Tove Jansson

A nagy utazás kezdete éppen olyan, mint egy könyvben az első sorok. Eldönti a folytatást.

Mi a jó abban, ha valaki magában duzzog? Ordítania kellene egy jólesőt és kész.

Talán nem olyan nehéz elengedni azokat, akik menni akarnak. Talán ez az egyetlen esély arra, hogy majd visszatérjenek.

Kár, hogy mindig akkor fejeződnek be az izgalmas dolgok, amikor nem félünk már tőlük, hanem végre kezdenénk élvezni őket.

Nincs is annál furcsább időszak, mint amikor az ősz komótosan télbe fordul. Ilyenkor kell begubózni és felkészülni a zordabb hónapokra.

Akik némák tudnak maradni, azokat egyfajta tisztelet övezi: azt hihetni, hogy különösen bölcsek, vagy szédítően izgalmas az életük.

Valószínûleg azért támadnak viharok, hogy az ítéletidő elmúltával gyönyörködhessünk a napsütésben.

Ha nem jönne el az ősz, később a tavasz sem köszönthetne be.

- Bárcsak abban a kagylóban lakhatnék! És bárcsak bekukucskálhatnék megnézni, ki dúdol odabent! - A tenger suttog benne. Minden egyes hullám, amely a partnak csapódva elhal, dalként születik újra egy kagylóban.

Minden az enyém, amit látok és megtetszik. Az egész világ az enyém.

Gondolj csak bele, milyen magányos az, akitől mindenki fél!

Minden sokkal bonyolultabb lesz, amint birtokolni akarod a tárgyakat, a tulajdonodként szeretnéd magaddal cipelni őket. Én inkább mindent csak megszemlélek, így a dolgok örökre velem maradnak. Jobb a szívemben hordozni valamit, semmint a hátizsákomban.