Simonfay Margit

A reménytelenül szerelmesek reménykednek a legtöbbet.

Hogyan eltûntek sorjában az évek, Hogyan futottak fürgén, mint az őz. Csak körülnéztünk. Látni alig láttunk, S elibénk állt aranysárgán az ősz.

Az önző ember sohasem boldog, legfeljebb boldogul.

Mielőtt meghalt, sokat szenvedett És sokszor látom most is betegen A halántéka sápadt, beesett S a tekintete riadt, idegen.

Azelőtt a naivság tudatlanságot jelentett, ma jóhiszemûséget jelent.

Mindenkinek más módja van a boldogságra. Vigyázzunk, nehogy tönkretegyük valakinek az életét azáltal, hogy a magunk módján akarjuk boldogítani.

A féltékenység nem más, mint kételkedés - saját magunkban.