Szilvási Lajos

Indulatokkal csak öngólt lőhet az ember.

Furcsa szerzet az ember. Alighogy belecsöppen, máris beleszokik a jóba, természetesnek tartja, hogy teljes körülötte a komfort.

Nem vagy érzelmes. De én hadd higgyem, hogy érzelmes vagy. Mert én érzelmes vagyok, és ezzel a születési hibámmal eddig olyan különösnek kellett tartanom magamat az emberek között, mintha egy sziámi iker lennék. De ha hihetem rólad, hogy te is érzelmes vagy, ettől ezután nem leszek magányos torzszülött.

Kell. Ma még kell. Holnap is. Egy hét múlva is. Egy hónap után is talán, de ha egy reggel úgy ébredek, hogy már nem kell... Akkor mihez kezdjek? Akkor hogyan szabaduljak meg tőle? Amikor már én kellek neki jobban, mint ő énnekem!... Most, amikor ő bizonytalan, most kell határozottnak lennem. Most, magammal szemben. Mert egy hónap múlva már ővele szemben kellene erősnek lennem. Megbántani, megalázni, vérig sérteni, hogy elmenjen.

Még rendesen fellázadni se tudunk. Csak elképzelni, hogy fellázadunk. Mondjuk, még elkezdeni is. De folytatni, meg végigcsinálni... azt már nem. Egyszerûen alkalmatlanok vagyunk a válságokra.

Ne Isten alkotásának végtelensége előtt alázkodjunk meg hát, hanem a bennünket koronázó (nyomasztó), az embert érdemtelenül felmagasztaló kitüntetésre legyünk alázatosan büszkék: a szabad akaratra, ami egyedül az ember sajátja az elképzelhető és elképzelhetetlen távlatokon belül, az emberé.

Isten végtelenségét felfogni? A világegyetem mérhető távolainak nagyságait se képes felfogni az ember.

A szeretet törvénye a leggondosabban kimunkált törvény a keresztény örökségben...

A biblia, a szentek története, a liturgia, az imádságok... gondolod, hogy ez az egész komplexum nem része az egyetemes emberi kultúrának? Elmúlik, mondjátok, én is elhihetem, hogy elmúlik, de mégis: benne van az egész eddigi kultúrában.

Minél többet fedez fel a világból az emberek kisebbsége, és minél mûveltebb lesz ennek a kisebbségnek a jóvoltából az emberek többsége, annál közelebb kerül Istenhez az egész emberiség.

Az élet öntörvényszerûen hat, a technikai haladás és az ismeretek terjedése egyre barátságosabbá teszi a földet, okosabbá az embereket, és akinek hajlandósága van rá, ebben az egyre megismerhetőbb és egyre megismertebb életben önerejéből fogja felfedezni az isteni értelmet.

Hitet senkibe se lehet és nem is szabad beleoltani. Nem az van távol Istentől, aki nem hisz a létében, hanem az, aki másnak a szavára hiszi el Isten létét vagy nemlétét, és nem kételkedik abban, amit mondtak neki.

A játék addig játék, ameddig mondhatod benne, nem ér a nevem. Az életben sohase mondhatod.

Bolondos vagyok. Nem tagadom. Szeretek záporban ugrálni, szeretem csavarni a hajamból az esővizet. Mint a vademberek. Legalább nagy ritkán kiugrani a civilizációból.

Elfáradtam. A léleknek lennének még céljai, de a test már végképp erőtlen.

Én nem születtem szentnek, aki önmaga tehetetlen romjává silányulva is derût képes sugározni maga köré.

Neked az én közelségem kell. Neked ez a szerelem kell, amitől mind a ketten elveszítettük a józanságunkat.

Akikkel eddig elhitettem, hogy a barátjuk vagyok, azoktól az emberektől, mindegyiktől, azt vártam, és el is értem, hogy ők tegyenek értem valamit. Most temiattad fordul elő velem először életemben, hogy azt mondom valakinek, neked, hogy a barátod vagyok, és azért vagyok a barátod, hogy én tegyek érted valamit.

Az a baja magának, lelkem, hogy az az egyvalaki, akibe egyszer beleszerelmesedett, megmérgezte a vérét. Lenne csak úgy nekem hatalmam, ahogy nincs, isten úgy segéljen, megkeresném azt a férfiembert, aztán vagy idehajtanám maga elé, vagy elemészteném, hogy jusson a pokolra.

Az ő szájának egyetlen leheletétől is úgy izzik fel, mint a lángra lobbanni vágyakozó parázs, és megrészegül, hogy magát emésztve égesse el, gyilkolja gyönyörbe az ő kétségbeesett, végtelen idők óta kielégítetlen, de most szédülten szerelmes testét.