Szaszkó Gabriella

Egyedül kell mindent véghezvinni az életben.

A kérések kiszolgáltatják az embert. Gyerekként, ha valamit nagyon szeretnénk, másokon múlik, hogy megkaphatjuk-e.

Ha már tapicskolsz a szarban, akkor menj a legmélyére.

Nehéz lehet a nap huszonnégy órájában gyûlölni valakit.

Szeretném, ha az élet igazságos lenne, de nem az.

Van valami megnyugtató abban is, hogyha annyira egyedül van az ember, hogy senkinek sem tûnne fel, ha meghalna.

Nagy testvérnek lenni mindig nehezebb.

A fantáziavilágot nem kinőni, hanem ápolgatni kell, hogy minél messzebbre érjenek ágai.

A január mindig nehéz hónap. Visszatérni a karácsonyi szünetről, elgyászolni az elmúlt évet, a karácsonyt, és szembenézni azzal, hogy nem lettünk újak, hanem éppúgy a régi énünket rángattuk át az új évbe is a régi gondokkal.

Nem gyengeség bevallani azt, ha szarul vagy. Nem gyengeség mentálisan betegnek lenni. Öngyilkosnak lenni sem gyengeség (...). De örökké nem menekülhetünk el saját magunk elől, nem resetelhetjük a végtelenségig az életeinket, hogy hátha jobbat dob a gép.

A gondolkozás fájdalmas. Olyan, mintha valaki egy szegény országban arra vágyna, hogy meglegyen neki is mindaz, ami egy gazdag embernek van. Jobb annak, aki megelégszik azzal, ami jutott neki.

Nem szeretem, hogy a legtöbb ember csak addig talál kedvesnek és elbûvölőnek, amíg megjátszom magam, amíg beleférek az általuk elképzelt keretbe. Mintha az egész életem abból állna, hogy folyamatosan cenzúrázom magam.

Ha az ember nagy álmodozó, akkor csinálja is jól!

Az embernek szüksége van álmokra. A leglehetetlenebbekre is. Azt hiszem, az álmok tartanak minket életben. Akinek már nincsenek, az lassan elenyészik.

Senki sem ússza meg a háborút. Van, aki láb nélkül jön vissza, van, aki lélek nélkül.

Az egyik legszörnyûbb dolog a szorongásban, hogy az ember tényleg szeretné megtenni a dolgokat, és talán este még úgy is érzi, hogy képes lesz rá. Õszintén tesz ígéreteket. Aztán reggelre teljesen lebénul. Megtagadja, szemen köpi a saját ígéreteit, mire a körülötte lévő emberek csak újra és újra csalódnak. Aztán feladják a próbálkozást, mert mélységesen haragszanak. Egy olyan dologért, amiért én is csak gyûlölni tudom saját magam.

Nem fog hiányozni az élet, mert már nem látok színeket.

Mennyivel egyszerûbb lenne, ha a test olyan lenne, mint egy tökéletesre megkomponált mû, ahol az összes hangnak megvan a pontos helye!

Az írók sajátja, hogy néha csak le kell porolni őket.

A pokolban nem lehet sokáig sérülések nélkül élni.