Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az emberiség éppoly kevéssé értette meg eddig az álmodozókat, mint az eszményeket. Az álmodozók kegyetlenül ridegnek találják a világ törvényeit és erkölcsét. Egyre a szépség hangjára fülelnek, távoli szárnycsapásait figyelik, szenvedélyesen igyekeznek követni útját.

Theodore Dreiser
🎖️ Katonatiszt 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az álmodozók olyan emberek, akiknek nincs elég fantáziájuk ahhoz, hogy megértsék a realitást. Gabriel Laub
  2. Talán ez az oka annak, hogy az emberek úgy belevesznek a saját gondolataikba (...). Nem látják, milyen is a világ valójában. Ha látnák, akkor el tudnának vonatkoztatni a saját álmaiktól és rögeszméiktől.
  3. Az élet mindenütt csak élet, ugyanazokkal a hiábavalóságokkal, ugyanazokkal az illúziókkal és főként ugyanazzal az ijesztő ábrázattal, amely szárnyát szegi a lendületnek. Az álmokért pedig itt sem adnak többet, mint odaát. Csak az boldog, akinek nincsenek álmai, mert csak az tudja kisajtolni az élet minden örömét. Liviu Rebreanu
  4. Én csak félig álmodva élem a világot. Egyik szememmel a hazug, édes álomképek káprázatába bámulok, a másik szemem mindig a valóságot figyeli. Gulácsy Lajos Kálmán
  5. Az ember még a mai világrend borsóján is álmodhatik szépeket, és csak az a szép ezen a keserves világon, amit az álmainkban látunk. Cholnoky Viktor
  6. Álmodni azt jelenti, hogy mindig elégedetlenek vagyunk, de nem szeszélyből vagy közönséges méltatlankodás miatt. Ez annak az embernek az elégedetlensége, aki egy jobb világot keres, és nem elégszik meg azzal, amit már elért. Ez annak az embernek az egészséges becsvágya, aki a jövőben a fejlődés lehetőségét látja, és szeretne benne aktívan közremûködni. Ez a többre és jobbra törekvés, önmagunkért és másokért, a máért és a holnapért. Az emberek néha összetévesztik az álmodni tudást az álmodozással, amikor az elme és az érzelmek összevissza csaponganak, és inkább kerülik a valóságot, mint hogy változtassanak rajta.
  7. Az álmok (...) ugyanolyan hatással vannak ránk, mint ha valóban megtörténnének. Ha rosszat álmodunk, verejtékezve és remegve ébredünk. (...) Mi van akkor, ha azt mondanám neked, hogy most is csak álmodsz, bár te nagyon is valóságosnak érzed? Hiszen álmaidban teljesen háttérbe szorul a való világ, nem? Mintha csak árnyéka lenne a láthatatlan világnak. És ez a láthatatlan világ az igazi varázslat forrása. Míg alszol, valaki füledbe súghatja, hogy miket álmodj.
  8. A szerelmesek azt álmodják, amit éppen akarnak. Vajon ki merné e szemérmetlenségeket valaha is bevallani? Az erkölcs egy megunt ruhadarab ez álomvilágban (...). A szerelmes álom az emberiség jóltevője. Az volna a világ legszebb könyve, amelybe a hajnali álmokat írná le egy isteni toll. Krúdy Gyula
  9. Álmodni nem olyan könnyû, mint hinnénk. Éppen ellenkezőleg. Veszélyes is lehet. Amikor álmodunk, hatalmas energiákat indítunk útnak, és tovább nem rejtegethetjük magunk elől az életünk valódi értelmét. Paulo Coelho
  10. Olykor elfog a legsötétebb kétségbeesés. Úgy látom, a világot gyötrő jelenlegi zûrzavarban semmibe veszik az élet igazi értékeit. Mert hisz a szépség itt van nálunk, de mily sokan mennek el vakon mellette! Csak nézik, nézik a világ csodáit, mintha semmit sem látnának meg belőlük. Az emberek lázas sietséggel járnak ide-oda, de alig gondolnak rá, hová is igyekeznek. Egyre csak az önmagáért való izgalmat keresik, mint az elveszettek és a kétségbeesettek, és kevés örömöt találnak az élet természetes, csendes és egyszerû dolgaiban. Pablo Casals
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat