Vavyan Fable

Ne követelőzz velem! Ne állíts elém teljesíthetetlen feltételeket! Ne hidd magadról, hogy te vagy a Magasságos, mert azzá csak a szerelmem tett. Nélküle éppen olyan szürke flótás vagy, mint bárki más. Nem érdekel, hogy féltesz, és féltésből ne taposs rám!

Hetek óta megtorpanok, ha szerelmespárokat látok az utcán, és csak bámulom végtelennek tetsző csókjaikat, szenvedélyes veszekedéseiket, nézem a láthatatlan lasszót, annak hurkát a nyakukon, idegeiken. Nézem őket, és bölcs mosollyal elhallgatom a vérembe szivárgó fájdalmat.

Ki a fene érti, hogy ún. civilizált világunkban úgy kell az utcán settenkedni, mintha a dzsungelben volnánk? Egy kis éjszakai nyavalyatöréshez őrült sem kell. Elegendő egy részeg ember, aki ott és akkor óhajt veszekedni, pofozkodni, netán párosodna. Elég pár srác, amint hormonjaik által dúltan előrontanak egy kapu alól, és kórusban kiáltják: Huuúú! Csak éppen kedvük szottyant egy kis rémisztgetésre. Pokoli jól szórakoznak, ha áldozatuk kondenzcsíkot húzva távozik, még tán akkor is, ha a delikvens a szívéhez kap, és aléltan terül el a földön. És mindezek csupán az enyhébb változatok.

Egy öregedő ember hajlamos némi hisztériával átélni az érzelmeit, például a szeretetet.

Minden tiszteletem Freudé és társaié, mégsem tolerálhatom a hullák látványát a sebzett gyermekkorral, különösképp akkor nem, ha van esélyem, hogy egy elmebajnok fickó engem kap el azért, mert hajdan az anyja csipkében járatta, (...) netán a korbáccsá sodort bugyijával ütlegelte őt.

A legtöbben félnek a haláltól, én kíváncsi vagyok rá. Azokkal tartok, akik úgy vélik, maga a halál is kaland.

Az élmények számolatlanul is mindannyiszor megújulnak, s talán éppen e tulajdonságukban hordozzák a csodát.

Az utóbbi napokban túl sûrûn találkoztunk. Emberfeletti erővel tartózkodtam attól, hogy rád vessem magam.

Mellemen érzem nekilóduló szíve öklözését, az én mellkasomban is számlálhatatlanok a dobbanások. Elharapóznak rajtunk a meghitt szerelmes tünetek. Reagál a test, ez lévén a dolga.

Lám, az egész élet csupán nézőpont kérdése. A szomorú persze nem lesz ettől vidám, ám ha így nézem, talán később leszek totál neurotikus. Ily módon egy lelket már megmentettem, nemde?

Mostanában hadilábon állok a világgal, nincs ebben semmi különös. A világ egyébként mindig ilyen volt, legfeljebb én viszonyultam hozzá túlzott megértéssel. Ennek azonban vége. Vajon bele mer-e pillantani haragos tekintetû szemembe?

Nem tudom milyen mélységekben érintetted meg olyan megfoghatatlan, ámde létező dolgaimat, mint lélek és szív, ez majd akkor válik világossá, ha valamennyire lehiggadok egyéb érintések tekintetében, de elárulom, villámsújtottá tettél.

Momentán valami moszattal, vagy egysejtûvel cserélnék legszívesebben. Valamivel, ami a létezés gyönyörétől eltelve, gondolattalanul vegetál.

Pár ezer évvel ezelőtt egy kínai bölcs pillangóval álmodott. Miután felébredt, többé nem tudta eldönteni, ő álmodta-e a pillangót, vagy az álmodja őt.

Mióta az eszemet tudom, olyan világról ábrándozom, amelyben nem vagyunk urai más eleveneknek. Amelyben együtt élünk velük, s ők szabad akaratukból hozzánk csatlakoznak, vagy elhagynak bennünket.

Olyan marhára vágyunk a mindent elsöprő szerelemre, aztán mindig beleütközünk abba, hogy az illető, aki ezt nyújthatná, nem más, mint A férfi. Hát ez a huszonkettes csapdája.

Mindig számíthatsz rám a törésvonalak mentén.

Mindenhol csak kellemes helyek vannak, ha megfelelőképpen állsz a dolgokhoz.

Fékezett, a járda mellé kormányozta a kocsit, s az még gurult, amikor a kéziféket berántva egymás szájára vetettük magunkat. Fogaim közé haraptam alsó ajkát, s megpróbáltam lenyelni, kiserkenő vérére vágytam. Õ is falánkul fenevad szenvedéllyel csókolta a számat, nyelvemet, szempilláimat; kezünk ölelt, fojtott, simogatott. A különös tüzijáték újfent támadott: kékezüst és jéglila szikrák pattogtak testünkön. Nem bántam az általuk okozott szúró-csípő fájdalmat, meg se hallottam a sercegést, minden idegsejtemen a vágy zsarnokoskodott.

Egy emberből kettő skizofrén.