Ugrás a tartalomra
Ki a fene érti, hogy ún. civilizált világunkban úgy kell az utcán settenkedni, mintha a dzsungelben volnánk? Egy kis éjszakai nyavalyatöréshez őrült sem kell. Elegendő egy részeg ember, aki ott és akkor óhajt veszekedni, pofozkodni, netán párosodna. Elég pár srác, amint hormonjaik által dúltan előrontanak egy kapu alól, és kórusban kiáltják: Huuúú! Csak éppen kedvük szottyant egy kis rémisztgetésre. Pokoli jól szórakoznak, ha áldozatuk kondenzcsíkot húzva távozik, még tán akkor is, ha a delikvens a szívéhez kap, és aléltan terül el a földön. És mindezek csupán az enyhébb változatok.
Kapcsolódó idézetek
-
Ez a primitív, kényelmes, kevéssel beérő mai világ kiokád magából, igényesnek, mohónak talál, egy dimenzióval gazdagabb vagy a kelleténél. Az olyan emberek, mint mi, manapság nem tudnak élni és az életnek örülni. Aki csinnadratta helyett zenére, szórakozás helyett gyönyörre, pénz helyett lélekre, nyüzsgés helyett igazi munkára, játszadozás helyett szenvedélyre vágyakozik, az ebben a tetszetős világban nem találja meg az otthonát.
Hermann Hesse
-
Bolondos vagyok. Nem tagadom. Szeretek záporban ugrálni, szeretem csavarni a hajamból az esővizet. Mint a vademberek. Legalább nagy ritkán kiugrani a civilizációból.
Szilvási Lajos
-
A dzsungel törvényeire ráhúztuk a csipketerítőt, de a kézimunkázó ollóval ölni is lehet. A barbárság álarcot öltött, viselkedik, affektál, bálba jár, zsakettbe bújik. A civilizáció különös szövegkörnyezetben hallat magáról, hiszen az ő előretörésének eredménye a kivesző állat- és növényvilág. Igen, a tudatlan, gyilkos hordának, amely lassan eltörli az életet a földről, ez a neve: civilizáció.
Vavyan Fable
-
Nevetünk, amikor szabadnak, boldognak, a világ, az élet urainak érezzük magunkat; amikor az élet szép, amikor itthon érezzük magunkat ebben a világban. De látni fogjuk, hogy furcsa módon akkor is nevetünk, ha hirtelen kiesünk önnön életünkből, ha "kizuhanunk a világból"; ha valami betaszít minket, ha csak egy szempillantásra is, egy ismeretlen és idegen világ szakadékába. A viccek pontosan ezt teszik velünk: belöknek egy szakadékba. A viccek nem tréfálnak. Nem triviálisak. Egy romboló és egyben felszabadító démon lakik bennük. Veszélyesek.
Hankiss Elemér
-
Az emberi lét tökéletesen megtestesül abban a szerencsétlen részegben, aki éjjel kint áll az utcán, veri a kerítést, és közben azt kiabálja:
- Engedjenek ki!
Hozzáfûzés: csak az illúzióid gátolnak meg abban, hogy meglásd, szabad vagy, és mindig is az voltál.
Anthony de Mello
-
Bárcsak olyan lenne az életem, mint egy film! Soha nem lenne gond a frizurámmal, nem kéne vécére mennem, és amikor rossz passzban vagyok, egy pasi utánam fut az utcán, rögtön szerelmet vall, csókolózunk, és boldogan élünk, míg meg nem halunk.
-
Ha még úgy sóvárog is egy nő, hogy oda adhassa magát, ha még oly sürgős is neki a dolog, akkor is keres valamilyen ürügyet. Márpedig nincs annál kellemesebb ürügy, mint ha megjátsszuk, hogy csak a durva erőszaknak engedtünk.
-
Boldogan mentem a ködben, és ezt gondoltam: végre! Végre egyszer lehet cél és irány nélkül haladni néhány lépést e civilizált életben is, mely máskülönben amúgy is aggasztóan célirányos. Végre néhány perc, egy nagyváros életében, mikor ismeretlen erő felold mindent, ami anyagszerû, s a város átadja magát e különös játéknak, mely kissé félelmes és veszélyes is. Túl szabályosan élünk.
Az embereket meg kell tanítani arra, hogy merjék szeretni és vállalni a veszélyt és a rendkívülit.
Néhány veszélyes lépés a ködben különb életérzést ad, mint ezer és ezer biztos, céltudatos lépés a napvilágban. Ilyen pillanatokban, mikor senkivel nem lehet találkozni az utcán, mert az emberek elvesztették a ködsapka alatt személyiségük ismertetőjeleit, végre találkozunk önmagunkkal.
Márai Sándor
-
Az események jönnek hozzánk, nem pedig fordítva. Mert hiszen miért van az, hogy bizonyos embereknek csupa izgalom az életük, másoknak meg merő unalom? Vajon a környezetük tehet róla? De nem ám! Az egyik ember beutazhatja a fél világot anélkül, hogy bármi érdekes történne vele. Vérfürdő az érkezése előtti héten, földrengés az elutazása után egy nappal, hajótörés a lekésett járaton. A másik meg kertvárosban lakik, naponta vonattal bumlizik a Citybe, és mégis mindenféle megesik vele. Zsaroló bûnbandák, gyönyörû lányok, bankrablók karmaiba kerül. Vannak emberek, akik egyszerûen vonzzák a baleseteket - s még akkor is történik velük valami, ha csak a városligeti tóra mennek sétahajókázni. Hasonlóképp áll a helyzet a maga Hercule Poirot-jával is: nem kell keresnie a bûntényt, jön az hozzá magától is.
Agatha Christie
-
Ha valaki például végigsétál egy nyári estén egy üdülőfalu főutcáján és boldog embereket lát kéz a kézben sétálgatva vagy vidáman fagylaltozva, akkor könnyû azt hinnie, hogy a többiek boldogabbak, produktívabbak, jobban szeretik egymást; s ilyenkor esetleg elcsügged az ember. Pedig az emberek éppen az ilyen helyzetekben mutatják a legjobb arcukat, ha viszont rosszul megy a soruk, akkor elrejtőznek és igyekeznek láthatatlanná válni. Ne feledjük, hogy az emberekről nyert benyomásaink többnyire ilyen szûrőkön keresztül jutnak el hozzánk, és egyáltalán nem véletlen, ahogyan az embereket és az állapotukat észleljük. Helyrebillentheti a realitásérzékünket, ha olykor megpróbáljuk megbecsülni, hogy körülöttünk az emberek hány százaléka lehet rossz passzban vagy szenvedhet ilyen-olyan betegségben.
John Allen Paulos