Ugrás a tartalomra
Mivel nincs olyan az életben, hogy az ember stagnál, így aki a kényelmes életet választja, könnyen belecsúszhat abba, hogy egyre kisebb és kisebb célokat tûz maga elé, egyre kisebb és kisebb erőfeszítéseket tesz meg, és ennek eredményeképpen az egész élete összezsugorodik. Elfogynak a célok, elfogynak a sikerélmények, és idővel egyre kevésbé érezzük azt, hogy igazán élünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Az életünkben a dolgoknak megvan a maguk ideje. A maguk helye. A folyamatoknak van elejük, közepük és végük. Magasságuk és mélységük. Az életnek van ritmusa, ciklikussága, súlya és könnyedsége, hossza és rövidsége. Ha ezt szem elől tévesztjük, úgy kiesünk a realitásból, hogy sosem tudunk igazán jól lenni.
Pál Ferenc
-
Ez a lét talánya. Mikor lépjünk tovább, és mikor maradjunk. Ha túlságosan sokáig időzünk, álmaink vagy valaki más álmának foglyaivá válunk. Ha túlságosan gyorsan haladunk, soha meg nem állva élünk, mindenből kimaradunk, az egész életünk összemosódik tetteinkben. A jó élet pillanatokból épül meg - olyan alkalmakból, amikor hátralépve szemlélődünk, és valóban látunk. Látjuk az álmot és az álmodót.
Mark Lawrence
-
Nem feltétlenül kellene túl sokat foglalkoznunk az idővel, hiszen annyi mindent felbolygat és elnehezíti lépteinket, arra emlékeztet bennünket, hogy az élet gyorsabban telik annál, mint amit mi még képesek vagyunk felfogni, és néha alig tart tovább egy lélegzetvételnél. Az ember egy darabig fiatal, aztán egyszer csak már nem az.
Jón Kalman Stefánsson
-
Az ember folyamatosan egyensúlyoz a kényelem és az élet megélése között. Ha arra gondolsz, amikor a legkényelmesebben érezted magad, az más lesz, mint amikor a leginkább érezted, hogy élsz.
Mark Boyle
-
Ha az ember beleragad a monotonitásba, a kényelmes, statikus életbe, akkor egy idő után unalmassá válnak a hétköznapjai. A kényelmesség és a biztonság a fejlődés melegágya, de ha már túl vagyunk a fejlődésen, ám kilépni nem akarunk, előjönnek a problémák.
-
Az élet unalmas és céltalan. Mind nagy reményekkel kezdjük, aztán lemondunk ezekről. Rádöbbenünk, hogy előbb vagy utóbb úgy is meghalunk, anélkül, hogy megtaláltuk volna a választ a nagy kérdésekre. Mindenféle bonyolult elméletet dolgozunk ki, amik egyszerûen csak más szempontból közelítik meg a mindennapi valóságot, de közben a nagy és igazi dolgokra vonatkozó tényleges tudásmennyiségünk egy kicsit sem nő. Alapvetően mind rövid és kiábrándító életet élünk.
Irvine Welsh
-
Az élet időt és erőfeszítést igényel. Vagyis ha megspóroljuk az időt és az erőfeszítést, az élet örömeit küszöböljük ki. Tapasztald meg időnként, mi van a kényelmen túl!
Shunmyo Masuno
-
Minden, amit fontosnak tartunk, valójában nem az, az igazán fontos dolgokról viszont nincs elég időnk gondolkodni. Az egész életünk elmúlik anélkül, hogy eltûnődnénk a nagy és egyszerû dolgokon, mint magány, sóvárgás, vágyakozás és halál.
Ámosz Oz
-
Az élet nem állhat abból, hogy előre kitûzött célokat valósítunk meg, ez nagyon unalmas lenne. Inkább arra kell törekedni, hogy a jelenségek mögé lássunk, tudjunk dönteni az egymást követő történések sodrában, tudjuk, merre kell lépni.
Jorge Bucay
-
Az élet valójában megállás nélkül ugyanazt a szintû megmérettetést nyomja elénk, hogy valahogy megoldjuk. Csak mi gondoljuk, hogy azok egyre nehezebbek. Valójában nem... Mert nem a probléma nehéz, hanem a személyiségszerkezet merevedik az idő múlásával.
Csernus Imre