Ugrás a tartalomra
Most talán azt gondolod, hogy az irodába, az otthonodba vagy a focimeccsre tartasz, de ami a testedet illeti, az pillanatról pillanatra egyenesen a sír felé tart. Most talán megfeledkezel róla, de lassan, ahogy az idő múlik, egyre nyilvánvalóbbá fog válni, hogy ez a test természete.
Kapcsolódó idézetek
-
E látványon ne ámulj, ám borzadj bele,
hisz ember vagy s egy ember sorsát látod itt.
A vég közös, időnk nem egyformán kimért,
de egyszer állni fog majd a te sírod is.
Természeted jól ismerd meg, amíg lehet,
s tanulj bölcsen a többiek balsorsából.
-
Hogy hogyan éled az életed, csak rád tartozik, de emlékezz arra, hogy a szívünket és a testünket egyszeri ajándékként kaptuk. És mielőtt észrevennéd, a szíved kimerül. És ami a testet illeti, eljön az a pont, amikor már senki sem pillant rá és még kevesebben akarnak közel kerülni hozzá. Most éppen sok a bánat, a fájdalom, de ne fojtsd el! Mert együtt jár velük az öröm, amit átéltél.
-
Aki elhanyagolja a saját testével való kapcsolatot, és lemond az önmagával folytatott szeretetteli, együttérző kommunikáció lehetőségéről, idővel egy merev, rideg, önkritikus belső világban találhatja magát, ahol nem jó érzés időzni, ahonnan menekülni kell. A lelkünk mélyéről fakadó igazság elhalkul, míg a test üzenete - hiába egyre hangosabb - zavaros és érthetetlen marad. Pedig jó tudni, hogy ha eltévedünk saját lelkünk útvesztőiben, a testünk ott van, mint végső iránytû, mely hûségesen tükrözi rólunk mindazt, amit a tudatunk elől igyekszünk elrejteni.
Buda László
-
Ha a test elhasználódik, és az elme megfárad, a szervezet örvend a halálnak. Csakhogy nehéz fölfogni, hogyan örülhet valaki a halálnak, ha még fiatal és erős: így az emberek az elmúlást általában valamiféle fenyegető szörnyûségnek tekintik. Az értelem ugyanis, a maga anyagidegen módján a jövő felé fordul, s úgy véli, jó dolog egyre tovább és tovább haladni, akár a végtelenségig, ám eközben nem látja be, hogy önnön anyagi mivolta végül is elviselhetetlenül kimerítőnek fogja találni az egész folyamatot.
Alan Watts
-
Mindegy, ki mit mond, az érzés a fontos, amit hoz. Az ember lelke összetett: figyeljen hát a testére. Ha a férfi közel megy: él vagy meghal a kezében? A test sokszor előtte jár a fejünknek.
Tisza Kata
-
A test magáért beszél, jelzései egyértelmûek és erőteljesek, elmondja, hogy mi tesz boldoggá, mi szomorít el, hogyan kezeled a feszültséget, miként reagálsz arra, ha valami feldühít. Görnyedt testtartásod elárulja, mekkora súly nehezedik a válladra ezen az amúgy is ködös, nyirkos hétfő reggelen. A ma lépteinek könnyedsége fakadhat egy tegnapi jó hírből. A futásod kifejezheti, hogyan mozogsz a világban, vagyis hogyan boldogulsz a hétköznapokban, a magánéleti és munkakapcsolataidban. Sietősen fogsz hozzá a feladataidhoz, de hamar elfáradsz? Következetes vagy, egyenletes sebességet diktálsz magadnak, ám nem tudsz elengedni dolgokat, akkor sem, ha muszáj? Vagy csak a célszalag lebeg a szemed előtt, és elfelejted, hogy az is fontos, hogyan futsz?
-
Néha (...) alig várom már, hogy egy bizonyos dologgal végezzek. Például az egészségem miatt minden nap kell sétálnom: és tényleg, néha alig várom, hogy vége legyen, mert nem fektetek nagy súlyt rá, nem túl érdekes, és nem is tûnik hasznosnak... Észrevettem azonban, hogy ha arra gondolok, hogy a jelen pillanatot éljem, mire a séta végére érek, teljesen felüdülök. Így van ez más dolgokkal is. Az ember a jelen pillanatra koncentrál, és olyan, mintha repülne.
Chiara Lubich
-
A tested áldás. A tested szent. A tested csodálatos. Ez a te személyes bejáratod az elmédhez, rengeteget tud és bír el. Ez a legbölcsebb gépezet, amid valaha is lehet, és folyamatosan, valós idejû, trükkös üzeneteket küld neked. A tested az a jármû, amely végigvezet téged az életen. Ám ez nem az a típusú jármû, amit beszámítanak majd és bérbe vehetsz egy másikat, ha úgy tartja kedved. A testedet neked kell fenntartanod, jó és rossz időkben egyaránt.
Julian Brass
-
Sokan idővel eltávolodunk a fizikai testünktől; talán mert nem tetszik, ahogy kinéz, vagy ahogy öregszik, fizikai fájdalmat, kellemetlenséget tapasztalunk. A végén az időnk nagy részét azzal töltjük, hogy a tapasztalásainkról gondolkodunk ahelyett, hogy ténylegesen megtapasztalnánk azokat.
-
A testben folyamatos bontás és építés zajlik, akár egy építkezésen. Naponta látod magadat és a többieket, de egyik napon sem észleled, mennyi omlik össze benned, és mennyi épül fel. Rejtély, hogyan zajlik az, ahogyan a kalóriák adnak és elvesznek. Hogyan tüntetnek el benned minden nyomot, amikor elvesznek tőled, és hogyan kerül beléd minden vissza, amikor adnak. Nem tudod, mikor kerülsz felfelé ívelő pályára, csak azt érzed, hogy megint van erőd.
Herta Müller