egyetlen dolog, amiről megfeledkezünk: az élet - maga az élet folyamata, a lényegi élet, amely mi magunk vagyunk.

A megvilágosodás nem egy cél elérése, és nem is teljesítmény. Hanem hazatérés.

Ha még mindig azt hiszed, hogy valaki "odafent" majd megment, és megoldja az összes problémádat, csak emlékezz arra, hogy egy kerek bolygón élsz - és ez a bolygó kering. Amikor tehát felfelé nézel, nyilvánvalóan rossz irányba nézel! Egyáltalán merre van a "fent" és a "lent" ebben a hatalmas és folyamatosan táguló világegyetemben? Fogalmad sincs róla. A világegyetemben sehol nem jelölik: "Erre fel!" Az egyetlen megkülönböztetés, amellyel itt és most élhetünk, az a "belül" és a "kívül".

Minden pillanatban milliónyi csoda történik körülöttünk - nyílnak a virágok, csicseregnek a madarak, zümmög a méh, lehullik egy esőcsepp, hópehely libben át a tiszta esti égen. A csoda mindenütt jelen van. Ha megtanulod megélni, az élet nem más, mint egy mindennapi csoda.

A nyomorúság megteremtésére létezik egy ősi tudomány, amelyhez az embereknek semmi bátorításra nincs szükségük. Szinte mindenki a szakértője. A felelősséghárítást naponta százféleképpen ûzik. Közösségileg az emberek mûvészi szintre emelték az egymásra mutogatás régi játékát.

Az első reakció - a harag - általában nem indít értelmes tettekre. A harag alapjában véve önpusztító. Ha közelről szemügyre veszed az életedet, felismered, hogy a legostobább és legéletellenesebb dolgokat akkor követted el, amikor mérges voltál.

A legszörnyûbb dolgok is tápanyagként szolgálhatnak, ha elfogadod: "Felelős vagyok azért, amilyen most vagyok." A legnagyobb sorscsapást is át lehet alakítani ugródeszkává a személyes fejlődéshez.

Dühében az ember azonosul egy csoporttal, míg düh nélkül az egész univerzummal válhat eggyé.

Az emberek örökös panaszkodásban élnek. Úgy hordják magukkal a panaszaikat, mint valami személyazonosító jelvényt. Sokak végigsiránkozzák az életüket, hogy az élet mennyire igazságtalanul bánt velük. Felemlegetik a sok szörnyûséget, ami érte őket, a meg nem kapott esélyeket, a sok elszenvedett igazságtalanságot. Talán mindez még igaz is lehet. A legtöbben azonban megfeledkeznek róla, hogy a múlt pusztán emlékként él bennünk. Az emléknek nincs tárgyi létezése. Nem egzisztenciális; tisztán pszichológiai.

A szennyből gyönyörû virágillat fakadhat. A trágyából édes mangó növekedhet. Semmilyen szörnyûség nem akadályozhat, ha képes vagy tudatosan válaszolni.

A sértődés, a harag, a féltékenység, a fájdalom, a depresszió olyan méreg, amelyet te iszol meg, mégis azt várod, hogy valaki más haljon bele. Az élet nem így mûködik. A legtöbb embernek egy egész élet kevés rá, hogy ezt az egyszerû igazságot megértse.

Ha a mag folyamatosan kímélni próbálja magát, nem sarjad belőle új élet. A mag rettenetes küzdelem során veszíti el azt, amit az identitásának hisz - elveszíti a biztonságát, az épségét, és sebezhetővé válik -, hogy aztán később sokágú, levelektől terebélyes fa legyen belőle, és bőséges gyümölcsöt és virágot hozzon. E nélkül a sebezhetőség nélkül, e nélkül az önkéntes átváltozásra való nyitottság nélkül azonban nem fog kihajtani.

Tegyük fel, ma délután ettél egy banánt. Estére ez a banán már eggyé vált veled. Charles Darwin szerint évmilliókba telt, mire a majomból ember lett, te azonban képes vagy mindössze néhány óra leforgása alatt egy banánt vagy egy szelet kenyeret emberi lénnyé alakítani!

A falak, amelyeket ma önvédelemből felhúzol, holnapra már börtönfalakká válnak.

Üldögélj néhány percet egy kisebb növény vagy egy fa előtt. Emlékezz rá, hogy azt lélegzed be, amit a fa kilélegez, és amit kilélegzel, azt a fa belélegzi. Akkor is, ha ezt tudatosan még nem tapasztalod, gondolati síkon teremts kapcsolatot a növénnyel. Ezt naponta többször is megismételheted. Néhány nap után mindennel másképp kezdesz majd kapcsolatot létesíteni.

A Föld minden teremtménye tudja, hogy mit szabad és mit nem szabad ennie. Akkor mi az ember problémája? Az ember problémája a túl kevés odafigyelés és a túl sok információ.

A testedet kölcsönbe kaptad a bolygótól. Amit "halálnak" hívunk, az nem más, mint a kölcsön visszafizetése a Földanyának. A bolygón minden élet csak a Föld újrahasznosítása.

Most talán azt gondolod, hogy az irodába, az otthonodba vagy a focimeccsre tartasz, de ami a testedet illeti, az pillanatról pillanatra egyenesen a sír felé tart. Most talán megfeledkezel róla, de lassan, ahogy az idő múlik, egyre nyilvánvalóbbá fog válni, hogy ez a test természete.

Az életnek milliónyi furfangos eszköze van arra, hogy meghajlítson, megtörjön, meggyúrjon és bedaráljon.

Nincsen semmi gond a hormonokkal, de ha kényszeres életet élsz, akkor az életed olyan, mint egy rabszolgáé.