Vavyan Fable

A fontosnál fontosabb dolgokat lehet együtt is csinálni. (...) Úgymint szerelem, család, hivatás, hobbi. Ezt így nevezik: Élet.

- Nem lehet mindenki meleg! - Miért is ne? A Természet jogos önvédelmi reakciója lenne. Véget vetne szaporodásunknak. A Föld irtó jól járna.

Ha kizárólag akkor szólalhatnánk meg, amikor nem csak biztosak vagyunk az igazunkban, hanem tényleg igazunk is van, az esetben nem emberiség volna a nevünk, hanem halság! Ugyanis kukán tengődnénk!

Senki nem fájhat, csalódhat, tévelyeghet helyettem.

Egész életünk tanulás és tapasztalatszerzés, (...) habár húszévesen biztosra vesszük, hogy máris mindent tudunk, ráadásul sokkal jobban másoknál, és semmi nincs, amin meglepődhetnénk. Azután ráébredünk gigászi tévedésünkre. Ám éppen a folytonos változástól, fejlődéstől lesz a játék pikáns ízû.

Mûvészi tanulmányokat folytattam, azon hitben, hogy a mûvész képzés útján jön létre, s a tehetség tanulható, elsajátítható. Nem alaptalanul hittem így, hiszen az okítók többsége arról győzködi tanítványait, hogy sok-sok szorgalommal, kitartással és szívóssággal bárkiből Picasso, Rembrandt, Shakespeare, Joyce, Mozart vagy Lennon válhat. Időbe tellett, míg rájöttem, hogy ha az ember nem Picasso, Shakespeare vagy Mozart, ha magától nem tehetséges, akkor gyakorolhat, amennyit csak bír, az irigyelt idolok bokájáig sem nőhet fel.

Ha netán úgy tudnák, hogy eszméletlenül nehéz megtalálni az Érdemes Férfiút, halál rosszul tudják, mert nem ez a tripla valami! Hanem az a csavart hátraszaltó, hogy megőrizzük a szerelmet, annak (...) feszültségét, lázát. Mert ha ez hiányzik, akkor minek oldalog mellettünk élethossziglan az a férjül fogadott pasas?

Önöket rútságosan megtévesztik mind a mesék, mind a filmek! A történet egyáltalán nem ér véget az esküvőkor! Nem, nem! Az "...és boldogan éltek, míg meg nem haltak" formula csupán elmismásolása mindama tragikumnak, ami az ünnepélyes, csinnadrattás kézfogóra következik! Ugye milyen helyesek, szépek, tündöklőek a gyanútlan menyasszonyok? Haha! Ragyognak még egyet, utoljára! Mert aztán másnaptól kezdetét veszi a holtig tartó szívás! Az a pecsétes cetli, melyet a lakodalomkor kiállítanak arról, hogy bürokratice is egy pár vagy a szíved választottjával (figyelj, roppant árulkodó szófordulat: nem az eszed választottja, hanem a buta szívedé!) nos, ez a stempli egyszersmind az egekig érő szerelmedet is megpecsételi!

Minthogy begyulladtamban és egyéb visszás érzületeim következtében úgy visszahúzódtam magamba, mint a csiga a mésztekervényeibe, hermetikusan bezártam és befüggönyöztem az összes ajtót-ablakot, viszont imádok lépten-nyomon fennhangon monologizálni (és ezt már réges-rég nem is szégyellem!), miért ne tennék úgy, mintha nagyközönséghez intézném szavaimat!? Miközben nincs itt senki? Abszolút normális dolog!

Kedves Naplóm! Marhaság! Mitől volna kedves egy napló?

Egymás iránti vonzalmunk misztériuma ígéri a mindhalálig tartó lázat, izgalmat.

Miért rettegnek oly sokan a csendtől? Mi félelmetest hallanak ki belőle?

Egy alkalommal inkább hősködésszerû, semmint bátor kísérletet tettem arra, hogy kibújjak érzelmeimből, levessem azokat, mint a kígyóbőrt. A kapcsolatunkat átlengő angyalos harmóniákra hivatkoztam, s bár szavaimat magam se hittem, őt alaposan megbántottam. És persze farokfelvágva siettem vissza hozzá, s vele a végtelen tengerbe, a szerelmébe, melyből vétettünk, és amely nélkül csupán vegetálnunk lehetséges.

Másféle megrázkódtatást ajándékozott nekünk a szerelem. Kapcsolatunk kezdete óta elképesztő mélységeket és magasságokat jártunk-röpültünk be. Ezek minden hangulatát szerettem, és bármelyik mellett megállapodtam volna, ám ugyanolyan mámorosan szárnyaltam át a következő stációba, mikor annak ideje elérkezett.

Hovatovább minden földi polgár mellé ki kéne rendelni egy pszichébékaembert. Rettentően buggyantak vagyunk.

Mit akart mondani velem az élet?

Mindenkinek jogában áll hülyének lenni, de te bántóan visszaélsz a lehetőséggel!

Próbáltam visszaidézni saját kisgyermek- és kamaszkoromat. Akkoriban jóval kevesebb földi istenséget kreáltunk magunknak, a média is elegánsabban szolgálta ki fétisigényünket. Mégis, valójában most tengődünk totemszegény módon, midőn a planéta minden négyzetméterére jut egy csinált ikon, idol vagy sztár. Éppen ezért oly sírnivalóan bálványhíjas a kor, amelyben élünk.

Nem látjátok, miféle ócska bolhacirkuszban élünk? Óriási csinnadrattával próbálják bedumálni nekünk, hogy az nem is bolha, hanem elefánt!

Csodátlanná, varázstalanná vált az engem környező világ. Ha bekapcsolom a rádiót vagy a tévét, ha kinyitok egy újságot, folyton olyan érzésem támad, mintha erőltetett szilveszteri hangulatot akarnának rám tukmálni. Holott ezt a kínlódást szilveszterkor is rühellem.