Minthogy begyulladtamban és egyéb visszás érzületeim következtében úgy visszahúzódtam magamba, mint a csiga a mésztekervényeibe, hermetikusan bezártam és befüggönyöztem az összes ajtót-ablakot, viszont imádok lépten-nyomon fennhangon monologizálni (és ezt már réges-rég nem is szégyellem!), miért ne tennék úgy, mintha nagyközönséghez intézném szavaimat!? Miközben nincs itt senki? Abszolút normális dolog!

Kapcsolódó idézetek

1. Most már többé-kevésbé helyrezökkentem; ha kell, össze tudom szedni magam, s néha négy-öt óra hosszat is egészen úgy viselkedem, mint más; de minden semmiség visszavet előbbi állapotomba: egy emlék, hely vagy szó, egy kis töprengés, s főképp a maga levelei, sőt az enyémek is, amikor írom őket, valaki, aki magáról beszél: megannyi szirt, melyen szétzúzódik az önuralmam, és ilyen szirt bőven akad. Marie de Rabutin-Chantal
2. Képzeletünk szereti a felnagyítást. Jóma­gam életem java részében makkegészséges voltam; szinte kicsattantam az életerőtől s ficánkoltam, mint a csikó. Ebben a virá­gos, ünnepi állapotban szörnyen viszolyogtam minden betegségtől; mikor aztán meg­betegedtem, tüskéjét nem is éreztem oly na­gyon szúrósnak, s félelmem szinte rémlátás­nak tûnt. Nap mint nap tapasztaltam: ha szobámban pattog a kandalló tüze s oda­kint viharos éjszaka zúg, szánakozva gondolok azokra, akik a szabadban küszködnek; de ha magam is kívül rekedtem, szinte nem is kívánkozom tető alá. Michel de Montaigne
3. Megvallom, szerény véleményem szerint egyáltalában nem dicséretes dolog mindent elbeszélni, még ha személytelen formában tesszük is. De mivel a gondolat dermedt és béna, amíg a beszélő igazi kapcsolatot nem talál hallgatóival, megbocsátható, ha azt képzeli, hogy egy megértő, együttérző, ha nem is egészen bizalmas jó barát figyel a szavára. Így fölenged az ösztönös tartózkodás, az ember elmond egyet-mást arról, ami körülötte, és arról is, ami benne van, anélkül, hogy legbensőbb énjéről letépné a fátylat. Ilyen értelemben és ilyen határok között, azt hiszem, jogos az önéletrajz is, és nem sértjük vele sem a magunk, sem az olvasó érzéseit. Nathaniel Hawthorne
4. Elzárkózva mindenkitől, zsibbasztó tüzekben megedzve, fájó tüskék nőttek szívemből, sebekkel vagyok keretezve. Mit bánod Te, hogy e keret mi? s olyan mindegy, mi lesz belőlem. Istenem, hogyan is lehet szerelem nélkül így szeretni!? Kálnoky László
5. Ha az ember nem mondja ki hangosan, az olyan, mintha semmissé lehetne tenni, el lehetne tussolni. Papp Dóra
6. Én úgy igyekszem megnyugodni: már a szívem se mer dobogni, lélegzetem is visszafojtom, és ami fáj: én ki nem mondom, csitítom magam, hogy ne sírjak, hogy semmi szomorút ne írjak: maradjon meg a néma bánat, ott bent a szívben, önmagának! Várnai Zseni
7. Szeretek úgy tenni, mintha egyedül lennék. Teljesen egyedül. Mondjuk a világvége vagy egy pestisjárvány után. Mindegy. Lényeg, hogy nincs senki, aki előtt meg kellene játszanom magam, aki elől el kellene rejtenem, hogy ki is vagyok valójában. Ez olyan felszabadító lenne.
8. Nem tudta elképzelni, hogy van nő, aki ilyen hangon mer egy férfival beszélni. Ami engem illet, én meg csak akkor érzem magam jól, ha erős egyéniségû, lelki életet élő, mûvelt emberekkel, akár férfiakkal, akár asszonyokkal, ilyen nyíltan beszélhetek. Ha átléphetem a konvencionális tartózkodás határait, és - hogy úgy mondjam - szívük tûzhelyénél melegedhetem. Charlotte Bronte
9. Úgy zuhant rám most a csend, Hangzavar van, csak a szívem néma bent. Nincs mit mondanom, vagy inkább nincs kinek, Ezért nem mondom el senkinek. Caramel
10. Elmélkedni csak egymagamban tudok, és ami egy külső szemlélőnek órákig tartó egy helyben ülésnek tûnik, az nekem az érzéseim gondolatokká transzformálása, hogy így mindet átnyálazva betehessem őket a megfelelő fiókba. Ha ezt hosszú ideig elhanyagolom, akkor egyre jobban eluralkodik rajtam egyfajta dekoncentráltság, sőt mentális zûrzavar, ami leülepedve végül homogén búbánatot terít szét.