Vavyan Fable

Csalódás: tudod, hogy irgalmatlanul csalódni fogsz valakiben. Mégis hagyod odáig fajulni a helyzetet, hogy tényleg csalódhass egy feneketlent.

Az élet, szépem, olyan, mint a kottaolvasás. Vagy érted, vagy nem. És ha érted is, még nem biztos, hogy kicsalogathatod a hangszeredből azokat a hangokat. De amikor mégis muzsikát varázsolsz elő a kottából, kiderülhet, hogy hallástalanok hemzsegnek körülötted.

Táncolnék veled, zene sem kellene hozzá; néznélek s nem ügyelnék arra, hogy te vagy más meg ne lássa; ölelnélek, miként álmomban oly ösztönösen s gondolattalanul, mint még senkit, soha, s ezért félek tőled. Tőled félek.

Egészen más dolog pofára esni egy őrjöngő táltos hátáról, mint fel sem mászni oda.

Fel lehet lélegezni. Csodák nincsenek. Öregasszonyok vannak, a maguk ostoba, nosztalgikus vízióival.

Giccs: az, ami túl szép ahhoz, hogy igazán szép legyen.

Csak veled járhatom be a misztikus teljesség tájait, csak veled, általad, tőled lehetek önmagam, csak te jöhetsz a közelembe, minél közelebb: te vagy az áhított felem, veled leszek egész.

Az élet egyetlen értelme maga az élet.

Ne feledd: csak a hazugság üvöltözik!

Olyan nincs, hogy életkor. Az öregedéshez a naptárnak nem sok köze van.

Én fûvel-fával toleráns vagyok, viszonzást remélve.

Nem lehet ok arra, hogy ne akarnék a hónom alá csapott kispárnámmal beállítani hozzád.

Suhant, mint falevél a szélben. Utánanyúltam. Avarszőnyeg lett belőle.

Egy irányzat van: a színvonal.

Nagypapa belihegett, barackot nyomott a fejünkre, és egyből kérdezte: mi leszek, ha nagy leszek. Mondtam: búgócsiga, mert marhára unalmas, hogy a felnőttek folyton ezt firtatják.

Olyként hajolt a koporsó fölé, akárha csecsemőjében vagy alvó kedvesében gyönyörködne, selymes szálú, kibontott haját szellő borzolta, nyakán ritmikusan, puhán lüktetett egy ér.

Az ember néha lemond a szeretett nőről, hogy magányosan induljon a vérgőzös csatamezőkre.

Az emberek úgynevezett mûveltebbike imád úgy tenni, mintha mindent értene. Aztán evégből túlkomplikálják a dolgokat, és belesülnek.

Hát csak úgy szeress, ahogy szeretni érdemes. Semmivel sem törődve, szabadon hagyva engem.

A ragyogó Hold lassan átsugározta az égboltot, s ahogy átadta fényét, ő maga valamelyest meghalványodott. Föld és menny egymás világosságát tükrözték oda-vissza.