Simonyi Imre

Egy életen át az öröm hiányzott! - Mit az örömtelen sosem feledhet. - Hisz még a boldogságból is épp az öröm hiányzott!

Nem is mi örülünk, barátaim,

Õrizlek, mint rögeszmét a csendes eszelősök.

Örökké várlak, és mégis minden érkezésed rajtaütés.

Akit az Isten elhagyott: az hagyja el az embereket. Aki nélkül megvan az Isten: az emberek is megvannak anélkül.

Ameddig élek ne gondolkodjatok helyettem - ameddig élek hagyjatok szabadon tévednem.

Ne siránkozz. De ne is örülj. Ne hallgass. Ám ne is kiáltozz. Ne áldj senkit. És ne is átkozz. Ne könyörögj. Ám ne is könyörülj.

Adott, ameddig adhatott álmot, ébredést - de mire? - az élet. - de hogy ennyire elfogyhatott?

Nem vettétek még észre hogy minden örömötök két bánat közé ékelődik? Ezért tûnik nékem mindig úgy minden mosolyotok kezdete mintha éppen akkor hagytátok volna abba a sírást - s minden mosolyotok végén mintha már ott fuldokolna a következő sírás kezdete.

Szakadt reád annyi gyalázat hogy abból fedelet ácsolhat föléd az alázat s a szeretet.

Végül is elfeledlek. - Éppen úgy, Mint annyi mást: - fontosat, napi gondot, (Mert az voltál.) - S mint mellékest, bolondost, - Egy nap a kettőnk ügye is avult, Dohos, molyrágta, ronggyá foszlott múlt lesz!

- Ó, értsd meg hát a szó vetületét! - Ha azt mondom - mert az vagyok rég - "éhes" nem azt jelenti: "jöhet az ebéd," még azt sem, hogy: "három napja nem ettem" de a hiányt, hogy - mért nem vagy mellettem!

Élni? Igen - csak épp nem minden áron. Nagy áron? Talán. De nem bármi áron.

Valamiképp olybá tûnsz ma már ahogy a valótlan is van (a maga módján) ahogy a hazugság olykor még hihető is - csak éppen nem igaz.

Aki kell, az kell, nem azért: amilyen, hanem annak ellenére, hogy bármilyen.

Ha van úgy hogy nem te vagy az eszembe olyankor én már semmire sem gondolok.

Az örömnek és a bánatnak csupán annyi köze van a matematikához hogy egyszerûen kiszámíthatatlan.

Egymásnak mi tán sosem hazudtunk csupán egyikünk sem tudott soha bár egyetlenegy olyan igazságot ami az lett volna a másiknak is.

S egy napon majd megtudja az ember hogy mindenki közelebb áll a másikhoz mint hozzá bárki is.

Tudod egy napon majd mindent megbocsát az ember. (Csak épp semmit el nem felejt.)