Mekkora nagy szerelem tört meg e kurta időn! Most tanulom csak a hosszú éjek lomha magányát, s hogy mily búsan cseng vissza fülembe szavam.

Kapcsolódó idézetek

1. S egy este majd, míg úgy mered sötéten Rám sok nyûtt emlék, mint hol búsan éltem, Tört bútorok az olcsó, vak szobákban, Lelankad lelkem karja bánatában, A kincs kisiklik ájult ujja közzül, S setét lomok közt lassan messzegördül... Tóth Árpád
2. Egyszer csupán hadd mondom el neked, Szegény szivem, hogy mennyit szenvedett: Hogy megölője volt e szerelem, Oly édes oh! és oly reménytelen. Heltai Jenő
3. Mint magányos lovast az este, Ugy ér a bánat engemet, Gyereksírás jön fel szívemből, Könnyûim csöpp csengői csengenek. Szép Ernő
4. Keserû halál, hogy tőled el kellett örökre válnom. Hordom hát magamba rejtve égre nőtt, szikár magányom.
5. Régi józanságomat kérlelem: csak elkerülne már a szerelem! Csak kerülne - s emléktelenül nézném, a múlt a mélybe hogy merül; Garai Gábor
6. Sok szép remény csak sima szükség, Szerelmeid, a lángjuk füst rég, Az ölelés kínzó üresség, Elveszett rég barátság, hûség.
7. Üres a fejem, a lelkem árva, Egy nehéz súly húz vissza a magányba, És hatalmába kerít engem a bánat, Teljesen felemészt az önsajnálat.
8. Hajh, gyerekek, jó barátok, Oda szívem reménysége. Tudom jól: a szép napoknak Mindörökre vége, vége... A baráti, kedves körből El kell szállnom, messze szállnom, Mi marad a drága multból? - Fájó szív és kínos álom. Ady Endre
9. Ó, mulandóság, tört szívek sötétje, bolond szívem csúfos békessége, hallgatózó csönd, ó, gyûlölt emlék: csak most érkeztünk, s szólít az öröklét.
10. Te, nem tudom, mit éreztél ma este, az én szívem majdnem beleszakadt, mert mindenütt a két szemed kereste, de hiába, árva maradt. (...) Csak néhány perc, és éjfélt üt az óra, elindulok lassan hazafelé, és félve várom, mit hoz majd a holnap, míg elalszom hajnal felé. Máté Péter