Szilvási Lajos

A gyakorlati életnek cáfolhatatlan axiómája, hogy valamiért valamit.

Miért csak azoknak van joguk a jóléthez, akik a jólétből jöttek?

Ma annak van igaza, aki jól él: kiélvezi, amit a világ nyújt, mindig elmegy a korlátokig, és még feszegetni is próbálja ezeket a rácsokat, mert senki sem tudhatja, mi lesz holnap.

Egyet megígérhetek (...): sohase fogom olyan helyzetbe hozni, hogy az én hibámból bárki felszarvazott férjnek tarthassa. Viszont arra sincs garancia, hogy akár a maga életében, akár az enyémben ne akadjon egyszer vagy többször valaki.

Az én koromban - csaknem harmincévesen - nincs értelme arra a mindent elsöprő érzelemre várni, ha eddig nem jött el.

Amiről nem beszél az ember, arról nem derül ki semmi kínos.

Keep smiling a leghétköznapibb hétköznapokon is. Nem sérteni és nem sértődni soha semmivel, semmitől. A biztos siker titka.

A mai nő táskája sûrített mása az életének: van benne személyi igazolvány, munkaadói igazolvány, gépkocsivezető-jogosítvány, slusszkulcs, lakáskulcs, esetleg a szeretője lakásának a kulcsa is, cigaretta, gyufa vagy öngyújtó, rúzs, púder, szempillafesték, zsebnaptár karikázott számokkal, fejfájás-csillapító, menstruációsgörcs-oldó, esetleg fogamzásgátló labdacsok, zsebkendő az orrnak, zsebkendő a rúzsnak, fésû, manikûrkészlet, soroljam tovább? Mindig mindenre készen, teljes fegyverzetben...

Kell téged arra figyelmeztetnem, hogy az életben sohase ilyen egyszerû: korrekt, inkorrekt. Annyiféle rugó van bennünk, hogy lehetetlen mindet számon tartanunk.

A modern technika legyőzi az időt, embertársaim! Éljen a huszadik század, amely gyermekeivé fogadott bennünket, s végtelen távlatokat nyitott előttünk, valamint utódaink előtt!

Valamikor régen a férfiak ragaszkodtak hozzá, hogy a nő tulajdonuk legyen, ma a nők akarják totálisan birtokolni a férfit, aki valahogyan hozzájuk tartozik.

Pedig voltaképpen kár, hogy mindig csak belekezdünk, és - bármennyire is szégyelljük magunkat ezért a "jobb, ha hallgatunk, hagyjuk ülepedni a dolgokat" szisztémáért - sohase merjük folytatni.

Ha jól emlékszem, én magyaráztam egyszer neked, hogy hasznos cselekedetek okai után csak akkor érdemes kutatni, ha túl sok a szabadidőnk.

Törzsvendégnek lenni egy kis kocsmában, ahol tartalékolnak a ritka ételekből, ismerősként befordulni a fûszereshez, mosolyt és száraz cigarettát kapni külön kérés nélkül a köszönéshez a háromszorosan özvegy trafikosnétól, aki megszokta, hogy a lottószelvényt is tőle veszed... az ilyen apróságok valahogy meghittebbé teszik az életet ebben a világban, amiben évek óta mindenütt az elidegenedésről folynak a viták.

Önhipnózis, anélkül, hogy tudna róla. Egy talizmán, feszület a tenyerében: ám legyen meg Krisztus akarata. Feleannyi idő alatt felgyógyul, mint egy ugyanilyen eset, amelyiknek nincs hite.

Körülvette őket a sötétség, mintha súlytalan simogató anyag lett volna, ami melegít is, hûsít is, s amitől üde, friss a világ, akár egy frissen öntözött virágoskert nyáron, késő este.

- Mit csinálsz te velem? Elvarázsolsz? - Nem értek én ahhoz. De ha értenék hozzá, elvarázsolnálak. Téged is elvarázsolnálak, meg mindent, az egész életet. Fújnék egyet, és attól eltûnnének a gondjaid, és minden jó lenne, minden úgy történne, ahogyan akarjuk, és mindig melletted lehetnék... - Megunnád... - cseppnyi szomorúság bujkált a lány hangjában. - Nem unnám meg. - Dehogynem. Előbb-utóbb mindent megun az ember. - Akkor elvarázsolnám az unalmat is. Kiirtanám az életből. Azt mondanám: akarom, hogy mindig újak legyünk egymásnak, és úgy is lenne. - Szép varázslat volna.

Akármilyen ingatagnak látszik is egy nagy kő a hegyen, alulról sose piszkáld, mert előbb terád hengeredik, mielőtt legurulna a hegy lábáig, onnan a magasból. Abból pedig, hogy összelapított téged, mert megpiszkáltad, még egyáltalán nem következik, hogy tényleg tovább is görög, lefele, darabokra törni.

Mindent megtanultunk mi, amit csak meg lehetett tanulni. Magunkba fogadtuk, amit előadtak, magunkba gyûjtöttük, amit elolvastunk, föl is töltődtünk, mint a száraz szivacs, ha öntözik. Csak azt nem tanítja senki, sehol, mert senkinek, sehol sincs pofája hozzá, hogy szent Lukács is, szent Márk is annyiféleképpen értelmezhető, ahányféleképpen célszerû. Ezt a regulát csak az élet tanítja nekünk.

Mintha mindenütt, ahol érintettem, átlüktetett volna a szíve a bőrén. Imbolygott körülöttünk a tér, hiszen nem mi imbolyogtunk benne. Mozdulatlanul, egymás szorításába nyûgözve álltunk. Szelídítgette a két gyöngéd ajkával a szájam, kényeztessem én is az enyémmel az övét.