Tóth Krisztina

Merülj, merülj, ne juss eszembe, hogyha a nevem kérdezik, ne gondoljak a te nevedre.

Kiraktalak a szívemben a képernyőre, és az összes ikonom eltûnt tőle. Nézlek egymagam - közben vívódom. Légy a jelszavam! Légy a PIN-kódom!

Lemerül lassan ez az év is, de bennünk mentve minden emlék.

Hihetetlen, milyen távolságokat képes bejárni az elme, miközben a test szinte magától, tőle függetlenedve mûködik.

Mégiscsak létezik valami titokzatos törvény, valami mélyebb igazságszolgáltatás, ami az átláthatatlan eseményeket és történeteket renddé alakítja.

Oldaltáskás, szatyros, hátizsákos embertől óvakodik a gyakorlott postára járó.

A gyerekkor nem apránként, fokozatosan ér véget, hanem egyetlen váratlan, visszavonhatatlan pillanatban, ami néha már a gyerekévek közepén, de néha csak fiatal felnőtt éveinkben következik el.

Pénzt (...) csak a reménykedőktől lehet kunyerálni, azoknak még nem mindegy, milyennek látja őket odafentről a Jóisten, ha egyáltalán lelát idáig. Azok időnként belekotornak a zsebükbe, mert azt hiszik, ha valami jót tesznek, azzal egy kis protekciót szerezhetnek odafent.

Az apróhirdetéseket át szoktam futni, mert az, hogy ki mit ad el, vagy mit szeretne venni, többet elárul egy kerület életéről, mint a manipulált, optimizmustól duzzadó beszámolók a felújított játszóterekről és szépülő parkokról.

Szerelmes vagyok az olasz nyelvbe. Elgyöngülök és meghatódom tőle. Olyan dallamosan, olyan lágyan lüktet minden mondat, hogy az ember egy hajszárító használati utasítását is költőinek és édesen titokzatosnak érzékeli.