Tad Williams

Lehet, hogy valóban úgy igaz, ahogy a régiek tartják. Lehet, hogy a szív valóban egy darab száraz nyírfa, amely életében csak egyszer lángolhat tiszta, vakító fénnyel - és minden más szenvedély, amely ezt követően támad benne, inkább csak pislákoló parázsra hasonlít. Ilyen az én szerencsém. Ez az első és valódi lángolás is éppen őiránta lobbant bennem, akit sem érdemeim szerint, sem dicstelen módon soha meg nem kaphatok; érte, aki mindenekfelett lenéz és gyûlöl.

Vajon hová tûnik az idő, ha már elhasználtuk, és nincs rá szükség? Talán olyan lehet ez is, mint a hang, mely a hosszú folyosó falairól újra meg újra visszaverődve egyre gyengül, míg végül teljesen elenyészik? Mert akkor létezhet talán visszhangja valahol annak az időnek is, amikor még mindannyian együtt voltunk?

A testünk, melyben létezünk, a földből származik, ahogy minden olyan dolog is, amit megeszünk, megiszunk vagy belélegzünk, és végül mindezek a földbe is térnek vissza. Azt pedig, hogy mit tesznek az istenek a bennünk lakozó szikrával, senki nem tudhatja.

Vajon akad még valaki, aki hozzá hasonló érzelmeket táplál? Vajon mindenki úgy érez, ahogy ő? Vajon ezek a díszes és merev ruházatukban nem egyebek-e, mint összezavarodott lelkek, amelyek csak álcának használják a ruhákat, éppen úgy, ahogy a kemény csigahéj is védelmet nyújt a benne élő meztelen, védtelen lényeknek?

Senkinek ne áruld el, hogy sebezhető vagy, csak a saját családodnak. Mert ez éppen elég kis társaság ahhoz, hogy minden egyes tagján rajta tarthasd a szemed.

Tesszük, amit tennünk kell, mégis mind ugyanarra a sorsra jutunk. Mindegy, hogy magányosan tengeted a napjaidat a házadban, hatalmas vagyont halmozol fel, hangosan énekelsz, vagy kupaszám vásárolod a sört a cimboráidnak és a rokonaidnak, a végén mindenképpen megtalálod a végzeted - vagy éppen a végzet talál meg téged.

Ha eljön az idő, egyetlen nőt sem lehet saját lelkiismerete ellen fordítani, csak akkor, ha valahol legbelül ő maga is akarja.

Ebben az életben a nők akaratuk ellenére kerülnek egyik férfitól a másikig, és csak reménykedhetnek benne, hogy végül olyannál kötnek ki, aki tiszteletben tartja a szabadságukat.

Szinte soha nincs, hogy valaminek csak egyetlen oka legyen.

Ha elhatároztad, hogy valakinek feladatot adsz, és meggyőződtél róla, hogy méltó módon képes azt ellátni, hagyd, hogy önállóan tegye a dolgát. Bizalom nélkül képtelenség megosztani a felelősséget.

Mintha ezer és ezer apró kis szigeten tengetnénk a napjainkat, egy végtelen óceán kellős közepén, csónak nélkül. Persze kiabálhatunk egymásnak, közülünk azonban senki nem hagyhatja el a saját kis szigetét, hogy egy másik emberére hajózzon.