- Bárcsak abban a kagylóban lakhatnék! És bárcsak bekukucskálhatnék megnézni, ki dúdol odabent! - A tenger suttog benne. Minden egyes hullám, amely a partnak csapódva elhal, dalként születik újra egy kagylóban.

Kapcsolódó idézetek

1. Az önmagunkban elmondott vallomások csak annyit érnek, mintha egy tengeri kagylóba suttognánk. A kagylóban a tenger végtelensége zúg és a végtelenség semmire sem felel.
2. A hajó, amelyik éveket tölt a tengeren, ezernyi kagylót gyûjt össze. A kagylók rátapadnak az aljára, és végül olyan súlyt képeznek, amely veszélyezteti az egész szerkezet biztonságát. A hajónak szüksége van arra, hogy megszabadítsák a kagylóktól, aminek a legolcsóbb és legkönnyebb módja, ha lehorgonyozzák egy édesvízi kikötőben, ahol nem érheti sós víz. A kagylók hamarosan maguktól fellazulnak az oldalán, és lepotyognak. A hajó, terhétől megszabadulva, újra kifuthat a tengerre. Vajon te is cipelsz magaddal "kagylókat" - hibák, megbánások vagy múltbeli sérelmek formájában? Lehet, hogy arra van szükséged, hogy "édesvízben áztasd magad" egy ideig. Hogy elengedd a terheket, és adj magadnak egy második esélyt.
3. Ha meghalok, elszakad egy gyöngysor. A gyöngyök messze gurulnak, el, a tengerig, és befogadja őket a tengerfenéken nyugvó kagylók puha teste. Ki hozza fel gyöngyeimet, ha én már nem leszek? Senki nem tudja majd, hogy valaha az én nyakamon csillogtak. Jostein Gaarder
4. Minden, ami létezik, benned él, A föld, a csillagok, az óceán. Te is benne élsz a fák leveleiben, A madarak dalában. Ott vagy minden emberben, A szél suttogásában. Hát szeresd. Hiszen ha őket szereted, Magadat szereted.
5. A tenger a megtestesült érzelem. Szeret, gyûlöl és sír. Fittyet hány minden próbálkozásnak, mikor szavakkal akarják fogságba ejteni, leráz minden béklyót. Bármennyit beszélj róla, mindig lesz valami, ami kimaradt. Christopher Paolini
6. Tudod (...) kapálódzhatunk ugyan, de csak még mélyebbre süllyedünk. Ilyen törékeny az emberi lét. Ha lesz következő életem, hal szeretnék lenni. Hal, egy apró akváriumban, amiben (...) úszkálhatnék.
7. A legszebb dallam is csöndet ér, Bárhogy szállt, végül földet ér, De mégis szól, benned él, zenél, Mintha rejteke lennél.
8. A fájdalom szakítja ki belőlem a felismerést, s a tenger felett repülő sirályok megtört sikolya visszhangozza: halott. Titkos rejtekhelyemmé válik ez a szó. A jövőben együtt kelünk, együtt fekszünk. Magamra öltöm minden reggel, mint egy ruhát. Mindig ott lesz, ahol én. Mindenhova elkísér. Mindenhova. Ott lesz a takaró gyûrődésében, a széltől meglibbentett függöny suhogásában, mindenben, ami úgy piheg, mint a lélegző test, mindenben, ami dobog, mint a szív. Félelem fog el; sose szabadulok ettől a szótól. Edmonde Charles-Roux
9. Nyugalom: folyóparton ülünk. Orrunk előtt hömpölyög a víz. Partok közé szorult béke. Távolba nézünk. Tisztán látunk, már csöpp odafigyelés kell, hogy meglássuk azt is, ami a lábunk előtt hever. Hogy rátaláljunk a mi kagylónkra, a mi kavicsunkra. Amely mióta a világ világ, ott vár ránk. Türelem, kicsim! Vágyakozz rá, és amit neked szánt a sorsod, előbb-utóbb megkapod. Folyóparton együtt ülve hamar megértenénk: ahhoz, hogy mélyre merüljünk, mozdulnunk sem kell. Csak bámulnánk a látszólag egyhangú, de mégis mindig változó folyamot, és a messzi forrásról beszélgetnénk. Ujjainkat a homokba fúrnánk, és látnánk, hogy a kicsi gödrökben feltör a víz. Hiszen a folyó a fövenyben, a földben, a homokban is munkál, mossa, bontja, alakítja a partot. Minta a teremtő ember számára. Nagy Bandó András
10. Lennék harang, mi érted szól! Vigasz lehetnék, ha búcsúzol! Lennék szél, mely elkísér! Minden dal, ami benned él! Edda