Sextus Propertius

Ó, a hizelgéstől, bárki vagy is, menekülj!

Forgandó a világ, nem örök hát a szerelem se.

Az igaz szerelem nem ismert semmilyen mértéket.

Sosem lesz szabad az, kit szerelem kötelez.

Hûséget tör az arany, és aranyért eladó az igazság is.

Míg eltûri a sors, szemünk telítsük szerelemmel: jő a hosszú éj, nem tér vissza a nap.

Õre ha nincs, bizony elbukik egykettőre a léha lány, és mit neki a tegnapi esküdözés!

Óh, mert nálad nem drágább nekem édesanyám se; nélküle élni? minek? semmi se kellene már! Te vagy az otthonom, óh (...), csak te mindenem, életem és minden időm öröme!

Mekkora nagy szerelem tört meg e kurta időn! Most tanulom csak a hosszú éjek lomha magányát, s hogy mily búsan cseng vissza fülembe szavam.

Nincs oly gazdag kincs, mit le ne győzne Ámor.

Nemcsak az indulatos bika ront rá arra, ki bántja, birka se tûr mindent, megböki elleneit.

Hajlik a hû lány is, hogyha az ostrom erős!

Nincs hosszú szerelem, mely a szívünknek elég.

Embernek keserûbb harc nincs a szerelmi viszálynál.

Én nem a zord árnyaktól félek, a sírtól, s készséggel megadom majd ama tûznek adóm; az rettent csak, hogy síromnál nem leszel ott már, és e tudat szomorúbb, mint a halotti menet.

Meggyûlöltet a sok panasz, a kifogás, a kesergés, de aki tûr, gyakran megnyeri a szíveket. Csukd be szemed, hallgass, mondd, hogy nem látod, amit látsz, s ne szomorítson, ami rettenetes szomorú.

A Szerelem istene sokszor épp azt gyûlöli meg, akit előbb szeretett.

A szerelem sohase kérdi: miért?

Énnekem oly kicsi kell, hogy szépnek lássalak, édes: annyi csupán, hogy légy gyakran a látogatóm.

A gonosz nyelvek sziszegése ne bántson, mindig a szép nőket kezdi ki sanda beszéd.