Tóth Krisztina

Tudta, hogy egyszerû fizika az egész, de titokban mégis azt gondolta, az Ördög mûve ez a sok vezeték, az áramnak pedig csakis a szerelemhez lehet köze, mert mondja csak meg bárki józan ember, hogy mi más lehet oly erős dolog, hogy egyetlen pillanat alatt kivilágítsa és elhamvassza a testet. Hát a szerelem, csakis a szerelem.

Ha történeteken keresztül rácsodálkozunk a saját szorongásainkra vagy párbeszéd-képtelenségünkre, akkor egy lépéssel közelebb lépünk egymáshoz is.

Az emberek nehezen viselik, ha valaki nem tart a tömeggel.

A költészet különösen érzékeny dolog, az emberek többsége kamaszkorában kezd írni, ami különösen sérülékeny kor. Ha ilyenkor valakit a földbe döngölnek, az végleg elveszítheti a kedvét. Ugyanakkor viszont fontos, hogy a pályakezdő szerző képessé váljon a kritikák befogadására, vagyis munkadarabnak tudja tekinteni a szöveget, ne pedig a lelke egy lehasított, eleven és lüktető darabkájának.

Ha többen is együtt dolgoznak, annak sok előnye van. Megoszlik a tét, mert ilyenkor mindenki vásárra viszi a bőrét, senki sem kibicelhet.

Az érzékeny, okos pedagógus felismeri, merre vonzza a diákot a tehetsége természete, és ő is abba az irányba igyekszik mozdítani őt.

Egy pályakezdőnek a szeretetteljes, állandó figyelem a legfontosabb. Az, hogy bízzanak benne, hogy meglássák az ügyetlenebb szövegekben is megcsillanó egyéni különösségeket.

A jó tanár kapaszkodót nyújt és szabadságot is biztosít.

Jó érzés várakozni valami ünnepi, különleges eseményre. Az időt viszont nem lehet siettetni. Mindennap valami apró öröm ér minket. De ha az összes meglepetést egyszerre bontanánk ki, az elrontaná a játékot.

Jó reggelt, hétfő! Hol van a kedd? Estére hazajön, sétálni ment.

Ha valaki húsz évet az egészségügyben töltött, akkor nem szívesen fordul ám orvoshoz.

Nem az a fontos a Jóistennek, hogy kívül mit hordunk, hanem hogy belül mi van.

Az a jó döntés, amiben meg lehet nyugodni.

Aki felfelé kimagaslik, annak előbb-utóbb a nyakába akasztanak valamit. Vagy érmet, vagy kötelet.

A színpadon, az emelvényen többnyire azt látjuk, amit éppen láttatni akarnak velünk. Amire erővel igyekeznek felhívni a figyelmünket. Aki nem oda fókuszál, ahová a többiek, nem a komponált látványt fogadja be, hanem a széleken kóválygó, gomolygó füstöt követi, az véletlen pillanatok tanúja lehet. Márpedig a legnagyobb rendező, a legfőbb mágus mégiscsak a véletlen.

Fontos elmondani a körülöttünk lévő kollégáknak, hogy milyen sokat jelent, amit csinálnak, mert amikor észbe kapunk, akkor késő lesz.

A külső dolgokon nehéz változtatni, ezért tudatosan figyelek arra, hogy belül béke legyen bennem.

Az a költészet funkciója, hogy megtisztítsa a szavakat, és újra felragyogtassa őket a saját jelentésükben.

Ha egy tárgy elkészül, az gyönyörû evidencia: megvan, és elfoglalta helyét a világban. Egy versnél sokkal nehezebb azt a pillanatot megtalálni, amikor készen van.

Az ősember óta nagyjából ugyanazokat a történeteket ismételgetjük, bármilyen sivár is ezt belátnunk. Tesszük mindezt azzal a meggyőződéssel, hogy ez a mi egyedi, megismételhetetlen történetünk, és ez csak velünk eshetett meg.