Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Értelmi és érzelmi lényekre oszlik a világ - az egyik gondolkodó, a másik átérző típus. Az első réteg adja a tettek embereit, a tábornokokat és az államférfiakat, a másik a költőket és álmodozókat - általában a mûvészeket. Akár a hárfa a szélre, úgy visszhangzik az utóbbi típus a képzelet minden rezdülésére, lelkiállapotának megfelelően rezonál az eszmények árapályára.

Theodore Dreiser
🎖️ Katonatiszt 💑 Kapcsolatok
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Lehet, hogy az egész világ kétfajta emberből áll - nevelőkből és alárendeltekből, azokból, akik bölcs intelmekkel irányítanak, és azokból, akik örömmel engedelmeskednek? És az egész élet nem más, mint valami vergődés a két véglet között, egyik szerepből a másikba, egyik rabságból a másikba? Gyermek és szülő, főnök és alárendelt. Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
  2. Kétféle típusát ismertem meg az értelmes fajoknak. Az egyikbe azok tartoznak, akik nem törődnek semmivel, a másikba azok, akik értelmet keresnek életüknek. Az előbbiek élnek bele a nagyvilágba, az utóbbiak célt tûznek ki maguk elé. Az utóbbiak küldetése: a szolgálat. A cselekedetek értelmüket veszítik, ha rendeltetésük kimerül pusztán az önös vágyak kielégítésében. Dörnyei Kálmán
  3. Mindenkiben legalább két ember lakozik: egyik az eszmék embere, másik az érzelmeké (ész és szív). Minden esetben tévedhetsz, ha valakit csupán kifejtett eszméi alapján ítélsz meg, még ha meg is győződtél arról, hogy azok csakugyan az ő eszméi. Várd meg az alkalmat arra, hogy igazi érzelmei is megnyilatkozzanak, legalább a leglényegesebb dolgokban. Titu Maiorescu
  4. A festő, a szobrász és a költő a világ és önmagunk iránti érzéseket fejezik ki. A vállalkozót ösztöne a természet kiaknázására hajtja. A mérnököt a megváltoztatására. A tudóst a megértésére, mûködésének megismerésére. A matematikust a megértés folyamatának átstrukturálására, olyan általánosítások keresésére, amelyek átszabják a világ kézenfekvő felosztását. Ian Nicholas Stewart
  5. Mást-mást ért életen a természettudós, a filozófus és a költő. Ez az emberi gondolkozás három fő típusa, és ugyanazt a dolgot mindegyikük másképp látja és másképp közelíti meg. Szent-Györgyi Albert
  6. Az éretlen költők utánoznak, az érettek lopnak; a rossz költők elrontják, amit elvesznek, a jók pedig jobbat, de legalábbis különbözőt alkotnak belőle. A jó költők egységes egésszé fûzik össze, amit elloptak, így az eredmény egészen más lesz, alapjaiban különböző érzetet kelt, mint a forrás, amelyből meríttetett. Thomas Stearns Eliot
  7. A költői lelkek két csoportra oszthatók, az egyik fajta ügyes mesék kitalálásához ért, a másik pedig arra alkalmas, hogy ezeket készségesen elhiggye. Galileo Galilei
  8. A politikus a következő választásra gondol; az államférfi a következő nemzedékre. Az emberek a legjobb politikusokra szavaznak, aztán csodálkoznak, hogy rossz államférfiakat kaptak. Szent-Györgyi Albert
  9. Mint író, könnyezve s alázattal fogadom az ihletet az emberek lelkéből fakadó átélt, sokrétû életet. Mint operettszerző, bohém s csodás szeretetet mutatva a külvilág felé, meghatva a világ létezésétől, alkotom dalaimat. Mint költő, vágyaim szárnya repít tova oda, hol múzsám vár, hogy újra átéljek egy szívdobbanást. S e háromság nevem: Mûvész!, ki visszaadja az emberekről másolt méltóságot az embereknek.
  10. A világ majdnem kizárólag két (...) fajta emberből áll (...); először olyanokból, kik okosabbaknak tartják magukat, mint amilyenek, s azért elhamarkodva ítélnek, s nem bírnak elég türelemmel, hogy rendszeresen gondolkodhassanak; ezek, ha egyszer eszükbe jutna kételkedéssel illetni az elfogadott alapelveket, s letérni a közönséges útról, sohasem maradhatnának azon az ösvényen, melyen egyenesebben juthatunk előre, s egész életükön át eltévedve bolyonganának; azután olyanokból, kikben elég ész és szerénység van, hogy átlássák, hogy ők kevésbé képesek az igazságnak a tévedéstől való megkülönböztetésére, mint mások, kiktől tanulhatnak; ezeknek azután be is kell érniök avval, hogy inkább e mások véleményeit követik, mintsem hogy maguk jobbakat keressenek. René Descartes
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat