Steven Weinberg

A tudomány nem pusztán evolúciós fa; az ágak egymásba fonódnak, összekapcsolódnak.

Egyeseknek olyan tág és olyan rugalmas képük van Istenről, hogy bárhol keresik, szükségképpen rátalálnak. Olyasmit hallani, hogy "Isten a legnagyobb", vagy "Isten a mi jobbik természetünk", vagy "Isten a világ". Természetesen, mint minden szónak, "Istennek" is olyan jelentést tulajdonítunk, amilyet csak akarunk. Ha azt mondjuk, "Isten az energia", egy szénrakásban is könnyen rábukkanunk Istenre.

Akár lenne vallás, akár nem, mindig volnának jó emberek, akik jót tennének és rosszak, akik rosszat. Ahhoz azonban már vallás kell, hogy a jó emberek is rosszat tegyenek.

Jobb lenne, ha az emberek aszerint lennének vallásosak vagy vallástalanok, hogy hisznek-e valamely vallás tanításaiban, és nem táplálnának olyan illúziót, hogy a vallás emeli a társadalom morális szintjét.

A vallásháborúk és vallásüldözések a vallási élet középpontjában álltak egész történelmünk során. Vajon mi változott meg, ami miatt a világ egyes részein, egyes emberek szemében ezek ma már csupán az igazi vallásos hit szélsőséges megnyilvánulásainak látszanak? Volt valami természetfölötti jelenés, vagy elveszettnek hitt szent könyveket fedeztek föl, amelyek új megvilágításba helyezték a vallási tanokat? Nem. A racionális és humanitárius gondolkodás indult terjedésnek a felvilágosodás kora óta, s ez visszahatott a vallásos hitre is: a vallási tolerancia terjedésének kedvezett.

Tételezzük föl, hogy Galilei valóban eretnek volt - hogy nemcsak az égitestek mozgásáról volt véleménye, hanem a mennybemenetelről is eretnek nézeteket vallott. Sőt tegyük fel, hogy istenkáromló volt, és ateista tanokat hirdetett. Ha ezek közül bármelyik vagy mindez együtt igaz lett volna, akkor az egyház teljes joggal szállhatott volna szembe a tanításaival, de még ekkor is hiba lett volna kínzással fenyegetni vagy bebörtönözni őt.

Amikor azt látjuk, hogy a tudósok újra meg újra változtatnak véleményükön a kísérletezés és a matematikai elemzés számára megközelíthető kérdésekben, ez arra is figyelmeztet bennünket, hogy soha ne adjuk a büntetőbíráskodás hatalmát semmiféle vallási intézmény kezébe, amely kérdőjelek nélkül nyilatkozik az emberi tapasztalatokon túli dolgokról.

Vannak emberek - nők és férfiak -, akik nem elégszenek meg az istenekről és óriásokról szóló regékkel, s nem kötik le gondolataikat a hétköznapi élet problémái sem: távcsöveket építenek, mesterséges holdakat bocsátanak fel, gyorsítókat terveznek, és vég nélküli órákat töltenek íróasztalaik mellett, hogy az összegyûjtött adatok tömegéből kihámozzák azok értelmét. Az Univerzum megértését célzó kutatás egyike azon kevés dolgoknak, amelyek az emberi létet egy kevéssel a komédia fölé emelik, s valamit kölcsönöznek neki a tragédia méltóságából.

Nehéz elfogadni, hogy mindez csak egy parányi csücske egy nyomasztóan ellenséges Univerzumnak. És még nehezebb felfogni azt, hogy ez a mai Világegyetem elképzelhetetlenül szokatlan kezdeti feltételekből fejlődött ki, és vagy dermesztő hideg, vagy elviselhetetlen forróság vet majd véget neki.

Az élőlények létezése részben a földtörténet balesetének tekinthető, az élet a kémiai és fizikai alapelvekből vezethető le.

A kutatási eredményeknek kétségtelenül egyre nagyobb mértékben lehetnek jó és rossz következményei is, de maga a tudomány morálisan mindig semleges.

A természettudományban (...) nem az a fontos, hogy megoldjuk a saját korunkban népszerû problémákat, hanem az, hogy megértsük a világot. E munka közben kitaláljuk, milyen magyarázatok lehetségesek, és milyen problémák vezethetnek el ezekhez a magyarázatokhoz. A természettudomány fejlődése jórészt a megválaszolandó kérdések megtalálását jelenti.

Amint segítségül hívjuk a természetfölöttit, abban a pillanatban minden megmagyarázható, és egyetlen magyarázatot sem kell bizonyítani. Ezért nem tekinthető természettudománynak a napjainkban nagy népszerûségnek örvendő "intelligens tervezés" ideológiája - ez inkább a tudomány megtagadását jelenti.

Egyszerûen semmi olyat sem találunk a természet törvényeiben, ami bármilyen módon rokonítható lenne a jóság, a büntetés, a szeretet vagy a viszálykodás fogalmával, ezért a tudományos magyarázatok során nem támaszkodhatunk a filozófiára mint megbízható útjelzőre.

Évszázadok alatt megtanultuk, mi az, amit meg lehet ismerni, és hogyan. Megtanultuk, hogy ne törődjünk a céllal, mert ez a gyötrődés soha nem vezet el a vágyott örömhöz. Megtanultuk, hogy le kell mondani a bizonyosság kereséséről, mert a nekünk örömet okozó magyarázatok soha nem bizonyosak. Megtanultuk, hogy kísérleteket végezzünk, nem törődve az elrendezés mesterséges mivoltával. Kifejlődött bennünk az esztétikai érzék, amely támpontokat ad arra nézve, melyik elmélet fog mûködni, és amely hozzájárul az örömünkhöz, ha az elmélet tényleg mûködik. Tapasztalataink felhalmozódnak. Az egész nem tervezhető, nem megjósolható, mégis megbízható tudást eredményez, miközben az odavezető útban is mindvégig örömünk telik.

Már a kezdetek óta foglalkoztatja a filozófusokat a fizika mindenféle területe - tér, idő, kauzalitás vagy épp a végső részecskék -, de úgy tûnik, hogy amikor a fizikusok felfedeznek valamit ezeken a területeken, nem alátámasztják vagy megcáfolják a filozófusok spekulációit, sokkal inkább arra mutatnak rá, hogy e kérdések egyáltalán nem tartoznak a filozófia hatáskörébe.

Nem az a nagy dolog, ha valaki előítéletektől mentes, hanem az, ha az elméleti előítéleteit jól választja meg!

A tudomány sikereinek megértése nem lehetséges anélkül, hogy látnánk, milyen nehézségek is vannak, milyen könnyen tévedhetünk, s gyakran milyen nehéz fölismerni, hogy mi legyen a legközelebbi teendőnk.

Gyakran előfordul a fizikában - nem ott tévedünk, hogy túlságosan komolyan vesszük elméleteinket, hanem inkább abban, hogy nem vesszük eléggé komolyan őket.

A korai Univerzum "receptje" a következő: vedd az egy fotonra jutó elektromos töltést nullának, az egy fotonra eső barionszámot 1/1 milliárdnak, az egy fotonra eső leptonszámot pedig határozatlannak, ám mindenesetre jó kicsinek. A háttérsugárzás jelenlegi 3 kelvin hőmérsékleténél magasabb hőmérsékletekre vedd a hőmérséklet értékét az Univerzum akkori és jelenlegi méretének arányában magasabbnak. Keverd meg az anyagot alaposan, hogy a különböző részecskék eloszlását a hőmérsékleti egyensúly feltételei szabják meg. Helyezd el az egészet egy táguló Univerzumban, ahol a tágulás ütemét a benne lévő anyag keltette gravitációs tér határozza meg. Ha elegendően sokáig vársz, ebből a kotyvalékból kifő a mai Világegyetem.